Hány olvasóm van?

Sziasztok! Készül a következő rész:) Addig is lenne pár kérdésem:

- Olvasod a blogot?

- Melyik napon legyen új rész?

Légy szíves kommentekben válaszolj erre a két kérdésre, mert konkrétan úgy érzem, senkit nem érdekel már a történet. Ha sok hozzászólást kapok, akkor hetente kettő rész lesz, ha keveset, akkor heti egy. Sajnálom, hogy állandóan ezekkel fárasztalak titeket, de az utóbbi két részhez csupán 1-1 megjegyzés érkezett, ami akárhogy is nézzük nem túl sok. :/

10. rész - Péntek

Sziasztok! Új rész ;) Remélem sikeresebb lesz, mint az előző. És nagyon szépen köszönöm előre is kommenteket, még akkor is, ha csak 1 lesz, mert tudom, hogy nem mindenkinek van annyi ideje, hogy olvasás után hozzászóljon :))

5. nap

Mivel tegnap éjjel körülbelül éjfélkor került mindenki ágyba, így ma reggel akármeddig aludhattunk. Ráadásul péntek volt, és a péntek mindig egyet jelent: szabadságot. Nincsenek programok, semmi kötöttség, azt csinálsz, amit akarsz.

Mivel a legtöbben csak tizenegy óra körül fognak ébredezni, ezért megint én leszek az egyetlen, aki már reggel ötkor össze-vissza mászkál a házban. 

