7. rész - Csak pár kérdés

Sziasztok! A múlt részhez három kommentet kaptam + 130 megjelenítést. Nagyon szépen köszönöm! Ez a rész egy összekötő rész, vagyis csak bevezeti a következő rész történéseit. Ha kapok pár kommentet, talán már holnap jön a rész:)

Ui.: Ezzel a fejezettel azért késtem ennyit, mert alig voltam gépközelben. :(

3. nap

Reggel -mint mindig- korán keltem. Most a lovak csutakolására voltam beosztva, ami nem egy könnyű munka. A kék-kockás ingem vettem fel, a hajam pedig lófarokba kötöttem. A kedvenc felsőmet tegnap este kidobtam a kis konténerbe, ami az udvaron van - muszáj volt, hiszen már menthetetlen volt az a sok vér miatt, ami tegnapelőtt rákerült. Erről jut eszembe: gratulálok, Savannah, jól megcsináltad! Az a vágás mindenben akadályoz. Eszméletlenül fáj, csíp és még csúnya is. Ráadásul állandóan kivérzik, kötést pedig nem könnyű egy kézzel cserélni... De ezt csak magamnak köszönhetem.

A folyosón halkan lépkedtem, semmi kedvem nem volt összefutni valakivel. Időközben rengeteget gondolkoztam azon, hogy mit miért csinálok, például, hogy miért akartam öngyilkos lenni. Na és persze éjszaka sokat járt az eszem Zayn-en és Adrienne-nen. Például elképzeltem őket együtt. Szerintem jól néznének ki egymás mellett. Adrienne-nek sötétbarna, szinte fekete haja van, a szeme kék, az arcvonásai csaknem tökéletesek. És Zayn-nek ilyen barátnő kellene, nem?
Szóval... arra jutottam, hogy én egészen biztosan nem állok közéjük. Talán pont amiatt, mert mindkettőjüket a barátaimnak tartom. Azok után, amiket Zayn tett értem, szerintem az a minimum, hogy nem fogok akadékoskodni. Eleinte ez biztos rossz lesz, mert eléggé megkedveltem őt, de végül is alig ismerem, nem lesz nehéz túllépnem a dolgokon.
Reggel hatkor már az istállóknál álltam, néztem a lovakat és élveztem a hűvös levegőt. Lágyan fújt a szél és érezhető volt, hogy hamarosan vihar lesz. Szerencsére már az összes ló hozzászokott ehhez az időjáráshoz és a gyerekeket sem zavarja, hogy egyszer hétágra süt a nap, máskor pedig bőrig áznak.
- Szia Savannah! - lépett mellém Adrienne. - Úgy látszik együtt fogunk dolgozni. - mosolygott. - Kérdezhetek valamit?
- Szia és persze. - bólintottam.
- Téged zavar, ha Zayn-nel beszélek vagy ilyenek?
- Miért kérdezed? - lepődtem meg.
- Mindketten lányok vagyunk. Észreveszünk dolgokat... - magyarázta miközben nekidőlt az istálló falának.
- Dehogy zavar. Neked viszont tetszik Zayn, ugye? - kérdeztem vissza. Ha ilyet kérdez, akkor logikusan következtethetek arra, hogy így van, nem?
- Aha... De nem tudom, hogy miért. Mármint nem tudom, hogy azért mert helyes, mert világsztár vagy mert tényleg normális, kedves, jófej satöbbi - gondolkozott el Adrienne.
- Zayn tényleg normális. - válaszoltam röviden és tömören.
- De veled annyit beszél! Egy csomószor látom, ahogy bámul téged! És... És köztetek, nem is tudom, szikrázik a levegő. Velem olyan semmilyen. Kedves, aranyos, de magától nem keresi a társaságomat.
- Talán csak... Ööö... Vagy nem tudom... - azt sem tudtam mit beszélek, lekötötte az agyamat az a gondolat, hogy Zayn bámul engem, meg szikrázik köztünk a levegő. Én ezeket még nem vettem észre. - Kérdezd meg tőle... - mondtam valami értelmeset nagy nehezen.
- Nem is tudom...
Ez volt az utolsó szava erről a témáról - szerencsére. Adrienne-nel hamar kész lettünk a lovaknál. Rengeteget beszélgettünk, mégis gyorsan haladtunk. Időközben a felhők elvonultak, kitisztult az ég, és halványan sütni kezdett a nap. Mégsem lesz vihar, aminek örültem, így végre ki tudunk menni a lovakkal terepre.
