Sziasztok! Új rész ;) Remélem sikeresebb lesz, mint az előző. És nagyon szépen köszönöm előre is kommenteket, még akkor is, ha csak 1 lesz, mert tudom, hogy nem mindenkinek van annyi ideje, hogy olvasás után hozzászóljon :))
5. nap
Mivel tegnap éjjel körülbelül éjfélkor került mindenki ágyba, így ma reggel akármeddig aludhattunk. Ráadásul péntek volt, és a péntek mindig egyet jelent: szabadságot. Nincsenek programok, semmi kötöttség, azt csinálsz, amit akarsz.
Mivel a legtöbben csak tizenegy óra körül fognak ébredezni, ezért megint én leszek az egyetlen, aki már reggel ötkor össze-vissza mászkál a házban.
Az órát nézegettem, és forgolódtam az ágyban. Fél hat van. Most nem kell lemennem reggelit készíteni, mert pénteken mindig svédasztalos reggeli van. Szóval... Rengeteg időm van. Ilyeneken gondolkodtam, mikor hirtelen álomba merültem...
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - hallottam az üvöltést, amitől annyira megijedtem, hogy alva felpattantam az ágyban. Kibújtam a takaró alól és sietve felálltam. Magamra kaptam az egyik kardigánom, mert érthető okok miatt utálok mások előtt egy szál hálóingben mutatkozni. Kiszaladtam a folyosóra. A hang csak a Zayn melletti szobából jöhetett, ami Katié. Egy pillanatig megtorpantam. Biztos, hogy nekem be kell oda mennem? Időközben több álmos arc jelent meg mellettem, és mindenki azt kérdezte, hogy mi történt.
Lassan indultam el Katie szobája felé, és hagytam, hogy páran megelőzzenek.
- Zayn, végre itt vagy! - ugrott Katie (szó szerint) a nyakába.
- Öhm. Mi történt? - kérdezte a srác és finoman letette Katie-t.
- Egy bogár van a szobámban.
Zayn kifújta a levegőt. Amúgy csak most vettem észre, hogy ő is "alulöltözött". A fiúk olyan cukik pizsamában. Vagyis rajta csak egy boxer és egy fehér trikó. Jól áll neki... Tulajdonképpen megértem, hogy a fél világ oda van érte. Legszívesebben én is... Huh, mióta vannak perverz gondolataim?! Durva... Tényleg, amúgy hány éves? Majd rákeresek a wikipédián... Nem, inkább megkérdezem személyesen... Egy kéz lendült el előttem folyamatosan, ami kizökkentett a bámulásból.
A nyakamat fogva fordultam jobbra, ahol Violet állt nagyon mosolyogva.
- Hehe. - vigyorogtam zavartan.
- Hogy is mondtad az első nap? Valami "a fiúkkal nem kell foglalkozni" vagy valami ilyesmi, de már nem emlékszem... - gondolkodott.
- Jól van na... De én tizenkilenc éves vagyok! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban, ami miatt mindenki felém fordult.
Amúgy ez a "bogár van a szobámban, ébresszünk fel mindenkit emiatt" ügy kicsit gyanús nekem. De mindegy... Vagyis nem mindegy. Katie olyan bevállalós, vagy hogy mondjam. Egészen biztosan nem jelent neki gondot bepasiznia, ha szeretné, tuti hogy Zayn fejét is sikerülne elcsavarnia. Márpedig egyértelműen ezt szeretné, ezt a vak is látja.
Fél perc múlva újra a szobámban ültem és mindenfélén gondolkoztam. Van egy csomó időm, azt teszek, amit akarok, ezért úgy döntöttem elmegyek futni. Fél óra volt, míg az mp4-em fülhallgatóját kibogoztam, aztán végre el tudtam indulni. Csak a zenékre figyeltem, és semmi másra. Itt volt a baj. Hogy még az utat sem jegyeztem meg...