Az órát nézegettem, és forgolódtam az ágyban. Fél hat van. Most nem kell lemennem reggelit készíteni, mert pénteken mindig svédasztalos reggeli van. Szóval... Rengeteg időm van. Ilyeneken gondolkodtam, mikor hirtelen álomba merültem...
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - hallottam az üvöltést, amitől annyira megijedtem, hogy alva felpattantam az ágyban. Kibújtam a takaró alól és sietve felálltam. Magamra kaptam az egyik kardigánom, mert érthető okok miatt utálok mások előtt egy szál hálóingben mutatkozni. Kiszaladtam a folyosóra. A hang csak a Zayn melletti szobából jöhetett, ami Katié. Egy pillanatig megtorpantam. Biztos, hogy nekem be kell oda mennem? Időközben több álmos arc jelent meg mellettem, és mindenki azt kérdezte, hogy mi történt.
Lassan indultam el Katie szobája felé, és hagytam, hogy páran megelőzzenek.
- Zayn, végre itt vagy! - ugrott Katie (szó szerint) a nyakába.
- Öhm. Mi történt? - kérdezte a srác és finoman letette Katie-t.
- Egy bogár van a szobámban.
Zayn kifújta a levegőt. Amúgy csak most vettem észre, hogy ő is "alulöltözött". A fiúk olyan cukik pizsamában. Vagyis rajta csak egy boxer és egy fehér trikó. Jól áll neki... Tulajdonképpen megértem, hogy a fél világ oda van érte. Legszívesebben én is... Huh, mióta vannak perverz gondolataim?! Durva... Tényleg, amúgy hány éves? Majd rákeresek a wikipédián... Nem, inkább megkérdezem személyesen... Egy kéz lendült el előttem folyamatosan, ami kizökkentett a bámulásból.
A nyakamat fogva fordultam jobbra, ahol Violet állt nagyon mosolyogva.
- Hehe. - vigyorogtam zavartan.
- Hogy is mondtad az első nap? Valami "a fiúkkal nem kell foglalkozni" vagy valami ilyesmi, de már nem emlékszem... - gondolkodott.
- Jól van na... De én tizenkilenc éves vagyok! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban, ami miatt mindenki felém fordult.
Amúgy ez a "bogár van a szobámban, ébresszünk fel mindenkit emiatt" ügy kicsit gyanús nekem. De mindegy... Vagyis nem mindegy. Katie olyan bevállalós, vagy hogy mondjam. Egészen biztosan nem jelent neki gondot bepasiznia, ha szeretné, tuti hogy Zayn fejét is sikerülne elcsavarnia. Márpedig egyértelműen ezt szeretné, ezt a vak is látja.
Fél perc múlva újra a szobámban ültem és mindenfélén gondolkoztam. Van egy csomó időm, azt teszek, amit akarok, ezért úgy döntöttem elmegyek futni. Fél óra volt, míg az mp4-em fülhallgatóját kibogoztam, aztán végre el tudtam indulni. Csak a zenékre figyeltem, és semmi másra. Itt volt a baj. Hogy még az utat sem jegyeztem meg...
Mikor először feleszméltem, hogy nem tudom hol vagyok, már egy órája futottam. Öhm... Zavartan néztem körbe, és próbáltam beazonosítani magamat. Mindenhol csak fák és fák voltak körülöttem. Azonnal előkaptam a telefonom, hogy GPS-sel valahogy visszataláljak. A térerő nagyon gyenge volt, wifi pedig értelemszerűen nem volt, tehát sokat kell majd fizetnem az útvonalért... A telefonom szerint a farmtól három kilométerre voltam. Elhúztam a számat, kifújtam a levegőt és elindultam vissza.
Azt hittem soha nem jutok ki az erdőből, mikor egyszercsak gyerekhangokat, nevetést és lónyerítést hallottam. Pár lépés múlva már tisztán láttam, ahogy Mike az erdő szélén telefonál. Juhúú, hazajutottam. Mike meglátott engem, és a telefon kis híján kiesett a kezéből és úgy bámult rám, mintha szellemet látna. Gyorsan végignéztem magamon, mert azt hittem, hogy azért néz így, mert úgy nézek ki, mint Tarzan, de nem, a ruhámon egy faág vagy rátapadt levél sem volt. Kíváncsian lépkedtem Mike felé, aki időközben letette a telefont.
- Hogy kerülsz ide? - ráncolta a szemöldökét és még mindig úgy pislogott rám, mintha UFO lennék.
- Reggel elmentem futni. És most értem vissza. - magyaráztam, mélyen hallgatva arról az apró tényről, hogy GPS-szel találtam haza, és majd' egy óráig bolyongtam össze-vissza.
- Óóó... Téged kerestünk. Kilenc óra körül kopogtunk be a szobádba, mert... Öhm, tehát nem voltál ott, sőt, sehol sem, ezért mindenki utánad kutatott. Átnéztük a házat, az udvart, kb. mindent. És fel is hívtunk téged. - jól érzem, hogy Mike zavarban van? Hm...
- Az erdőben alig van térerő. - adtam meg a logikus választ, majd lassan elindultam a ház felé. Éreztem a hátamon a srác pillantásait, ezért egy kicsit gyorsítottam.
Fogalmam sem volt róla, hogyha elmegyek futni, abból ekkora baj lesz. Tanulság: legközelebb szólok valakinek, ha elmegyek.
- Savannah, hol voltál? - futottak hozzám a gyerekek, én pedig úgy éreztem magam, mintha sztár lennék, mert mindenki rám figyelt.
- Futni voltam. - mondtam el nekik is.
Tizenegy óra volt, mikor felértem a szobámba. A szekrényemben keresgettem a könyveim után. Rossz kedvem volt, és bűntudatom is, ezért nem kíméltem a cuccaimat, össze-vissza dobáltam őket, mire végre megtaláltam a német könyvemet. Felkaptam és rohantam le vele az udvarra.
Mike, Ray és Adrienne a legelő kerítésén ültek, pont, mint az első nap. Helyet foglaltam Mike mellett, aztán kinyitottam a könyvemet és próbáltam elmélyülni a német nyelv szépségeiben, de abszolút nem tudtam a tanulásra koncentrálni. Állandóan elkalandoztam, arra figyeltem, hogy miről beszélgetnek a többiek és ráadásul Katie és Zayn hiánya is idegesített...
Tíz perc múlva hirtelen mindenki eltűnt mellőlem, én pedig kérdőn néztem fel a német könyvemből, amiben még mindig csak az első szavaknál tartottam. Azonnal leesett, hogy miért tűnt el mindenki körülöttem. Zayn és Katie nevetve közeledtek a kerítés felé.
- Nem baj, ha mi is leülünk ide? - kérdezte Katie gúnyos vigyorral tőlem.
- Számít a válaszom? - motyogtam.
- Nem igazán. - kacagott én pedig kezdtem megérteni, miért utálják ennyien őt. Próbáltam a tankönyvemre figyelni, de ez megint nem sikerült.
- Amúgy Zayn - kezdte mézes-mázosan Katie. - hogy is kerültél ide? Jótékonykodsz a rászorulók javára?
Összecsuktam a tankönyvem, és most először leplezetlenül figyeltem őket. Miért lennénk rászorulók? Csak mert nem vagyunk milliomosok?
- Ez egy hosszú történet. - válaszolta Zayn, és egyszerűen nem ismertem rá. Miért nem mondja az igazat? Miért hagyja, hogy rászorulóknak nevezze ezt a tábort? Végképp elegem lett, és a következő pillanatban dühösen ugrottam le a legelő kerítéséről.
- Aú! - visítottam fel, mikor földet értem, és majdhogynem könnyezve szorítottam meg a jobb kezemmel a balt.
- Mi történt? - kapta felém a fejét Zayn. Nahát, észrevette, hogy létezem?!
- Semmi, csak tegnap mikor berántottál a bokor mögé felszakadt a seb és azóta nagyon érzékeny. - vontam meg a vállam, majd megpróbáltam gyors léptekkel távozni.
- Micsoda? Bokor mögé? Mikor? - váltott hangsúlyt Katie és gyilkos szemekkel nézett rám.
- Tegnap éjszaka. - feleltem és megdöbbenve figyeltem az egyre vörösödő arcát.
- Mit kerestek ti éjjel egy bokor mögött? - ugrott le a kerítésről, hogy szemtől szembe tehesse fel kérdését. És ebben a pillanatban esett le, hogy mennyire félreérthetően fogalmaztam. Segítségkérően pillantottam Zayn-re, aki a tenyerét a szája elé téve röhögött. Hát, ő egészen biztosan nem fogja tisztázni a helyzetet.
- Katie, félreérted... - kezdtem magyarázkodásba. - Én csak a szám...
- Nem érdekel, hogy mit csináltál a száddal! - ordította a képembe, majd hisztizve elviharzott.
Csodálkozva néztem Katie távolodó alakját. Hirtelen megszólalni sem tudtam, annyira összezavarodtam. A mondat befejezése egész egyszerűen annyi lett volna, hogy "Én csak a számháború miatt voltam Zayn-nel az erdőben." - de úgy látszik képtelen volt megvárnia, amíg befejezem.
- Belehaltál volna ha kimentesz? Most mit gondolhat rólunk?
- Kit érdekel? Most legalább elment. - pattant mellém és látszólag még mindig nagyon jól szórakozott rajtam.
- Miért örülsz annak, hogy elment? Nagyon jól elvoltál vele, nem? Gyakorlatilag reggeltől egymáson lógtok... - motyogtam.
- De nem a saját akaratomból. Nem én tehetek arról, hogy teljesen rám mászott. Reggel is alig bírtam elmenekülni a szobájából.
- Mikor bogarat talált?
- Ja. Csakhogy mire odaértem, az állítása szerint a bogár már "elcsúszott".
- Elcsúszott? Tehát csiga volt? - húztam fel különösen magasra a szemöldökömet.
Zayn szórakozottan megvonta a vállát és valami olyasmit motyogott, hogy Katie intelligencia szintje nem túl magas.
- Mutasd. - szólt rám.
- Mit?
- A kezed...
- Ja, már el is felejtettem. - nyújtottam a karomat felé.