- Menjünk reggelizni. - tanácsolta Adrienne.
Ahogy közeledtünk az épület felé észrevettük, hogy nem álmos gyerekek kóvályognak az ebédlő előtt, hanem boldogan rohangálnak össze-vissza.
- Mi történt? - kérdeztem egy füvön ülő fiútól.
- Emma nénit már most hazahozhatják. - mesélte. - Ray ment érte amúgy kocsival.
- Hű! - ugrottam majdnem Adrienne nyakába, aminek a következménye az lett, hogy a gyógyulóban lévő kezemet meghúztam. Felszisszentem és odakaptam a sebhez.
Az ebédlő szinte üres volt, csak Mike, Zayn és két lány ücsörgött bent. Adrienne hirtelen elkapta az ép kezem, és a sarokba rántott.
- Már kérdezni akartam - suttogta. - hogy mi történt a kezeddel...
- Ez? - kérdeztem. - Ez semmiség, tényleg.
- De tegnap még nem volt ott. - emelte magasra bal szemöldökét.
- De.
- Savannah, most komolyan titkolózol?
- Nem.
- Akkor mond el.
- Lényegtelen. - makacskodtam.
- Oké, értem. Engem érdekel mi van veled. Fordított esetben téged is érdekelne. Ha majd rájössz, hogy a barátnőd vagyok és nem akarok rosszat, szólj. - mondta, majd megfordult és visszament az udvarra.
Nem hiszem el! Annyira rendes lány, nekem pedig sikerült megbántanom...
Morgolódva ültem le az egyik székre.
- Mi a baj? - fordult felém Zayn.
- Majd később elmondom. - vontam meg a vállam. Mike és a két lány előtt nem nagyon akartam beszélni, főleg, hogy a lányok úgy néztek rám, amiért Zayn hozzám szólt, mintha most rögtön megfojtanának. Ijesztőek...
Sok idő telt el, mire Ray autója begördült a farm udvarára. Gyorsan felpattantam és a kocsi felé igyekeztem. Emma boldogan szállt ki belőle és bár látszott rajta, hogy elég gyenge még, mégis mosolygott. Amúgy ő az a fajta ember, akit el sem tudok képzelni szomorúan.
- Sziasztok! - nevetett. - Menjetek reggelizni, utána irány az istálló.
Pár perc múlva megtelt az ebédlő. Mike kihozta a reggelit egyedül, én pedig a többi segítővel Emma köré gyűltünk, aki mondott pár szót, aztán bezavart minket is enni. Fél perc múlva már én is a gyerekek mellett ülve iszogattam a reggeli teámat és közben a mai napon gondolkoztam. Először is: sikerült megbántanom Adrienne-t. Elmondanám neki a bal karom történetét, csak nagyon szégyellem, tudom, hogy hülyeség volt, nincs szükségem még több kioktatásra.
Reggeli után azonnal az istállókhoz mentünk. A segítők (kivétel Zayn-t, mert ő nem tud) felnyergelték a lovakat, míg a táborozók a lovaik helyét tették rendbe. Emma mindent figyelemmel kísért, ott állt a legelő kerítésének dőlve és felügyelte, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Egyszer csak intett, hogy menjek oda hozzá. Kíváncsian lépkedtem felé.
- Igen? - kérdeztem.
- Maradnál a kezdőkkel itt, a lovaglópályán míg a többiek terepre mennek?
- Persze. - bólintottam és vártam, hogy mondjon még valamit, de mivel már másfelé figyelt, így visszamentem ahhoz a lóhoz, amit éppen nyergeltem. Fogalmam sincs mi a neve a pacinak, mert most látom először. Sőt, igazából Vortex-en kívül semelyik lovat sem ismerem.
Tíz perc múlva már minden készen állt arra, hogy elkezdődjön a lovaglás. Kicsit irigy voltam a többiekre, amiért ők kimehetnek. Imádok terepen lovagolni, mert errefelé gyönyörű a táj. Mezők, erdők, patakok, dombok, völgyek és még sorolhatnám... Emlékszem mennyi időt töltöttünk a pataknál és hogy naphosszat számháborúztunk az erdőben. Fantasztikus volt.