Mikor először feleszméltem, hogy nem tudom hol vagyok, már egy órája futottam. Öhm... Zavartan néztem körbe, és próbáltam beazonosítani magamat. Mindenhol csak fák és fák voltak körülöttem. Azonnal előkaptam a telefonom, hogy GPS-sel valahogy visszataláljak. A térerő nagyon gyenge volt, wifi pedig értelemszerűen nem volt, tehát sokat kell majd fizetnem az útvonalért... A telefonom szerint a farmtól három kilométerre voltam. Elhúztam a számat, kifújtam a levegőt és elindultam vissza.
Azt hittem soha nem jutok ki az erdőből, mikor egyszercsak gyerekhangokat, nevetést és lónyerítést hallottam. Pár lépés múlva már tisztán láttam, ahogy Mike az erdő szélén telefonál. Juhúú, hazajutottam. Mike meglátott engem, és a telefon kis híján kiesett a kezéből és úgy bámult rám, mintha szellemet látna. Gyorsan végignéztem magamon, mert azt hittem, hogy azért néz így, mert úgy nézek ki, mint Tarzan, de nem, a ruhámon egy faág vagy rátapadt levél sem volt. Kíváncsian lépkedtem Mike felé, aki időközben letette a telefont.
- Hogy kerülsz ide? - ráncolta a szemöldökét és még mindig úgy pislogott rám, mintha UFO lennék.
- Reggel elmentem futni. És most értem vissza. - magyaráztam, mélyen hallgatva arról az apró tényről, hogy GPS-szel találtam haza, és majd' egy óráig bolyongtam össze-vissza.
- Óóó... Téged kerestünk. Kilenc óra körül kopogtunk be a szobádba, mert... Öhm, tehát nem voltál ott, sőt, sehol sem, ezért mindenki utánad kutatott. Átnéztük a házat, az udvart, kb. mindent. És fel is hívtunk téged. - jól érzem, hogy Mike zavarban van? Hm...
- Az erdőben alig van térerő. - adtam meg a logikus választ, majd lassan elindultam a ház felé. Éreztem a hátamon a srác pillantásait, ezért egy kicsit gyorsítottam.
Fogalmam sem volt róla, hogyha elmegyek futni, abból ekkora baj lesz. Tanulság: legközelebb szólok valakinek, ha elmegyek.
- Savannah, hol voltál? - futottak hozzám a gyerekek, én pedig úgy éreztem magam, mintha sztár lennék, mert mindenki rám figyelt.
- Futni voltam. - mondtam el nekik is.
Tizenegy óra volt, mikor felértem a szobámba. A szekrényemben keresgettem a könyveim után. Rossz kedvem volt, és bűntudatom is, ezért nem kíméltem a cuccaimat, össze-vissza dobáltam őket, mire végre megtaláltam a német könyvemet. Felkaptam és rohantam le vele az udvarra.
Mike, Ray és Adrienne a legelő kerítésén ültek, pont, mint az első nap. Helyet foglaltam Mike mellett, aztán kinyitottam a könyvemet és próbáltam elmélyülni a német nyelv szépségeiben, de abszolút nem tudtam a tanulásra koncentrálni. Állandóan elkalandoztam, arra figyeltem, hogy miről beszélgetnek a többiek és ráadásul Katie és Zayn hiánya is idegesített...
Tíz perc múlva hirtelen mindenki eltűnt mellőlem, én pedig kérdőn néztem fel a német könyvemből, amiben még mindig csak az első szavaknál tartottam. Azonnal leesett, hogy miért tűnt el mindenki körülöttem. Zayn és Katie nevetve közeledtek a kerítés felé.
- Nem baj, ha mi is leülünk ide? - kérdezte Katie gúnyos vigyorral tőlem.
- Számít a válaszom? - motyogtam.
- Nem igazán. - kacagott én pedig kezdtem megérteni, miért utálják ennyien őt. Próbáltam a tankönyvemre figyelni, de ez megint nem sikerült.
- Amúgy Zayn - kezdte mézes-mázosan Katie. - hogy is kerültél ide? Jótékonykodsz a rászorulók javára?
Összecsuktam a tankönyvem, és most először leplezetlenül figyeltem őket. Miért lennénk rászorulók? Csak mert nem vagyunk milliomosok?
