9. rész - Éjszakai számháború

Sziasztok! Az előző részhez négy kommentet kaptam. Köszönöm szépen :') Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek ;)

4. nap

Katie és Phil már csak pár lépésre voltak az ajtótól.

- Menekülj! - súgta Adrienne a fülembe és felrohant az emeletre. Hirtelen bepánikoltam én is. Nem maradhatok itt egyedül! Felsprinteltem az emeletre, kis híján elestem, de a cél érdekében bármit megteszek. Márpedig sikerült, élve feljutottam a szobámba.
Sam, Kevin és Luke pár másodpercen belül az ajtómban álltak, én pedig kérdőn néztem fel rájuk.
- Hallottuk, hogy rohansz fel. Itt vannak? - kérdezte Kevin gondterhelt arccal.
Lassan bólintottam.
- És jó kedve van vagy nyávog valami miatt? - faggatott tovább Luke.
- Öö... Fogalmam sincs. De One Direction-ös póló van rajta. - húztam el a szám. Tehát rejtsük el Zayn-t. - jelentettem ki teljesen komolyan. Pechemre az említett srác épp akkor ment el a szobám előtt, és természetesen meghallotta.
- Miért? - pislogott be a kisebb fiúk feje fölött.
- Háátt... Azért, mert Katie szereti a One Direction-t. És nekem végül is mindegy, hogy itt van-e vagy nem, de a tábor kilencven százaléka utálja őt és ha meglátja, hogy te is itt vagy, szerintem sosem szabadulunk meg tőle. - magyaráztam, de közben a takarómat nézegettem.
- Ahha... - méregetett Zayn összehúzott szemekkel. - És szép a csaj?
- Egy bányarém. - vágta rá azonnal Sam. Képtelen voltam nem elnevetni magam.
- Igen, az. - erősítette meg Kevin is és nagyon komolyan bólogatott mondanivalója mellé.
- Ne nevettessetek. Előbb-utóbb úgy is meglátja, nem? - kuncogtam. - Gondolom nem fogjuk rejtegetni Zayn-t. Szóval Katie igazából nagyon szép. - vontam meg a vállam és a szám szélét harapdáltam.
Zayn gyanakodva végignézett rajtunk, majd lassan elmosolyodott.
- Amúgy tényleg olyan szörnyű, mint ahogy elmondjátok? - kérdezte, majd a fiúk között belépett a szobámba és leült a szőnyegre törökülésben. Ezt látva a fiúk is elfoglalták a helyüket a padlón, ezért én olyan kívülállónak éreztem magam, szóval gyorsan én is leültem melléjük.
- Ezt szóban el sem lehet mondani. Majd megtapasztalod. - kezdte Luke, és nagyon úgy tűnt, hogy órákon át mesélni szeretne. - Én tavaly találkoztam vele először. Az egész tábort sikerült elrontania. Például nem evett meg semmit, mert neki itt semmi sem ízlett. Aztán persze elájult. A lovakhoz nem nyúl hozzá, mert "büdösek". És... - vett levegőt.
- Komolyan, soha egyetlen emberre nem voltam még ennyire kíváncsi, mint rá. - vigyorogtam. Annyi történetet hallottam már erről a lányról, hogy egyszerűen muszáj megismernem.
- Te sem ismered? - fordult felém Zayn eléggé meglepődve.
Éppen válaszra nyitottam a számat, mikor hirtelen beesett az ajtómon Adrienne és Ray. Ijedten sikoltottam és azt sem tudtam, hogy most mi van. Gyorsan felpattantak a földről, én pedig lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogy most mégis mi történt.
- Nincs gáz. - vonta meg a vállát Ray. - Na jó, figyeljetek. Kitaláltuk a gyerekekkel, hogy mi lesz. Ugye van a háznak két szárnya. Az egyik szárny versenyzik a másik ellen. Amelyik csapat veszít, azoknál fog Katie lakni.
- De milyen verseny? Amúgy eldönthetjük helyette, hogy hol lakjon? - tettem fel a kérdéseket.