- Minden készen áll? - kérdezte félhangosan Emma, mire minden gyerek csillogó szemekkel bólogatott. - Két csoport lesz - értelemszerűen a kezdők és a haladók. Tegye fel a kezét, aki még nem tud vágtázni! - Zayn és még körülbelül tízen feltették a kezüket. Mikor ezt meglátták a lányok automatikusan ők is jelentkeztek. Emma hangosan kifújta a levegőt. - Abba a csoportba jelentkezzetek, amelyikbe kell... Rendben. Ti lesztek egy csoport. - mutatott arra a tizenkét emberre, akik feltették a kezüket. - Ti pedig a másik csapat. Tehát Ray, Adrienne és Mike elviszik az egyes csoportot terepre, míg Zayn és Savannah maradn...
- Ne! - kiabáltam rá Emmára, amin úgy meglepődött, hogy azonnal elhallgatott. - Ó, bocsánat... Kicsit elragadtattam magam... Szóval nem maradhatna inkább Adrienne Zayn-nel én pedig megyek Ray-jel és Mike-kal. - kértem bájosan pislogva, amitől úgy nézhettem ki, mint egy hülyegyerek. Adrienne a szeme sarkából rám pillantott, én pedig bólintottam.
- Öh... Nekem mindegy. - nézett rám Emma furán. Érthető, hiszen nemrég ígértem meg neki, hogy itt maradok. - Szóval... Hol is tartottam?
- Ott, hogy mi megyünk terepre, Zayn-ék pedig maradnak a kettes csoporttal. - emlékeztette Ray.
- Ó, igen, persze. Akkor már mindent elmondtam. Legyetek jók. - mondta a táborozóknak, majd Ray felé fordult. - Merre fogtok menni?
- A domb felé. Aztán a patakhoz és vissza az erdőn keresztül. Valahol majd megállunk pihenni.
- Rendben. Nagyon jól hangzik. Míg ti lovagoltok, én az ebédszállítóval tárgyalok. Mázlisták.
Mielőtt lóra ültem volna Adrienne-re pillantottam. Szégyellősen állt Zayn-től öt méterre és a tekintetével engem keresett. Mikor észrevett, azonnal elindult felém és kétségbeesetten beszélni kezdett:
- Savannah, most mit csináljak?
- Mi? Hogyhogy mit? - értetlenkedtem. - Végre lesz időd eldönteni, hogy tényleg tetszik-e neked.
- Hű... Hát köszi. Rendes vagy. Mondjuk lehetnél egy kicsit önzőbb, Savannah. - vigyorgott Adrienne, majd tapsolt egyet, megfordult és elsétált. Egy kicsit túlpörgött.
Visszamentem Vortex-hez, beleléptem a kengyelbe és a nyeregbe kapaszkodva felpattantam rá. Ennél a mozdulatnál egészen biztosan felszakadt a sebem... Wow, lovon ülök. Ezer éve nem lovagoltam...! Lépésben elindultam Ray után. Mike ment leghátul, ő terelte a csapatot. Utoljára visszanéztem a többiekre. Adrienne Zayn-nel dumált, ami miatt elöntött a féltékenység. És igen. Féltékeny vagyok. Blaaaaaah!
Életem 19 évében nem kevés fiú tetszett már. Az ovitól a gimiig mindig volt valaki, akit éppen kinéztem magamnak, de ezek sosem voltak komolyak. Mármint őket nem is ismertem, a legtöbbször a nevüket sem tudtam, de helyesnek tartottam őket, és ez, mint a legtöbb lánynál elég volt ahhoz, hogy ők járjanak a fejemben. Aztán egy hét múlva jött valaki új. De ez a helyzet most más, tudom. És még azelőtt le kell magam állítanom, mielőtt ténylegesen beleszeretnék. Ugyanis ha szerelmes lennék Zayn-be, két lehetőség jöhetne szóba:1) lekoptatna, a csalódásnál pedig kevés dolgot tudok rosszabbul elviselni... 2) a barátnője lennék, ami miatt több millió ellenséget szereznék... A postaládám gyűlölködő levelekkel lennének tele, az utcán csúnyán néznének rám, és az újságokban találkoznék olyan képekkel, amiket azt sem tudom mikor csináltak rólam. Mindegy, végülis ezen teljesen felesleges gondolkozni. Elég jó vagyok az önkontrollban.