- Ez egy hosszú történet. - válaszolta Zayn, és egyszerűen nem ismertem rá. Miért nem mondja az igazat? Miért hagyja, hogy rászorulóknak nevezze ezt a tábort? Végképp elegem lett, és a következő pillanatban dühösen ugrottam le a legelő kerítéséről.
- Aú! - visítottam fel, mikor földet értem, és majdhogynem könnyezve szorítottam meg a jobb kezemmel a balt.
- Mi történt? - kapta felém a fejét Zayn. Nahát, észrevette, hogy létezem?!
- Semmi, csak tegnap mikor berántottál a bokor mögé felszakadt a seb és azóta nagyon érzékeny. - vontam meg a vállam, majd megpróbáltam gyors léptekkel távozni.
- Micsoda? Bokor mögé? Mikor? - váltott hangsúlyt Katie és gyilkos szemekkel nézett rám.
- Tegnap éjszaka. - feleltem és megdöbbenve figyeltem az egyre vörösödő arcát.
- Mit kerestek ti éjjel egy bokor mögött? - ugrott le a kerítésről, hogy szemtől szembe tehesse fel kérdését. És ebben a pillanatban esett le, hogy mennyire félreérthetően fogalmaztam. Segítségkérően pillantottam Zayn-re, aki a tenyerét a szája elé téve röhögött. Hát, ő egészen biztosan nem fogja tisztázni a helyzetet.
- Katie, félreérted... - kezdtem magyarázkodásba. - Én csak a szám...
- Nem érdekel, hogy mit csináltál a száddal! - ordította a képembe, majd hisztizve elviharzott.
Csodálkozva néztem Katie távolodó alakját. Hirtelen megszólalni sem tudtam, annyira összezavarodtam. A mondat befejezése egész egyszerűen annyi lett volna, hogy "Én csak a számháború miatt voltam Zayn-nel az erdőben." - de úgy látszik képtelen volt megvárnia, amíg befejezem.
- Belehaltál volna ha kimentesz? Most mit gondolhat rólunk?
- Kit érdekel? Most legalább elment. - pattant mellém és látszólag még mindig nagyon jól szórakozott rajtam.
- Miért örülsz annak, hogy elment? Nagyon jól elvoltál vele, nem? Gyakorlatilag reggeltől egymáson lógtok... - motyogtam.
- De nem a saját akaratomból. Nem én tehetek arról, hogy teljesen rám mászott. Reggel is alig bírtam elmenekülni a szobájából.
- Mikor bogarat talált?
- Ja. Csakhogy mire odaértem, az állítása szerint a bogár már "elcsúszott".
- Elcsúszott? Tehát csiga volt? - húztam fel különösen magasra a szemöldökömet.
Zayn szórakozottan megvonta a vállát és valami olyasmit motyogott, hogy Katie intelligencia szintje nem túl magas.
- Mutasd. - szólt rám.
- Mit?
- A kezed...
- Ja, már el is felejtettem. - nyújtottam a karomat felé.
Délután minden táborozót hazavittek, így estére a farm olyan üressé vált. Nem találtam a helyem, fel-alá mászkáltam a szobámba, néha megálltam és elpakoltam egy-egy dolgot. Holnap én is hazamegyek, de csak pár órára, amíg új cuccokat hozok.
Délután négy lehetett, mikor hangzavar csapta meg a fülem. Először fel sem tűnt, hogy valami nincs rendben, annyira megszoktam már, hogy a gyerekek hangoskodnak. De mikor felfogtam, hogy ezek nem lehetnek ők, kirohantam a folyosóra, hogy kinézzek az ablakból.
Több százan álltak a farm kapujában és mind folyamatosan azt kiabálta, hogy "Itt vagy Zayn?". Ledermedve bámultam ki és hirtelen egy normális ötlet jutott eszembe: szólni Zayn-nek.
Kopogás nélkül benyitottam a szobájába. Éppen zenét hallgatott és ártatlanul pislogott fel rám. Leállította a zenét, majd felült az ágyán.
- Baj van. - néztem rá kétségbeesetten.
- Mi? - kérdezte kitágult szemekkel.