Délután minden táborozót hazavittek, így estére a farm olyan üressé vált. Nem találtam a helyem, fel-alá mászkáltam a szobámba, néha megálltam és elpakoltam egy-egy dolgot. Holnap én is hazamegyek, de csak pár órára, amíg új cuccokat hozok.
Délután négy lehetett, mikor hangzavar csapta meg a fülem. Először fel sem tűnt, hogy valami nincs rendben, annyira megszoktam már, hogy a gyerekek hangoskodnak. De mikor felfogtam, hogy ezek nem lehetnek ők, kirohantam a folyosóra, hogy kinézzek az ablakból.
Több százan álltak a farm kapujában és mind folyamatosan azt kiabálta, hogy "Itt vagy Zayn?". Ledermedve bámultam ki és hirtelen egy normális ötlet jutott eszembe: szólni Zayn-nek.
Kopogás nélkül benyitottam a szobájába. Éppen zenét hallgatott és ártatlanul pislogott fel rám. Leállította a zenét, majd felült az ágyán.
- Baj van. - néztem rá kétségbeesetten.
- Mi? - kérdezte kitágult szemekkel.
- Nézz ki az ablakon. Vagyis ne, inkább ne! Még a végén észrevesznek.
- Kik?
- A rajongóid. Rengetegen vannak. Rád találtak...
Zayn megsemmisülten borult vissza az ágyára, a szemében semmi más nem látszott, csak a tanácstalanság és a szomorúság. Bánatosnak látni őt olyan volt, mintha kínoznának. Még egyszer kilestem az ablakon, de nem, nem képzelődtem. Lassan pislogtam felfelé. Bármit megtennék, csak Zayn-nek ne legyen rossz kedve.

Hamarosan

Sziasztok! Bocsánat, hogy már megint húzom az időt, de az előző részhez egy komment érkezett, ezért nem éreztem nagy motivációt írni, tehát a következő rész fele készült csak el. :// De ígérem, sietek, és a lehető leghamarabb hozom a történet következő fejezetét. Bocsánat :(

9. rész - Éjszakai számháború

Sziasztok! Az előző részhez négy kommentet kaptam. Köszönöm szépen :') Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek ;)

4. nap

Katie és Phil már csak pár lépésre voltak az ajtótól.