Észre sem vettem, hogy már mennyire eltávolodtunk a farmtól, annyira gondolkoztam, hogy szinte fel sem tűnt, hogy már egy erdő fái között szlalomozunk. Mikor utoljára itt jártam a fák még nem voltak ilyen magasak, ezért az erdő sem volt ilyen sötét. Lassan haladtunk én pedig szinte végig azt figyeltem, ahogy az ijedt állatok a bokrok alatt elszaladnak előlünk.
- Ahogy kiérünk innen, gyorsítunk. Rendben? - fordult hátra Ray, majd meglepődött, hogy meglátott engem. - Hé, Savannah, ahhoz képest, hogy mennyire jönni akartál terepre nem vagy valami boldog.
- Honnan veszed, hogy jönni akartam? - kérdeztem, majd besoroltam Ray mellé, hogy jobban halljam, amit mond.
- Hát, ráordítottál Emmára, hogy te nem akarsz maradni. - magyarázta zavartam. - Innen gondoltam, hogy jönni akartál.
- Ja... Ja, igen...
- Vagy inkább ott nem akartál lenni?
- Fogalmazhatunk így is. - húztam el a szám.
- Nem bírod Malik-et? - nézett rám érdekes arckifejezéssel Ray.
- Mi? Nem. Vagyis de. Mármint semmi bajom sincs vele. - mondtam elvörösödve. - Amúgy majd kérdezhetek valamit, ha megállunk? - tereltem el a beszélgetést. Tényleg szeretnék kérdezni valamit tőle. Bár azóta sok minden történt, én még emlékszem, hogy azt mondta "egyértelműen Savannah". Oké... Tudom, hogy a kérdést nem hallottam, de azért sejtem mi lehetett.
Egy óra múlva álltunk meg egy tisztáson.
- Láttátok, hogy vágtáztam?! - kérdezte meg tizedjére is Sam. - Egy pillanatig azt hittem Honey ledob, sőt, le is akart dobni, de hamar leállítottam. Viszont majdnem leestem, mert ez pont a dombnál volt! - a beszámolóját több lány is áhítattal hallgatta, én pedig magamban mosolyogtam. Mikor ez az eset történt, pont mögött lovagoltam, tehát láttam, hogy nem pont így történt.
Túl gyorsan fordultam meg, amiért majdnem elestem. Amúgy mióta lettem ilyen életképtelen? Lassan járni is elfelejtek... Éppen ezen gondolkoztam, mikor Ray megjelent előttem.
- Na, mit akartál kérdezni?
- Öhm... - na, ezt most hogy fogom előadni? Igazából az érdekel, hogy tetszek-e neki. Szóval... Gondolkozz, Savannah, gondolkozz. Megvan! Másképp közelítem meg a témát. - Neked tetszik Adrienne, igaz?
- Hű, ez ilyen egyértelmű? - lepődött meg Ray. Ebben a pillanatban látnom kellett volna az arcomat. Annyira megdöbbentem, hogy komoly erőfeszítésbe telt, hogy valahogy visszarendezzem az arcomat normális állapotba. Jó... Na, ez az a válasz, amire nem számítottam volna.
- Aha... Sejtettem... - bólogattam teljesen összezavarodva.
- Rosszul vagy? - fürkészett Ray, amitől sikerült kijózanodnom.
- Aha. Persze. És amúgy mióta? Mármint mióta tetszik Adrienne? - tudakoltam.
- Három éve. Mióta itt dolgozok. - túrt bele a hajába és egy követ kezdett el rugdosni. Gondolom zavarban van.
Annyira meghökkentem, hogy szinte sokkot kaptam. Én teljesen arra számítottam, hogy "Ööö... Az az igazság, hogy nekem nem Adrienne tetszik, hanem... Hanem te." Vagy valami ilyesmire. Mivel én azt hittem, azt beszélik az istállóknál Zayn-nel... De ezek szerint valamit nagyon, de nagyon félreérthettem... Ez milyen gáz! Az elmúlt fél órában csak azon gondolkoztam, hogy hogy mondjam meg kedvesen Ray-nek, hogy én nem érzek iránta semmit blablabla. Most meg... Huh, egyszerűen nem találok szavakat!
- Három éve... És azóta nem múlt el? - csúszott ki a számon.
- A szerelem nem múlik el könnyen. Még akkor sem, ha nem viszonozzák. - vonta meg a vállát.