- Kit érdekel, hogy eldönthetjük-e helyette vagy nem? - kérdezett vissza Adrienne. - Amúgy számháború. Pontosabban éjszakai számháború. Szóóóval, készüljetek drágaságaim, mert minket nem lesz könnyű legyőzni! Amúgy gyertek le ebédelni. - váltott témát. - Emma azt mondta, hogy délután túrázunk.
A többiek felálltak a szőnyegről, de én még maradtam egy kicsit. Nem akarok lemenni enni! Tudom, mi lesz. Katie meglátja Zayn-t. Zayn meglátja Katie-t. Katie visít és majd elájul és onnantól kezdve mindig mindenhol együtt lesznek. Pár perc múlva végül mégis rá tudtam magam venni, hogy lemenjek az ebédlőbe. Körülbelül a székektől tíz méterre lehettem, mikor Katie észrevette Zayn-t. Akarva-akaratlanul megálltam, és figyeltem, hogy most mi lesz.
- Úristen. - rohant oda hozzá könnyes szemekkel. - Zayn Malik. Úristen. Kilenc One Direction koncerten voltam már, de még soha nem álltam hozzád ennyire közel. Én vagyok a legnagyobb Directioners klub alapítója. Áááááá-ááááá-ÁÁÁÁ-ááá! - kezdett el visítozva ugrálni, amire mindenki odafordult.
- Öhm. Szia. - szólalt meg halkan Zayn körülbelül három perc után. Igen, Katie tuti hogy ugrált három percen keresztül. Az első másodpercekben még minden szem rászegeződött, de utána már mindenki visszafordult az asztalhoz és beszélt tovább - csak én nem. De szerencsére sikerült feleszmélnem és gyorsan leültem Sam mellé, aki együttérzően pislogott rám.

Este tíz órakor már annyira sötét volt, hogy az orromig sem láttam. A szekrényemben keresgettem fekete ruha után. Pár perc múlva találtam egy sötét kapucnis felsőt, ami tökéletesnek tűnt egy éjszakai számháborúhoz. Miután felvettem, felkaptam a zseblámpát az éjjeli szekrényemről, majd lerohantam a lépcsőn és beálltam a többiekhez. Mi voltunk a kék csapat és a diófa alatt gyülekeztünk, míg a pirosak az istállónál csoportosultak. Körülbelül tíz perce volt egy eligazítás, amiben Emma ismertette a szabályokat. (Ó, igen. Emma fél óráig nevetett, miután megtudta, hogy a verseny veszteseinél fog lakni Katie.) Tehát mindenki megtudta a szabályokat, miszerint egyetlen cél van: megtalálni és kiejteni minden ellenséges játékost. Úgy lehet kiejteni valakit, ha leolvassuk a homlokán lévő kódot. Az én fejpántomon a T92-es kód állt, tehát ha ezt valaki leolvassa én kiestem.
- Úgy nézek ki, mint egy hippie. - panaszkodott Macy, akinek kicsit tényleg viccesen állt a fejpánt.
- Mindenki megvan? - szólalt meg valahol Emma. Komolyan, semmit sem látok, ami nagyon zavaró.
- Aha. - válaszolta egy fiúhang.
- Oké. Akkor sípszóra indulás. A játék csak és kizárólag az erdőben van, tehát aki kilép az erdő területéről, az azonnal kiesik. Én és Mike felügyeljük az egészet.
- Mike nem játszik? - suttogtam.
- Nem, ő nem. Így pont ugyanannyian vagytok mindkét csapatban. Tizennyolc-tizennyolcan.
Bólintottam, bár nem hinném, hogy bárki is látta volna.
- És Katie most hol van?
- Az ebédlőben telefonál. Szerintem éjfélig ellesz ezzel. Szólok a piros csapatnak. Figyeljetek: egy-két perc és sípolok.
Dobogó szívvel vártam a rajtot. Tényleg nagyon izgultam, főleg, hogy félek egyedül mászkálni a sötétben, szóval remélem betársulhatok majd valakihez.
Sípszó.
Mindenki elkezdett az erdő felé rohanni. Felkapcsoltam a zseblámpámat, és azzal néztem magam előtt az utat.
- Savannah! - állított meg - azt hiszem - Paul. - Tudod hol van a tölgyfa? Tudod, az a tíz méter magas.
- Ööö... Igen, tudom... - gondolkodtam.