- Nézz ki az ablakon. Vagyis ne, inkább ne! Még a végén észrevesznek.
- Kik?
- A rajongóid. Rengetegen vannak. Rád találtak...
Zayn megsemmisülten borult vissza az ágyára, a szemében semmi más nem látszott, csak a tanácstalanság és a szomorúság. Bánatosnak látni őt olyan volt, mintha kínoznának. Még egyszer kilestem az ablakon, de nem, nem képzelődtem. Lassan pislogtam felfelé. Bármit megtennék, csak Zayn-nek ne legyen rossz kedve.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - hallottam az üvöltést, amitől annyira megijedtem, hogy alva felpattantam az ágyban. Kibújtam a takaró alól és sietve felálltam. Magamra kaptam az egyik kardigánom, mert érthető okok miatt utálok mások előtt egy szál hálóingben mutatkozni. Kiszaladtam a folyosóra. A hang csak a Zayn melletti szobából jöhetett, ami Katié. Egy pillanatig megtorpantam. Biztos, hogy nekem be kell oda mennem? Időközben több álmos arc jelent meg mellettem, és mindenki azt kérdezte, hogy mi történt.
Lassan indultam el Katie szobája felé, és hagytam, hogy páran megelőzzenek.
- Zayn, végre itt vagy! - ugrott Katie (szó szerint) a nyakába.
- Öhm. Mi történt? - kérdezte a srác és finoman letette Katie-t.
- Egy bogár van a szobámban.
Zayn kifújta a levegőt. Amúgy csak most vettem észre, hogy ő is "alulöltözött". A fiúk olyan cukik pizsamában. Vagyis rajta csak egy boxer és egy fehér trikó. Jól áll neki... Tulajdonképpen megértem, hogy a fél világ oda van érte. Legszívesebben én is... Huh, mióta vannak perverz gondolataim?! Durva... Tényleg, amúgy hány éves? Majd rákeresek a wikipédián... Nem, inkább megkérdezem személyesen... Egy kéz lendült el előttem folyamatosan, ami kizökkentett a bámulásból.
A nyakamat fogva fordultam jobbra, ahol Violet állt nagyon mosolyogva.
- Hehe. - vigyorogtam zavartan.
- Hogy is mondtad az első nap? Valami "a fiúkkal nem kell foglalkozni" vagy valami ilyesmi, de már nem emlékszem... - gondolkodott.
- Jól van na... De én tizenkilenc éves vagyok! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban, ami miatt mindenki felém fordult.
Amúgy ez a "bogár van a szobámban, ébresszünk fel mindenkit emiatt" ügy kicsit gyanús nekem. De mindegy... Vagyis nem mindegy. Katie olyan bevállalós, vagy hogy mondjam. Egészen biztosan nem jelent neki gondot bepasiznia, ha szeretné, tuti hogy Zayn fejét is sikerülne elcsavarnia. Márpedig egyértelműen ezt szeretné, ezt a vak is látja.
Fél perc múlva újra a szobámban ültem és mindenfélén gondolkoztam. Van egy csomó időm, azt teszek, amit akarok, ezért úgy döntöttem elmegyek futni. Fél óra volt, míg az mp4-em fülhallgatóját kibogoztam, aztán végre el tudtam indulni. Csak a zenékre figyeltem, és semmi másra. Itt volt a baj. Hogy még az utat sem jegyeztem meg...
Mikor először feleszméltem, hogy nem tudom hol vagyok, már egy órája futottam. Öhm... Zavartan néztem körbe, és próbáltam beazonosítani magamat. Mindenhol csak fák és fák voltak körülöttem. Azonnal előkaptam a telefonom, hogy GPS-sel valahogy visszataláljak. A térerő nagyon gyenge volt, wifi pedig értelemszerűen nem volt, tehát sokat kell majd fizetnem az útvonalért... A telefonom szerint a farmtól három kilométerre voltam. Elhúztam a számat, kifújtam a levegőt és elindultam vissza.