- Menekülj! - súgta Adrienne a fülembe és felrohant az emeletre. Hirtelen bepánikoltam én is. Nem maradhatok itt egyedül! Felsprinteltem az emeletre, kis híján elestem, de a cél érdekében bármit megteszek. Márpedig sikerült, élve feljutottam a szobámba.
Sam, Kevin és Luke pár másodpercen belül az ajtómban álltak, én pedig kérdőn néztem fel rájuk.
- Hallottuk, hogy rohansz fel. Itt vannak? - kérdezte Kevin gondterhelt arccal.
Lassan bólintottam.
- És jó kedve van vagy nyávog valami miatt? - faggatott tovább Luke.
- Öö... Fogalmam sincs. De One Direction-ös póló van rajta. - húztam el a szám. Tehát rejtsük el Zayn-t. - jelentettem ki teljesen komolyan. Pechemre az említett srác épp akkor ment el a szobám előtt, és természetesen meghallotta.
- Miért? - pislogott be a kisebb fiúk feje fölött.
- Háátt... Azért, mert Katie szereti a One Direction-t. És nekem végül is mindegy, hogy itt van-e vagy nem, de a tábor kilencven százaléka utálja őt és ha meglátja, hogy te is itt vagy, szerintem sosem szabadulunk meg tőle. - magyaráztam, de közben a takarómat nézegettem.
- Ahha... - méregetett Zayn összehúzott szemekkel. - És szép a csaj?
- Egy bányarém. - vágta rá azonnal Sam. Képtelen voltam nem elnevetni magam.
- Igen, az. - erősítette meg Kevin is és nagyon komolyan bólogatott mondanivalója mellé.
- Ne nevettessetek. Előbb-utóbb úgy is meglátja, nem? - kuncogtam. - Gondolom nem fogjuk rejtegetni Zayn-t. Szóval Katie igazából nagyon szép. - vontam meg a vállam és a szám szélét harapdáltam.
Zayn gyanakodva végignézett rajtunk, majd lassan elmosolyodott.
- Amúgy tényleg olyan szörnyű, mint ahogy elmondjátok? - kérdezte, majd a fiúk között belépett a szobámba és leült a szőnyegre törökülésben. Ezt látva a fiúk is elfoglalták a helyüket a padlón, ezért én olyan kívülállónak éreztem magam, szóval gyorsan én is leültem melléjük.
- Ezt szóban el sem lehet mondani. Majd megtapasztalod. - kezdte Luke, és nagyon úgy tűnt, hogy órákon át mesélni szeretne. - Én tavaly találkoztam vele először. Az egész tábort sikerült elrontania. Például nem evett meg semmit, mert neki itt semmi sem ízlett. Aztán persze elájult. A lovakhoz nem nyúl hozzá, mert "büdösek". És... - vett levegőt.
- Komolyan, soha egyetlen emberre nem voltam még ennyire kíváncsi, mint rá. - vigyorogtam. Annyi történetet hallottam már erről a lányról, hogy egyszerűen muszáj megismernem.
- Te sem ismered? - fordult felém Zayn eléggé meglepődve.
Éppen válaszra nyitottam a számat, mikor hirtelen beesett az ajtómon Adrienne és Ray. Ijedten sikoltottam és azt sem tudtam, hogy most mi van. Gyorsan felpattantak a földről, én pedig lélegzetvisszafojtva figyeltem, hogy most mégis mi történt.
- Nincs gáz. - vonta meg a vállát Ray. - Na jó, figyeljetek. Kitaláltuk a gyerekekkel, hogy mi lesz. Ugye van a háznak két szárnya. Az egyik szárny versenyzik a másik ellen. Amelyik csapat veszít, azoknál fog Katie lakni.
- De milyen verseny? Amúgy eldönthetjük helyette, hogy hol lakjon? - tettem fel a kérdéseket.
- Kit érdekel, hogy eldönthetjük-e helyette vagy nem? - kérdezett vissza Adrienne. - Amúgy számháború. Pontosabban éjszakai számháború. Szóóóval, készüljetek drágaságaim, mert minket nem lesz könnyű legyőzni! Amúgy gyertek le ebédelni. - váltott témát. - Emma azt mondta, hogy délután túrázunk.
A többiek felálltak a szőnyegről, de én még maradtam egy kicsit. Nem akarok lemenni enni! Tudom, mi lesz. Katie meglátja Zayn-t. Zayn meglátja Katie-t. Katie visít és majd elájul és onnantól kezdve mindig mindenhol együtt lesznek. Pár perc múlva végül mégis rá tudtam magam venni, hogy lemenjek az ebédlőbe. Körülbelül a székektől tíz méterre lehettem, mikor Katie észrevette Zayn-t. Akarva-akaratlanul megálltam, és figyeltem, hogy most mi lesz.
- Úristen. - rohant oda hozzá könnyes szemekkel. - Zayn Malik. Úristen. Kilenc One Direction koncerten voltam már, de még soha nem álltam hozzád ennyire közel. Én vagyok a legnagyobb Directioners klub alapítója. Áááááá-ááááá-ÁÁÁÁ-ááá! - kezdett el visítozva ugrálni, amire mindenki odafordult.
- Öhm. Szia. - szólalt meg halkan Zayn körülbelül három perc után. Igen, Katie tuti hogy ugrált három percen keresztül. Az első másodpercekben még minden szem rászegeződött, de utána már mindenki visszafordult az asztalhoz és beszélt tovább - csak én nem. De szerencsére sikerült feleszmélnem és gyorsan leültem Sam mellé, aki együttérzően pislogott rám.

