4. rész - Ooohhh...

 Sziasztok! Új rész. :) Most pedig beszéd következik: köszönöm a kommenteket (2). Imádom ezt a történetet írni és imádom az olvasóit is. ♥

2. nap
Másnap reggel már ötkor felöltöztem. A folyosó végén álló közös fürdőszoba teljesen üres volt. Mondjuk minden folyosón csak 4 szoba volt, vagyis igazándiból sosem kell majd sorban állni, vagy ilyenek. A tükör előtt gyorsan befontam a hajam és ahogy magamnak megígértem a piros kockás ingemet vettem fel lovaglónadrággal és lovaglócipővel. Eszméletlenül jól éreztem magam ebben a szerelésben, olyan kényelmes és még szép is! A tegnapi boldogságom ma is tart még, hiszen a tükörben egy vidám lány nézett rám vissza. Mondjuk a zöld szemeim alatt megjelent pár fekete halvány csík, ami amiatt van, hogy nem aludtam olyan sokat. Talán el kellene mennem orvoshoz, nem normális, hogy tizenkilenc évesen képtelen vagyok normálisan aludni.

Fél kézzel kinyitottam a fürdőszoba ajtót, míg a másik kezemben a cuccaimat tartottam. Léptem egyet hátra, hogy be tudjam magam mögött csukni az ajtót, de ezt nem kellett volna, mert így megbotlottam valamiben. 

- A francba! - hallottam egy fiú hangot pont, mikor a földre huppantam.

- Bocsánat. - nyögtem mikor észrevettem, hogy sikerült Zayn-re esnem. Amúgy hogy került ide? - Nem tudtam, hogy van itt valaki, véletlen volt. - gyorsan felálltunk a földről és egymásra néztünk.

- Tudom. Amúgy sejthetted volna, ugyanis a szobaszomszédod vagyok és nekem is le kell mennem kaját csinálni. - közölte cseppet sem kedvesen és az órájára pillantott.

- Honnan tudhattam volna? - néztem rá értetlenül. - Tényleg bocsánat, de én már csak ilyen vagyok. Nem tudom mióta lettem közveszélyes, de tegnap is kétszer elestem, egyszer majdnem kilapítottam Ray-t és... - folytattam volna, de nem hagyta.

- Kár, hogy csak majdnem. - röhögött fel ironikusan Zayn.

- Most miért vagy ilyen ellenséges?! 

Kezd elegem lenni. Oké, tényleg egy idióta vagyok, a saját lábamban képes vagyok elesni, tudom! De ettől függetlenül lehetne kicsit rendesebb is, mert ez már kezd sok lenni.

- Nem vagyok ellenséges. Szimplán nem jön be a pasid stílusa. - vonta meg a vállát.

- Nincs pasim. Most kiről van szó? Ray-ről? Na, ne nevettess. 

- Most tagadod? Egy hülye is látja, hogy milyen édes kis pár vagytok!

- És ez téged miért zavar? - döbbentem meg. - Vagyis miért zavarna? Ugyanis nem vagyunk egy pár, sőt, mégcsak nem is tetszik. Ennyi erővel te a telefonodba vagy szerelmes, mert tegnap egész végig vele voltál.

- Tehát... ti ketten nem is jártok? - pislogott meglepődve Zayn.

- Persze, hogy nem. - ráztam meg a fejem. - És nem is tervezem. Azon kívül, hogy tegnap jól elvoltunk négyen, az nem azt jelenti, hogy már rögtön járunk is. Egyáltalán hogy jutott ez eszedbe? 

- Mindegy... Mindegy, semmi... Inkább menjünk le az ebédlőbe.

- Oké, várj meg.

Bevittem a holmijaimat a szobámba, gyorsan betettem a polcra, aztán mentem is. Zayn ott állt, ahol az előbb, de így távolabbról figyeltem csak meg, hogy is néz ki. Azonnal megtorpantam és szó szerint bámultam: lovaglófelszerelésben még helyesebb volt, mint eddig. Látszott, mennyire izmos, hogy mennyire...

- Most meg miért bámulsz? - mosolyodott el Zayn.

- Lovaglócucc van rajtad!

- Nem mondod? - nevetett, mintha kicserélték volna. Így egészen aranyos volt, már megértem miért van belé zúgva a fél világ. - Amúgy nem szoktam annyit telefonozni. De ez most fontos volt. Meg kellett beszélnem pár dolgot a srácokkal és olvastam a híreket.

- Ó, értem. - bólogattam.