- Oké. Ha bármi baj van, menekülj oda.
- Rendben.
El is határoztam magamban, hogy azonnal a tölgyfához futok. A zseblámpa fényével körbevilágítottam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy már csak én vagyok az udvaron, mindenki más már eltűnt. Hűha, még gyorsabban kell rohannom. Kikapcsoltam a zseblámpát, hogy senki ne vegyen észre. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint Katniss az Éhezők Viadalában, és ez a gondolat rendesen rám ijesztett. Beértem az erdőbe, majd lassítani kezdtem. Jobbról hangokat hallottam, ezért elindultam balra.
Három-négy perc séta után még mindig nem találkoztam senkivel sem, ami nagyon gyanús volt, hiszen ez az erdő nem olyan hatalmas, hogy harminchárom ember csak úgy eltűnjön benne. A tölgyfától körülbelül ötszáz méterre lehettem, mikor lépteket hallottam meg. Odasimultam egy fához, hátha nem vesznek észre. Két piros csapatos fiú lépkedett el tőlem pár méterre.
- Sophie kiesett. Én magam ejtettem ki. - mesélte suttogva Jake.
Gondoltam rá, hogy előugrok, és kiejtem az egyiket, de akkor a másik meg leolvassa az én számomat, márpedig én nem akarok kiesni. A két srác pont arra ment, amerre én is akartam, ezért el kellett terelnem őket. Felkaptam egy faágat és az ellenkező irányba dobtam el, ami nagy zajt csapott.
- Hé, hallottad ezt? Van ott valaki! - indultak el a hang irányába.
Elmosolyodtam, majd villámgyorsan szlalomozva a fák között eltűntem. Mikor lefékeztem a hajam az arcomba hullott. Sietve a hajamhoz nyúltam. Valahol elhagytam a hajgumimat. Elhúztam a szám, majd haladtam tovább. Fél perc sem telt el, mikor szószerint összeütköztem valakivel. A fejpántján a számok pirossal voltak írva.
- H51. Bocs, Adam. - suttogtam egy kicsit bűntudattal.
- Semmi gáz. - bólintott, majd elrohant az udvar felé. Legalábbis azt hiszem, arra van az udvar. Igazából már eléggé összezavarodtam, már csak azt tudtam merre van a tölgyfa. Viszont arról megint fogalmam sincs, hogy mit fogok a tölgyfánál találni. Szerintem az a kék csapat találkozó helye.
A zseblámpámat szorosan magam mellett tartva lábujjhegyen lépkedtem. Mindenhonnan beszédet hallottam, de már nem tudtam megmondani, hogy honnan. Kis idő múlva végre megtaláltam a legnagyobb tölgyfát.
- Savannah? - lépett elém öt kék csapatos.
- Aha. - bólintottam.
- Útközben találkoztál valakivel?
- Igen. Jake-kel és még egy pirossal. De őket eltereltem. Adam-et viszont kiütöttem. - számoltam be.
- Akkor Adam sincs már bent. - csillant fel Frankie szeme. - Luke, írd fel a listára! Adam is kiesett. - szólt hátra. - Oké, Savannah, mi szinte végig itt leszünk. Pár perc múlva már csak Luke és én maradunk itt, a többiek elmennek kiütni pár embert. Ha bárkit sikerült kiejtened, gyere vissza ide, és mond el.
Lehajoltam, hogy jobban halljam a szavait.
- Akarsz kémkedni?
- Aha! - válaszoltam izgatottan.
- Oké. Akkor egyetlen feladatod van. A piros csapatból mindig öt ember, akik már ki vannak fáradva találkoznak valahol, pihennek, aztán megint játszanak. Meg kellene találni ezt a helyet. Ha megvan, szólsz és mi rajtuk ütünk. A lényeg, hogy legyél gyors és észrevehetetlen. Oké? Ha találkozol valakivel menekülj el.
-Rendben. Akkor megyek is. Itt hagyhatom a zseblámpám? Ha kém leszek, akkor az úgysem kell.
- Persze.