Este tíz órakor már annyira sötét volt, hogy az orromig sem láttam. A szekrényemben keresgettem fekete ruha után. Pár perc múlva találtam egy sötét kapucnis felsőt, ami tökéletesnek tűnt egy éjszakai számháborúhoz. Miután felvettem, felkaptam a zseblámpát az éjjeli szekrényemről, majd lerohantam a lépcsőn és beálltam a többiekhez. Mi voltunk a kék csapat és a diófa alatt gyülekeztünk, míg a pirosak az istállónál csoportosultak. Körülbelül tíz perce volt egy eligazítás, amiben Emma ismertette a szabályokat. (Ó, igen. Emma fél óráig nevetett, miután megtudta, hogy a verseny veszteseinél fog lakni Katie.) Tehát mindenki megtudta a szabályokat, miszerint egyetlen cél van: megtalálni és kiejteni minden ellenséges játékost. Úgy lehet kiejteni valakit, ha leolvassuk a homlokán lévő kódot. Az én fejpántomon a T92-es kód állt, tehát ha ezt valaki leolvassa én kiestem.
- Úgy nézek ki, mint egy hippie. - panaszkodott Macy, akinek kicsit tényleg viccesen állt a fejpánt.
- Mindenki megvan? - szólalt meg valahol Emma. Komolyan, semmit sem látok, ami nagyon zavaró.
- Aha. - válaszolta egy fiúhang.
- Oké. Akkor sípszóra indulás. A játék csak és kizárólag az erdőben van, tehát aki kilép az erdő területéről, az azonnal kiesik. Én és Mike felügyeljük az egészet.
- Mike nem játszik? - suttogtam.
- Nem, ő nem. Így pont ugyanannyian vagytok mindkét csapatban. Tizennyolc-tizennyolcan.
Bólintottam, bár nem hinném, hogy bárki is látta volna.
- És Katie most hol van?
- Az ebédlőben telefonál. Szerintem éjfélig ellesz ezzel. Szólok a piros csapatnak. Figyeljetek: egy-két perc és sípolok.
Dobogó szívvel vártam a rajtot. Tényleg nagyon izgultam, főleg, hogy félek egyedül mászkálni a sötétben, szóval remélem betársulhatok majd valakihez.
Sípszó.
Mindenki elkezdett az erdő felé rohanni. Felkapcsoltam a zseblámpámat, és azzal néztem magam előtt az utat.
- Savannah! - állított meg - azt hiszem - Paul. - Tudod hol van a tölgyfa? Tudod, az a tíz méter magas.
- Ööö... Igen, tudom... - gondolkodtam.
- Oké. Ha bármi baj van, menekülj oda.
- Rendben.
El is határoztam magamban, hogy azonnal a tölgyfához futok. A zseblámpa fényével körbevilágítottam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy már csak én vagyok az udvaron, mindenki más már eltűnt. Hűha, még gyorsabban kell rohannom. Kikapcsoltam a zseblámpát, hogy senki ne vegyen észre. Egy kicsit úgy éreztem magam, mint Katniss az Éhezők Viadalában, és ez a gondolat rendesen rám ijesztett. Beértem az erdőbe, majd lassítani kezdtem. Jobbról hangokat hallottam, ezért elindultam balra.
Három-négy perc séta után még mindig nem találkoztam senkivel sem, ami nagyon gyanús volt, hiszen ez az erdő nem olyan hatalmas, hogy harminchárom ember csak úgy eltűnjön benne. A tölgyfától körülbelül ötszáz méterre lehettem, mikor lépteket hallottam meg. Odasimultam egy fához, hátha nem vesznek észre. Két piros csapatos fiú lépkedett el tőlem pár méterre.
- Sophie kiesett. Én magam ejtettem ki. - mesélte suttogva Jake.
Gondoltam rá, hogy előugrok, és kiejtem az egyiket, de akkor a másik meg leolvassa az én számomat, márpedig én nem akarok kiesni. A két srác pont arra ment, amerre én is akartam, ezért el kellett terelnem őket. Felkaptam egy faágat és az ellenkező irányba dobtam el, ami nagy zajt csapott.
- Hé, hallottad ezt? Van ott valaki! - indultak el a hang irányába.
Elmosolyodtam, majd villámgyorsan szlalomozva a fák között eltűntem. Mikor lefékeztem a hajam az arcomba hullott. Sietve a hajamhoz nyúltam. Valahol elhagytam a hajgumimat. Elhúztam a szám, majd haladtam tovább. Fél perc sem telt el, mikor szószerint összeütköztem valakivel. A fejpántján a számok pirossal voltak írva.
- H51. Bocs, Adam. - suttogtam egy kicsit bűntudattal.
- Semmi gáz. - bólintott, majd elrohant az udvar felé. Legalábbis azt hiszem, arra van az udvar. Igazából már eléggé összezavarodtam, már csak azt tudtam merre van a tölgyfa. Viszont arról megint fogalmam sincs, hogy mit fogok a tölgyfánál találni. Szerintem az a kék csapat találkozó helye.
A zseblámpámat szorosan magam mellett tartva lábujjhegyen lépkedtem. Mindenhonnan beszédet hallottam, de már nem tudtam megmondani, hogy honnan. Kis idő múlva végre megtaláltam a legnagyobb tölgyfát.
- Savannah? - lépett elém öt kék csapatos.
- Aha. - bólintottam.
- Útközben találkoztál valakivel?
- Igen. Jake-kel és még egy pirossal. De őket eltereltem. Adam-et viszont kiütöttem. - számoltam be.
