2. rész - Bizonytalanság

 Sziasztok! Itt a második rész. Sok idő eltelt az első rész óta... Mert kevés kommentet kaptam:( De azt a kettő hozzászólást nagyon szépen köszönöm <3 Nem is hinnétek, milyen sokat jelentenek. Ez a rész rövid lett és még mindig inkább csak bevezetőrész. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Ha sok hozzászólást kapok, akár naponta is hozhatok részeket. :)

1. nap
A limuzin elhajtott, mi meg ott álltunk egy csomó cuccal.

- Most ezt hogy vigyük el? - fordultam a fiúhoz tanácstalanul, mikor elakadt a lélegzetem. - Te jó ég... Zayn Malik? - pislogtam.

- Aha. - vonta meg a vállát és a földet kezdte el bámulni, hogy ne lássam az arcát.

- Tudom mi a baj. De nyugi, bennem megbízhatsz, nem fogom világgá kürtölni, hogy Zayn Malik a One Direction-ből itt tartózkodik. - néztem rá egyszerűen. Eszembe sem jutna ilyen...

- Sokan mondták már ezt. És amúgy is, elég megalázó, hogy büntetésből kell dolgoznom. - suttogta.

- Ez nem büntetés. A büntetés a börtön, ez nem. - jelentettem ki, majd megfogtam az egyik gurulós bőröndöt és megpróbáltam magam után vonszolni.

Elindultunk a homokúton és egy szót sem szóltunk egymáshoz. Zayn nekem valahogy... nem szimpatikus. El van szállva magától, azt hiszi bármit megtehet, mert híres. De ez nem igaz. Nem ismerem őt, de rengeteget hallottam már róla. Anglia pár éve csak róluk szól, sőt, az egész világ csak róluk szól. A műsort, amiben feltűntek én is néztem annak idején, de már akkor sem voltam tőlük elragadtatva. De ki tudja? Nem ítélem meg elsőre. Talán rendes srác.

- Khmm.. - köhhintett Zayn körülbelül ötszáz méter séta után.

Kérdőn felé pillantottam.
- Mondani szeretnék valamit.
- Oké, mondd.

- De... Nem tudom hogy reagálnál rá. A legtöbb lány sikítozna vagy össze-vissza ugrálna, ha ilyet mondanék neki. - magyarázta és közben nagyon gondolkozott hogyan fejezze ki magát.

Hirtelen nagyon kíváncsi lettem és megálltam. Persze, hülyén hangzik, de azt hiszem szerelmet fog vallani. Legalább is ez a bevezetés... Meg ahogy zavarban van. Meg minden.

- Nem hinném, hogy én sikítoznék vagy ugrálnék.

- Oké... Szóval... - nagy levegőt vett. - Egy óriási bogár van a hajadban. - pislogott és közben várta a reakciómat.

Tíz másodperc szótlanul... Húsz másodperc szótlanul...

- Most ez komoly? - nevettem el magam.

- Aha... Miért, mire számítottál? - röhögött már Zayn is.

- Én komolyan arra számítottam, hogy szerelmet vallasz nekem. - vigyorogtam és elpirultam. Amúgy én sem értem, hogyan hihettem ezt.

- Na, neee. Még fél órája sem ismerjük egymást. A nevedet sem tudom. - mosolygott rám, mint egy hülye kislányra.

- Hát, nem is fogod megtudni. - indultam el újra, jó gyorsan, hogy Zayn-nek nehéz legyen utolérnie.
- Megtudhatod miért nem? - loholt utánam.
- Mert kinevettél.
- Mert lehetetlen dolgot képzeltél be magadnak. - suttogta selymes hangon. - Soha nem fogok neked szerelmet vallani, nem is ismerlek.
Oh, ez kedves volt... Mármint tény, hogy én sem vallanék neki soha életemben szerelmet, de akkoris, ilyet kijelenteni durva dolog.
- Hidd el, én se. - vágtam vissza gorombán és még gyorsabban sétáltam a homokúton.
- Tehát kiszedhetem a bogarat a hajadból? - tért vissza az eredeti témára, de a hangja már távolabbról hallatszott, valószínűleg lemaradt, de nem néztem hátra.
- Nem, majd kiszedem magamnak. - mondtam és addig tapogattam a hajam, amíg sikerült megfognom azt a bogarat. Gyorsan elhajítottam, hogy ne lássam. Bár nem félek a bogaraktól, lehet hogy frászt kapnék, ha meglátnám, hogy mi is volt a hajamban. Magam sem értettem, mitől lettem hirtelen ilyen ideges, egyszerűen csak felbosszantott Zayn. Nem tudom megmondani mivel, de annyira... Ajj, nem tudom megfogalmazni.
- Megvársz? - szólt utánam.
Lassítottam, de nem álltam meg. A kezem lassan le fog szakadni, de büszkeségből sosem kérném meg, hogy segítsen, főleg, hogy szerintem én erősebb vagyok nála, rossz nézni, ahogy a többi bőrönddel szenved.
- Köszönöm. - biccentett mikor végre mellém ért.
Szótlanul mentem tovább. Ez egészen így ment még 20 percig, mikor végre megláttam a farm házait, a lovakat és a hatalmas füves területet. Végre!
- Hűűű. - motyogta Zayn halkan. - Szóval te itt laksz?
- Dehogyis. Ezt honnan veszed? - néztem rá meghökkenve.
- Hát te nem Emma Scott lánya vagy?
- Nem. Azt sem tudtam, hogy van lánya. De nem, én Savannah Sorin vagyok és nem lakom itt. - magyaráztam meglepődve.
- HAHA! Tudtam, hogy beveszed! - röhögött fel Zayn, mire én végképp összezavarodtam.
- Mit?
- Azt mondtad nem fogod elmondani a nevedet. Gondoltam, egy próbát megér, hátha így elmondod ki is vagy te. És bevetted! Elmondtad! - magyarázta csillogó szemekkel.
Aranyos, hogy ennek ennyire örül. Mikor ott álltunk a csomagokkal az út végén, biztos voltam benne, hogy bunkó, beképzelt és hogy mi ketten egy szót sem fogunk egymással beszélni. De akármennyire is fáj bevallani, már nem tartom elkényeztetett sztárocskának, hanem egy normális srácnak, vagyis az első megérzésem nem jött be. Bámultam még pár másodpercig azt a barna szempárt, aztán halványan elmosolyodtam.
- Oké... Akkor vigyük be a csomagokat. Várj itt! Megkérek valakit, hogy segítsen becipelni ezeket... - motyogtam.
Berohantam az udvarra, ami tele volt gyerekekkel, de persze egy segítőt sem láttam.
- Szia Savannah! - köszöntek rám hátulról. Megfordultam és elmosolyodtam.
- Szia Violet! Nem láttál errefelé segítőket? - kérdeztem a kislánytól.
- Ööööö... Nem. Vagyis Emma néni itt volt körülbelül 5 perce, azt mondta, hogy hamarosan hivatalosan is elkezdődik a tábor, de még van valami elintéznivalója.
- Hátul, a lovaknál sincs senki?
Violet megrázta a fejét.
- De kár. Mindegy, köszönöm, hogy segítettél.
Visszasiettem a farm elé, körülbelül 10 méterre voltam a kaputól, mikor hangokat hallottam meg. Kíváncsian felgyorsítottam a lépteimet, de mire visszaértem Zayn-hez, már nem volt ott senki.
- Kivel beszéltél? - érdeklődtem.
- Senkivel. - válaszolta flegmán és elindult befelé a bőröndjeivel. Most meg mi van vele?!