Azt hittem soha nem jutok ki az erdőből, mikor egyszercsak gyerekhangokat, nevetést és lónyerítést hallottam. Pár lépés múlva már tisztán láttam, ahogy Mike az erdő szélén telefonál. Juhúú, hazajutottam. Mike meglátott engem, és a telefon kis híján kiesett a kezéből és úgy bámult rám, mintha szellemet látna. Gyorsan végignéztem magamon, mert azt hittem, hogy azért néz így, mert úgy nézek ki, mint Tarzan, de nem, a ruhámon egy faág vagy rátapadt levél sem volt. Kíváncsian lépkedtem Mike felé, aki időközben letette a telefont.
- Hogy kerülsz ide? - ráncolta a szemöldökét és még mindig úgy pislogott rám, mintha UFO lennék.
- Reggel elmentem futni. És most értem vissza. - magyaráztam, mélyen hallgatva arról az apró tényről, hogy GPS-szel találtam haza, és majd' egy óráig bolyongtam össze-vissza.
- Óóó... Téged kerestünk. Kilenc óra körül kopogtunk be a szobádba, mert... Öhm, tehát nem voltál ott, sőt, sehol sem, ezért mindenki utánad kutatott. Átnéztük a házat, az udvart, kb. mindent. És fel is hívtunk téged. - jól érzem, hogy Mike zavarban van? Hm...
- Az erdőben alig van térerő. - adtam meg a logikus választ, majd lassan elindultam a ház felé. Éreztem a hátamon a srác pillantásait, ezért egy kicsit gyorsítottam.
Fogalmam sem volt róla, hogyha elmegyek futni, abból ekkora baj lesz. Tanulság: legközelebb szólok valakinek, ha elmegyek.
- Savannah, hol voltál? - futottak hozzám a gyerekek, én pedig úgy éreztem magam, mintha sztár lennék, mert mindenki rám figyelt.
- Futni voltam. - mondtam el nekik is.
Tizenegy óra volt, mikor felértem a szobámba. A szekrényemben keresgettem a könyveim után. Rossz kedvem volt, és bűntudatom is, ezért nem kíméltem a cuccaimat, össze-vissza dobáltam őket, mire végre megtaláltam a német könyvemet. Felkaptam és rohantam le vele az udvarra.
Mike, Ray és Adrienne a legelő kerítésén ültek, pont, mint az első nap. Helyet foglaltam Mike mellett, aztán kinyitottam a könyvemet és próbáltam elmélyülni a német nyelv szépségeiben, de abszolút nem tudtam a tanulásra koncentrálni. Állandóan elkalandoztam, arra figyeltem, hogy miről beszélgetnek a többiek és ráadásul Katie és Zayn hiánya is idegesített...
Tíz perc múlva hirtelen mindenki eltűnt mellőlem, én pedig kérdőn néztem fel a német könyvemből, amiben még mindig csak az első szavaknál tartottam. Azonnal leesett, hogy miért tűnt el mindenki körülöttem. Zayn és Katie nevetve közeledtek a kerítés felé.
- Nem baj, ha mi is leülünk ide? - kérdezte Katie gúnyos vigyorral tőlem.
- Számít a válaszom? - motyogtam.
- Nem igazán. - kacagott én pedig kezdtem megérteni, miért utálják ennyien őt. Próbáltam a tankönyvemre figyelni, de ez megint nem sikerült.
- Amúgy Zayn - kezdte mézes-mázosan Katie. - hogy is kerültél ide? Jótékonykodsz a rászorulók javára?
Összecsuktam a tankönyvem, és most először leplezetlenül figyeltem őket. Miért lennénk rászorulók? Csak mert nem vagyunk milliomosok?
- Ez egy hosszú történet. - válaszolta Zayn, és egyszerűen nem ismertem rá. Miért nem mondja az igazat? Miért hagyja, hogy rászorulóknak nevezze ezt a tábort? Végképp elegem lett, és a következő pillanatban dühösen ugrottam le a legelő kerítéséről.
- Aú! - visítottam fel, mikor földet értem, és majdhogynem könnyezve szorítottam meg a jobb kezemmel a balt.
- Mi történt? - kapta felém a fejét Zayn. Nahát, észrevette, hogy létezem?!