- Máris elkezdtek pletykálni. - úgy összeszorította az öklét, hogy kidagadtak rajta az erek. - "Zayn Malik kivált a bandából", "a One Direction többé már nem öttagú", "a tagok annyira összevesztek, hogy Zayn Malik nem bírta tovább" - sorolta.

- Tehát senki nem tudja, hogy itt vagy? - lepődtem meg, majd elindultam lefele a lépcsőn.

- Hát persze, hogy nem. Még csak az kellene... Igazából örülök neki, mert így végre pihenhetek. Eddig egy napom sem telt el úgy, hogy ne futottam volna a rajongók elől meg ilyenek. Itt legalább végre békén hagynak.

- De szereted a rajongóidat, nem? - fordultam be a nappaliba.
- Hogyne szeretném őket. A koncertek, az a sok-sok lány, fantasztikus. De néha már túlzásba esnek... 

- Haha. Hát persze, a hírnévvel együtt sok lány jár. - nevettem el magam.
- Te is tudod, hogy nem azért csinálom.
- Persze, hogy tudom. Vagyis reméltem. - kinyitottam a konyhaajtót és beléptem. - Tehát a lényeg: ne foglalkozz az ilyen pletykákkal. Most persze pár napig ezzel lesz tele minden újság, de ez kit érdekel? Ti tudjátok, hogy nem váltál ki a bandából, a sajtó meg mit számít? Ne hagyd, hogy ez rontsa el a kedved. Csinálok limonádét. - jelentettem ki hirtelen.
- Te aztán tudsz témát váltani. - vigyorgott Zayn. - Amúgy igazad van. Csak ketten leszünk?
- Öööö... - néztem körbe, mintha magamtól nem tudnám, hogy csak ketten vagyunk a konyhában. Igazából egy kicsit megijedtem, mivel Zayn-t nem is ismerem, a hangulatingadozásai pedig kiszámíthatatlanok. - Nem tudom...
- Nyugi, nem foglak megenni vagy ilyenek.
- Pfuj, most elképzeltem ahogy megeszel. - szörnyedtem el, mire Zayn röhögni kezdett.
Megfogtam pár citromot és elkezdtem őket kifacsarni.
- És én mit csináljak? - kérdezte Zayn.
- Csinálj szendvicseket. Ott vannak a paradicsomok, paprikák, a hűtőben vaj, főtt tojás, sajt, saláta meg minden. Ja, és arra figyelj, ho...
- Megjöttem, srácok! - jelent meg az ajtóban Adrienne.
- Szia! - köszöntünk rá.
- Hali. Na, mi a dolgom? - kérdezte meg ő is.
- Szerintem csinálj szendvicseket Zayn-nel. - mutattam az asztalra.
- Na, és hogy érzed magad? - csacsogott Adrienne és azonnal lehuppant a srác mellett lévő székre.
- Jól, köszi. Jó ez a tábor, százszor rosszabbra számítottam.
- Ennek örülök. Nem akarsz átjönni a nyugati szárnyba? Sokkal jobbak a szobák ott, költözz már át.
- Nem, nem, nekem tetszik a mostani szobám és tök jól berendeztem. - hárított Zayn. Én miért örülök ennek ennyire?
- Legalább nézd meg. - folytatta Adrienne. - Tágasabb, világosabb szobák, jobb társaság. Már bocsánat, Savannah, de tőlük zeng az egész folyosó, nagyon jó ott a hangulat.
- Oké, majd talán ellátogatok hozzátok. - jelentette ki Zayn, mire én lecsaptam a citromot az asztalra. Remélem senki sem vette észre.
A legrosszabb az egészben, hogy elöntött valami furcsa érzés. Féltékeny vagyok? De miért? Érzek valamit Zayn iránt? Nem, nem hinném... De akkor meg mégis miért akarom most azonnal leütni Adrienne-t? Semmi rosszat nem csinált, csak dumál, mégis mérges vagyok rá. Ha Zayn az ő folyosójukban lakna, akkor talán én is áthívnám, hogy költözzön mellém... Nem, nem, ilyet tuti nem tennék... Hirtelen azt vettem észre, hogy több perce mozdulatlanul állok és hallgatom a beszélgetésüket. A kezemen teljesen végigfolyt a citromlé, amitől most ragadnak az ujjaim.
- Amúgy igazak a pletykák? Már nem vagy a One Direction tagja? - kérdezgette Adrienne Zayn-t, mire én még jobban fülelni kezdtem.
- Ezt meg honnan veszed? Nem olvastam mostanában a híreket, nem érdekelnek a pletykák. - jelentette ki Zayn.