Elhúztam a szám. Ez rám nézve nem túl bíztató... Vagyis én nem vagyok szerelmes, tehát számomra még van remény.
- Igaz. De miért nem mondod el Adrienne-nek?
- Annyiszor utaltam már rá. A létező összes módszerrel próbáltam féltékennyé tenni, de semmi sem vált be.
- Hogy akartad féltékennyé tenni? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát... - nevette el magát. - Beszéltem neki a barátnőimről, be is mutattam őket neki, de őszintén szólva nem is érdekelte.
- Talán mert azt hiszi rólad, hogy csak szédíted a lányokat és nem is jelentenek neked semmit. Mert ha nekem valaki ezt csinálná, azt tuti messziről elkerülném.
- Igazad van. - mutatott rám Ray vigyorogva. - Akkor ma megmondom neki.
- Ne, ne ma! - húztam el a szám. - Ne ezen a héten inkább.
- De miért ne?
Teljesen jogos Ray kérdése. Bűntudattal küszködve néztem a srác szemébe. Persze, most magyarázzam el neki, hogy voltam olyan idióta, hogy megpróbáltam összehozni Adrienne-t Zayn-nel, ami ha összejön, akkor Ray boldogtalan lesz. Nekem pedig ő pont olyan fontos, mint Adrienne. Igazából egyikőjüket sem ismerem valami jól, pont ezért választani sem fogok. Nem mintha annyira beleszólhatnék a dolgokba.
- Nem vagyok benne biztos, sőt, még Adrienne maga sem tudja, de talán neki más tetszik... - ha éppen zavarban vagyok mindig fura mondatokat fogalmazok meg.
- Aha... - bólintott lassan Ray. - Értem. Hamarosan szerintem induljunk vissza. - váltott témát. - Mivel másik útvonalon megyünk, sokkal hosszabb lesz az út - viszont szebb is. Van egy óriási szabad terület innen pár kilométerre, ott majd engedjük a kicsiket vágtázni.
- Oké.

Estefelé alig vártam, hogy végre beszélhessek Adrienne-nel. Kíváncsi természetem megint nem tudott nyugodni, így szinte fél percenként kinéztem az ebédlő ablakán, hogy mikor jön. Hallottam, hogy valaki lefelé jön a lépcsőn és sietve hátrapillantottam, majd eléggé meglepődtem, mikor Adrienne-nel találtam magam szembe.
- Hát te nem kint vagy? - húztam fel a szemöldököm.
- A hátsó ajtón jöttem be már vagy egy órája. - vonta meg a vállát.
- Mondhattad volna... Téged vártalak.
- Oké. - bólintott, és nekem ez az egész valahogy fura volt.
- Mi a baj? - léptem mellé.
Adrienne sosem viselkedett gyerekesen, sosem sértődött meg eddig vagy ilyenek, de most mégis durcás képpel nézett rám.
- Magányosan fogok meghalni. - jelentette ki maga elé meredve.
- Jaj, dehogyis. Miért mondod ezt?
- Zayn egyáltalán nem nekem való. De nem is emiatt. Egyszerűen tiszta szerencsétlen vagyok...
- Miért nem neked való? És miért lennél szerencsétlen? - kérdeztem, és alig bírtam elrejteni a mosolyomat, ugyanis pontosan tudom, hogy Ray mennyire odavan érte.
- Zayn-t te érdekled és...
- Dehogyis. - legyintettem.
- ...mert unom már, hogy minden srác csak szívat. Magányosan fogok meghalni. - ismételte meg Adrienne egyre teátrálisabban.
Én biztos nem fogom neki elmondani azt, hogy Ray szereti őt. Nekem ehhez semmi közöm, ráadásul szerintem el sem hinné.
- Álmos vagyok... - jelentetettem ki hirtelen. - Felmegyek a szobámba. Te pedig keresd meg Ray-t, mondani akar valamit. - veregettem vállon, aztán felsétáltam a lépcsőn.
Fáradt vagyok, alig bírok gondolkozni és holnap hosszú napunk lesz. Ráadásul ha jól tudom, Zayn-nel és Mike-kal fogok együtt reggelit csinálni... Ezekben a pillanatokban ez volt a legnagyobb gondom, pedig ha tudtam volna akkor, hogy másnap mit jelent be Emma, átértékeltem volna a "rossz" szó jelentését.