- Akkor Adam sincs már bent. - csillant fel Frankie szeme. - Luke, írd fel a listára! Adam is kiesett. - szólt hátra. - Oké, Savannah, mi szinte végig itt leszünk. Pár perc múlva már csak Luke és én maradunk itt, a többiek elmennek kiütni pár embert. Ha bárkit sikerült kiejtened, gyere vissza ide, és mond el.
Lehajoltam, hogy jobban halljam a szavait.
- Akarsz kémkedni?
- Aha! - válaszoltam izgatottan.
- Oké. Akkor egyetlen feladatod van. A piros csapatból mindig öt ember, akik már ki vannak fáradva találkoznak valahol, pihennek, aztán megint játszanak. Meg kellene találni ezt a helyet. Ha megvan, szólsz és mi rajtuk ütünk. A lényeg, hogy legyél gyors és észrevehetetlen. Oké? Ha találkozol valakivel menekülj el.
-Rendben. Akkor megyek is. Itt hagyhatom a zseblámpám? Ha kém leszek, akkor az úgysem kell.
- Persze.
Frankie kezébe nyomtam a lámpát, majd eltűntem a fák között. Huh. A feladatom nem könnyű, sőt, szinte lehetetlen. Viszont nagyon izgalmas és veszélyes, amit imádok. Most nem a hangok elől futottam, hanem pont, hogy követtem azokat, hátha elvezetnek a piros csapathoz.
Fél óra múlva sem találtam semmit. Időközben rengeteg ember elől menekültem és valahogy mindig sikerült megúsznom, hogy megtaláljanak. Viszont most már tizenegy óra lett, egyre hidegebb volt és sötétebb. Az erdőben járkálva találtam egy kis tisztást, de kár volt oda mennem.
- Ott van Savannah! - kiabálta Adrienne és üldözőbe vett.
Egy pillanatig lefagytam, de aztán elkezdtem úgy rohanni, ahogy csak bírtam. Ha ezt túlélem, visszamegyek oda, mert szerintem közel voltam a piros csapat találkozó helyéhez. Loholtam, ahogy csak a lábam bírta. Körülbelül húsz méteres előnyöm lehetett, ami még mindig kevés. Kétségbeesetten szaladtam el egy nagy bokor mellett, mikor valaki megrántotta a csuklómat és pedig beestem a bokor mögé.
- Zayn? - hökkentem meg.
- Csss.
Bólintottam, majd lélegzetvisszafojtva vártam. Adrienne és még két gyerek szinte abban a másodpercben rohant el mellettünk, ahogy megszólaltam. Valószínűleg elkaptak volna.
- Köszönöm. - suttogtam, majd felálltam, de ő visszanyomott a földre.
- Nem mehetsz el. Egyedül azonnal elkapnak. A kék csapatból már csak hárman maradtunk. Kevin még bent van, de lehet, hogy már őt is megtalálták. A pirosak előnyben vannak.
- Tényleg? Ennyire sokan kiestek? - csodálkoztam. - Akkor most mit csináljunk?
- Hát kiejtjük a többieket. Hol van a zseblámpád?
- Frankie-nek adtam, hogy vigyázzon rá.
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag alig láttam Zayn-t, mégis kirázott tőle a hideg. Próbáltam nem az arcát bámulni, nézni a földet vagy ilyenek, de képtelen voltam levenni rólam a szemem. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik, hogy most mit csináljon, hogyan kellene legyőznünk a többieket. Lassan felálltam és a fának dőltem. A hajam megint előrehullott, és éppen emeltem a kezemet, hogy hátrategyem, de Zayn megelőzött. Felugrott, elém lépett, és a fülem mögé simította az egyik tincsem. Lassan közeledett felém, én pedig kitágult szemekkel vártam, hogy mi történik.
A közelben valami óriásit csattant, amire mindketten odakaptuk a fejünket.
- Ez mi volt? - kérdeztem vékony hangon.
- Nem tudom... Nézzük meg.
Aprót bólintottam, majd elindultam utána. Az egész játék alatt most féltem először igazán. Hiszen már csak páran vagyunk bent, sötét van, hideg van, az ellenfél pedig nyerésre áll.
- A francba. - suttogta Zayn, mikor odaértünk. A csattanást direkt csinálták, hogy odavonzzanak minket. Öten álltak a fa mellett, és éppen akkor vettek észre minket, mikor mi őket.
Zayn megragadta a csuklóm, és maga után húzott. Hiába rohantunk villámsebesen, Adrienne-ék szorosan a nyomunkban voltak, ráadásul túlerőben. Minden egyes lépésnél hallottam, ahogy egyre közelebb kerülnek hozzánk. A szívem annyira dobogott, hogy félő volt, mindjárt kiugrik a helyéről. Homályosan láttam, hogy a földön egy nagyobb faág fekszik, de már nem tudtam kitérni az útjából. Beakadt a bokám én pedig a talajra zuhantam, magam után rántva Zayn-t is.
- T92, Savannah. - mondta Adrienne.
- A89, Zayn. - tette hozzá Jake. - Nyertünk.
- Kevin is kiesett? - kérdeztem lekonyuló szájjal.
- Pár perce igen.
Uff... Vesztettünk. Csalódottan Zayn-re néztem, aki vigyorogva pillantott vissza rám.
- Hogy lehetsz ilyen béna? - nevetett és a gyengéden a vállamba bokszolt.