Megpördültem a tengelyem körül és kérdőn a szemébe néztem. Ezt meg miért mondta? Mindegy, már beletörődtem, hogy őt nehéz kiismerni. Zayn válaszként halványan rám mosolygott. Már éppen vissza akartam fordulni, mikor megakadt a szemem az elkészített szendvicseken. Megkapaszkodtam a pultban, hogy ne ájuljak el azonnal.
- Ennyit sikerült elkészíteni? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel és rámutattam arra az egy szendvicsre, ami a tálcán volt.
- Bocs, Savannah, eldumáltuk az időt. - nézett rám ártatlanul Adrienne.
- Ne tőlem kérj bocsánatot. Na jó, cseréljünk. Csinálj limonádét, én pedig készítem a kaját. - naná, hogy Adrienne-t küldtem el.
- Ne máár. - nyavalygott Zayn hülye hangon, mint egy óvodás. - Én Adrienne-el szeretnék dolgozni. - folytatta és közben kihívóan vigyorgott rám.
Nagyot sóhajtottam, majd megmostam a kezem. Időközben Adrienne kacagva nekiállt limonádét csinálni. Egészen sokáig ültünk ott, csendben. Nekem éppen olyan "soha nem fogok megszólalni" kedvem volt, a többiek pedig egyszerűen csak csendben voltak. Így hétre mindennel végeztünk, már csak teríteni kell az ebédlőben, aztán lesz egy szabad félóránk. Utána reggeli.
Gyorsan kipakoltam a tányérokat, majd felmentem a szobámba. Most mit csináljak? Van szabad fél órám. A gyerekeket nekünk kell felébreszteni? Nem emlékszem már rá, de a biztonság kedvéért bekopogtam a folyosón lévő összes szobába, hogy ha valaki még nem kelt volna fel, az most felébredjen. Még mindig van 29 percem - állapítottam meg az órára nézve. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a lovakhoz. Pár óra és végre lovagolhatok! Ugye nem felejtettem el? Egy éve nem ültem lovon, de ettől függetlenül nem hinném, hogy elfelejtettem.
Hamarosan már az istállóban álltam, Vortex mellett. Imádom azt az értelmes tekintetét, a csillogó szemeit, azt a gyönyörű színét... Megsimítottam az orrát és hozzábújtam. Annyi dolog történt velem az elmúlt másfél napban, hogy már egyre optimistább lettem. A gondolataim már nem a szüleimen járnak, hanem... másokon. Megpusziltam Vortex orrát, majd kiléptem a bokszából és visszacsuktam magam mögött az ajtót. Elhatároztam, hogy este kiviszem a legelőre.
- Meghalok! - hallottam meg Ray hangját a távolból. - Reggel fél hattól a lovakat etettem, takarítottam Mike-kal. Tudod mennyi ideig tart lecsutakolni több, mint harminc lovat, haver?!
- Fogalmam sincs. Még az életemben nem mosogattam lovat. - válaszolta Zayn. Lovat mosogatni?! Öhm... Amúgy pedig mióta van jóban Zayn-nel? Reggel még nagyon nem úgy tűnt, hogy "haver"-ok. Most vagy én hülyültem meg, vagy valamit nagyon félreértettem.
Ray felnevetett, aztán folytatta:
- És gyakorlatilag még el sem kezdődött a tábor.... De legalább nincs 50 fok. Tavaly majdnem leájultam a lóról, olyan hőség volt. Amúgy ma estére esőt mondanak. Mondjuk, mikor nem? Gondolkoztál azon amit mondtam? - váltott hirtelen témát Ray.
- Nem nagyon kellett rajta gondolkoznom. De az a kérdés annyira negatív... Muszáj válaszolni? - vonakodott Zayn.
- Aha. Bár asszem sejtem a válaszod.
- Jól van. Oké, akkor a válaszom: egyértelműen Adrienne.
- Tudtam. Akkor oké, mert nekem pedig egyértelműen Savannah. Örülök, hogy ebből nincs gáz. - éreztem, ahogy szinte lefagyok. Ray azt kérdezte Zayn-től, hogy ki tetszik neki kettőnt közül, Zayn Adrienne-t választotta egyértelműen, Ray pedig engem. Ez... Egyáltalán miért érdekli őket hogy kinek ki tetszik? A mosolyom lehervadt, már.már a sírás szélén álltam. Annyira, de annyira gyűlölöm, ha tévedek. Valamiért azt hittem, hogy Zayn-nek tetszem... Na, persze... Tehát ezért volt ma velem ilyen Zayn. Ezért dumált annyit Adrienne-el. Ezért... Istenem, annyira szánalmas vagyok...