Frankie kezébe nyomtam a lámpát, majd eltűntem a fák között. Huh. A feladatom nem könnyű, sőt, szinte lehetetlen. Viszont nagyon izgalmas és veszélyes, amit imádok. Most nem a hangok elől futottam, hanem pont, hogy követtem azokat, hátha elvezetnek a piros csapathoz.
Fél óra múlva sem találtam semmit. Időközben rengeteg ember elől menekültem és valahogy mindig sikerült megúsznom, hogy megtaláljanak. Viszont most már tizenegy óra lett, egyre hidegebb volt és sötétebb. Az erdőben járkálva találtam egy kis tisztást, de kár volt oda mennem.
- Ott van Savannah! - kiabálta Adrienne és üldözőbe vett.
Egy pillanatig lefagytam, de aztán elkezdtem úgy rohanni, ahogy csak bírtam. Ha ezt túlélem, visszamegyek oda, mert szerintem közel voltam a piros csapat találkozó helyéhez. Loholtam, ahogy csak a lábam bírta. Körülbelül húsz méteres előnyöm lehetett, ami még mindig kevés. Kétségbeesetten szaladtam el egy nagy bokor mellett, mikor valaki megrántotta a csuklómat és pedig beestem a bokor mögé.
- Zayn? - hökkentem meg.
- Csss.
Bólintottam, majd lélegzetvisszafojtva vártam. Adrienne és még két gyerek szinte abban a másodpercben rohant el mellettünk, ahogy megszólaltam. Valószínűleg elkaptak volna.
- Köszönöm. - suttogtam, majd felálltam, de ő visszanyomott a földre.
- Nem mehetsz el. Egyedül azonnal elkapnak. A kék csapatból már csak hárman maradtunk. Kevin még bent van, de lehet, hogy már őt is megtalálták. A pirosak előnyben vannak.
- Tényleg? Ennyire sokan kiestek? - csodálkoztam. - Akkor most mit csináljunk?
- Hát kiejtjük a többieket. Hol van a zseblámpád?
- Frankie-nek adtam, hogy vigyázzon rá.
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag alig láttam Zayn-t, mégis kirázott tőle a hideg. Próbáltam nem az arcát bámulni, nézni a földet vagy ilyenek, de képtelen voltam levenni rólam a szemem. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik, hogy most mit csináljon, hogyan kellene legyőznünk a többieket. Lassan felálltam és a fának dőltem. A hajam megint előrehullott, és éppen emeltem a kezemet, hogy hátrategyem, de Zayn megelőzött. Felugrott, elém lépett, és a fülem mögé simította az egyik tincsem. Lassan közeledett felém, én pedig kitágult szemekkel vártam, hogy mi történik.
A közelben valami óriásit csattant, amire mindketten odakaptuk a fejünket.
- Ez mi volt? - kérdeztem vékony hangon.
- Nem tudom... Nézzük meg.
Aprót bólintottam, majd elindultam utána. Az egész játék alatt most féltem először igazán. Hiszen már csak páran vagyunk bent, sötét van, hideg van, az ellenfél pedig nyerésre áll.
- A francba. - suttogta Zayn, mikor odaértünk. A csattanást direkt csinálták, hogy odavonzzanak minket. Öten álltak a fa mellett, és éppen akkor vettek észre minket, mikor mi őket.
Zayn megragadta a csuklóm, és maga után húzott. Hiába rohantunk villámsebesen, Adrienne-ék szorosan a nyomunkban voltak, ráadásul túlerőben. Minden egyes lépésnél hallottam, ahogy egyre közelebb kerülnek hozzánk. A szívem annyira dobogott, hogy félő volt, mindjárt kiugrik a helyéről. Homályosan láttam, hogy a földön egy nagyobb faág fekszik, de már nem tudtam kitérni az útjából. Beakadt a bokám én pedig a talajra zuhantam, magam után rántva Zayn-t is.
- T92, Savannah. - mondta Adrienne.
- A89, Zayn. - tette hozzá Jake. - Nyertünk.
- Kevin is kiesett? - kérdeztem lekonyuló szájjal.
- Pár perce igen.
Uff... Vesztettünk. Csalódottan Zayn-re néztem, aki vigyorogva pillantott vissza rám.
- Hogy lehetsz ilyen béna? - nevetett és a gyengéden a vállamba bokszolt.