8. rész - Katie Scott

Sziasztok! Kaptam három kommentet az előző részhez! Angyalok vagytok *-*

4. nap

Reggel már ötkor talpon voltam, mivel így se, úgy se tudtam aludni, így mindegy volt, hogy éppen fekszem-e vagy mászkálok. Tehát mászkáltam. Mivel nem akartam egy szál combközépig érő hálóingben rohangálni a házban, ezért inkább gyorsan felöltöztem a szokásos lovaglónadrág és ing összeállításomba. Szerintem rekordot döntöttem, mert nem hinném, hogy van még egy ember a Földön, akinek annyi inge van, mint nekem. A felsőim háromnegyede az, a többit meg alig használom. 

Halkan kinyitottam az ajtót. Szerencsére a tornacipőmben tudok olyan halkan mozogni, hogy senki sem ébred fel rá. Csendesen visszacsuktam magam mögött az ajtót, majd pár percre eltűntem a fürdőszobában, hogy meg tudjam csinálni a szokásos fonatomat. Igazából egyáltalán nem vagyok a megszokások rabja, ha megtetszik valami új, azonnal kipróbálom.

Az egész házban annyira nagy volt a csend, hogy szinte már megfájdult a fülem. Lábujjhegyen lépkedve mentem le a lépcsőn, majd mikor leértem tanácstalanul megálltam. Fogalmam sincs mit csináljak vagy hova menjek ebben az egy órában. Végül úgy döntöttem, kimegyek az udvarra, bár nem igazán volt hozzá kedvem. Lenyomtam a kilincset, majd kiléptem a szabadba. A levegő hűvös volt, a nap még nem kelt fel, a fű pedig csúszott a párától. Szívesen leültem volna a diófa tövébe, de nem akartam vizes lenni, ezért inkább a lovak felé vettem az irányt. Az istállóba beérve megcsapta az orromat az a jellegzetes széna szag, amit imádok. Mind a hat ló felém fordult és furcsán nézett rám. Gondolom nem szoktak hozzá, hogy már hajnalban zaklatják őket.

- Szia. - álltam meg Vortex mellett. Ő a legjobb lovak közé tartozik, ezért elit helye van az istállóban. Örülök, hogy az első nap őt húztam ki.

Össze-vissza járkáltam az udvaron egészen háromnegyed hatig, de ekkor már annyira unatkoztam, hogy muszáj volt bemenekülnöm a konyhába.

Kikészítettem az összes alapanyagot és nekiláttam a szendvics készítésnek. Pár perc múlva megjelent Mike vidáman és leült mellém.

- Szia! Hogy vagy? - kérdezte tőlem.

- Szia. Jól... - válaszoltam kedvtelenül. Igazából ez fura kérdés, Angliában erre csak "jól"-lal lehet válaszolni. - És te?

- Én is. - bólintott és halkan dudorászva felállt és kinyitotta a hűtőajtaját, majd leguggolva keresett valamit, ami miatt teljesen eltűnt.

A konyhaajtó hirtelen kicsapódott, én pedig ijedten rezzentem össze. 

- Savannah, téged kereslek tegnap óta! - kezdett bele azonnal Zayn, én pedig mozdulatlanul pislogtam rá.

- Megvan! - ugrott fel Mike a hűtőajtó mögül, és örömmel emelte magasra a citromot. - Üdv Zayn.

- Üdv... - motyogta kelletlenül, majd gondolkodva megállt az ajtóban. - Öö...

- Csinálj limonádét. Vagy szendvicset, vagy teát. Nekem mindegy. - vontam meg a vállam, majd nagyon a szendvicsre összpontosítva kezdtem a toast-kenyérre pakolni az alapanyagokat.

És ez pontosan így ment hét óráig. Senki egy szót sem szólt a másikhoz, Zayn zenét hallgatott, Mike fütyörészett, én pedig csendben voltam.

Mikor kész lettünk nagy kő esett le a szívemről. Kezet mostam, majd villámgyorsan megterítettem és eltűntem. 

Tíz perc múlva az ebédlőt éhes gyerekek töltötték meg. Lassan kialakul, hogy kinek hol van a helye, én ugyanis megint Sam és Luke mellett ültem és ahogy elnézem mindenki megtalálta már a számára tökéletes társaságot. 