- Semmi, csak tegnap mikor berántottál a bokor mögé felszakadt a seb és azóta nagyon érzékeny. - vontam meg a vállam, majd megpróbáltam gyors léptekkel távozni.
- Micsoda? Bokor mögé? Mikor? - váltott hangsúlyt Katie és gyilkos szemekkel nézett rám.
- Tegnap éjszaka. - feleltem és megdöbbenve figyeltem az egyre vörösödő arcát.
- Mit kerestek ti éjjel egy bokor mögött? - ugrott le a kerítésről, hogy szemtől szembe tehesse fel kérdését. És ebben a pillanatban esett le, hogy mennyire félreérthetően fogalmaztam. Segítségkérően pillantottam Zayn-re, aki a tenyerét a szája elé téve röhögött. Hát, ő egészen biztosan nem fogja tisztázni a helyzetet.
- Katie, félreérted... - kezdtem magyarázkodásba. - Én csak a szám...
- Nem érdekel, hogy mit csináltál a száddal! - ordította a képembe, majd hisztizve elviharzott.
Csodálkozva néztem Katie távolodó alakját. Hirtelen megszólalni sem tudtam, annyira összezavarodtam. A mondat befejezése egész egyszerűen annyi lett volna, hogy "Én csak a számháború miatt voltam Zayn-nel az erdőben." - de úgy látszik képtelen volt megvárnia, amíg befejezem.
- Belehaltál volna ha kimentesz? Most mit gondolhat rólunk?
- Kit érdekel? Most legalább elment. - pattant mellém és látszólag még mindig nagyon jól szórakozott rajtam.
- Miért örülsz annak, hogy elment? Nagyon jól elvoltál vele, nem? Gyakorlatilag reggeltől egymáson lógtok... - motyogtam.
- De nem a saját akaratomból. Nem én tehetek arról, hogy teljesen rám mászott. Reggel is alig bírtam elmenekülni a szobájából.
- Mikor bogarat talált?
- Ja. Csakhogy mire odaértem, az állítása szerint a bogár már "elcsúszott".
- Elcsúszott? Tehát csiga volt? - húztam fel különösen magasra a szemöldökömet.
Zayn szórakozottan megvonta a vállát és valami olyasmit motyogott, hogy Katie intelligencia szintje nem túl magas.
- Mutasd. - szólt rám.
- Mit?
- A kezed...
- Ja, már el is felejtettem. - nyújtottam a karomat felé.
Délután minden táborozót hazavittek, így estére a farm olyan üressé vált. Nem találtam a helyem, fel-alá mászkáltam a szobámba, néha megálltam és elpakoltam egy-egy dolgot. Holnap én is hazamegyek, de csak pár órára, amíg új cuccokat hozok.
Délután négy lehetett, mikor hangzavar csapta meg a fülem. Először fel sem tűnt, hogy valami nincs rendben, annyira megszoktam már, hogy a gyerekek hangoskodnak. De mikor felfogtam, hogy ezek nem lehetnek ők, kirohantam a folyosóra, hogy kinézzek az ablakból.
Több százan álltak a farm kapujában és mind folyamatosan azt kiabálta, hogy "Itt vagy Zayn?". Ledermedve bámultam ki és hirtelen egy normális ötlet jutott eszembe: szólni Zayn-nek.
Kopogás nélkül benyitottam a szobájába. Éppen zenét hallgatott és ártatlanul pislogott fel rám. Leállította a zenét, majd felült az ágyán.
- Baj van. - néztem rá kétségbeesetten.
- Mi? - kérdezte kitágult szemekkel.
- Nézz ki az ablakon. Vagyis ne, inkább ne! Még a végén észrevesznek.
- Kik?
- A rajongóid. Rengetegen vannak. Rád találtak...
Zayn megsemmisülten borult vissza az ágyára, a szemében semmi más nem látszott, csak a tanácstalanság és a szomorúság. Bánatosnak látni őt olyan volt, mintha kínoznának. Még egyszer kilestem az ablakon, de nem, nem képzelődtem. Lassan pislogtam felfelé. Bármit megtennék, csak Zayn-nek ne legyen rossz kedve.