Mikor végeztünk Emma felállt, majd tapsolni kezdett, hogy figyeljenek rá.

- Jó reggelt mindenkinek! Remélem nem vagytok már éhesek. Egy bejelentenivalóm van... Sokan ismerhetitek már a testvéremet és az unokahúgomat...

Adrienne "műsírva" borult az asztalra, míg Ray a fejét fogta. Néhány gyerek elszörnyedve pislogott Emmára. Kíváncsian néztem végig rajtuk. Ennyire borzalmas Emma testvére és unokahúga?

- ...Phil és Katie csatlakozik hozzánk a továbbiakban.

- De miért? - kiabálta be Sam.

- Azért, mert Phil szerint ápolásra szorulok - forgatta meg a szemét Emma. - Katie pedig nem maradhat otthon egyedül, tehát ő is jön. - körbenézett a társaságon, majd képtelen volt nem elnevetni magát. - Azért ennyire nem kell megijedni. Nem hinném, hogy a tábor végéig maradnak és Katie sokat változott tavaly óta.
- Kétlem... - morogta egy lány, akinek még sajnos a nevét sem tudom. Ideje lenni megtanulnom mindenki nevét, hiszen ez már a negyedik nap...
- Rendben, szóval egy órán belül megérkeznek. A gépük húsz perc múlva landol. - tekintett az órájára Emma, aztán elköszönt és eltűnt a konyhában. Macy, Lily és Violet összegyűjtötték a poharakat és tányérokat, majd bevitték őket.
Mindenfelől dumálást hallottam, mindenki éppen azt tárgyalta meg, hogy innentől kezdve mennyire rossz lesz, hogy utálják Katie-t, én pedig csak ültem és teljesen össze voltam zavarodva. Lelki szemeim előtt megjelent egy harminc éves gonosz mostoha, aki bántja a gyerekeket. De nem hinném, hogy ilyen lenne, ez végülis már a 21. század.
Ray kitalálta, hogy mindenkit vigyünk ki terepre, azokat is, akik még nem tudnak olyan jól lovagolni, csak hogy a lehető legtávolabb kerüljünk a farmtól.
- Lefújva! - kiáltotta Adrienne. - Szakad az eső... - jelentette ki síri hangon.
- Akkor mi legyen? - kérdezte Mike bosszankodva, én pedig akarva-akaratlanul kérdőn néztem össze Zayn-nel. Igen, mi ketten nem ismerjük Katie-t, míg a tábor 90%-a igen. Gyorsan elfordultam, majd a cipőm orrát kezdtem el tanulmányozni.
- Művészterem? - kérdeztem halkan. - Például játszhatnánk csapatépítő játékokat. - vetettem fel az ötleteket.
- Oké. - bólintott rá Ray. Egyértelműen látszik, hogy a segítők közül is neki van a legnagyobb "hatalma". Ha valamit ő jónak lát, az valószínűleg úgy is lesz. - Szólok Emmának, ő ezer ilyen játékot ismer.
Pár perc múlva már mind a művészteremben ültünk egy-egy nagy párnán. Igazából fogalmam sincs, hogy ezt a szobát miért hívják művészteremnek, de gondolom azért, mert itt szoktunk festeni és rajzolni. Alapvetően ez a terem üres és mindig éppen úgy rendezzük be, amilyenre akarjuk.
- A ruhafelismerős játék elsőnek? - lépett középre Emma. - Tudod melyik az, ugye, Ray?
- Aha. Ki ismeri még a ruhafelismerős játékot? - kérdezte vissza Ray.
Elég sokan feltették a kezüket.
- Akkor mindenkinek van egy perce memorizálni, hogy ki milyen ruhában van. Mindig egy ember középen áll és ő fog valakit jellemezni öltözködés alapján. Aki a leghamarabb kitalálja, hogy kiről van éppen szó, az nyer és ő áll középre. - magyarázta Emma. - Ki akarja kezdeni?
Végül Kevin kezdte, aki egyébként a szobaszomszédom. Amúgy egész jó játék volt, ha másra nem, hát arra jó volt, hogy mindenkinek megjegyezzem a nevét. Negyedóra múlva Emma játékot váltott.
- Oké. Ezért a játékért meg fogtok ölni, de szeretném, ha jó kis csapat lennénk és ahhoz meg kell ismernünk egymást.
- Ugye, nem a papírlapos? - kiabálta be Matt.
- De. - mosolygott Emma. Hah! Ezt a feladatot végre ismerem! - Amíg Adrienne kihozza a lapokat, addig ti húztok egy-egy nevet. Az előző feladat alatt gyártottam cetliket, amin a csoport felének szerepel a neve. Akinek nincs a cetlik közt a neve, az húz. Így elkerüljük, hogy valaki például magát húzza ki, vagy egy olyat, akinek már van párja. Szóval akik a terem bal felében ülnek, azok jöjjenek ide.
Felpattantam és Emmához sétáltam. Megvártam, amíg a többiek sorra választják ki a társaikat. Mikor én húztam már csak 5 lapocska volt a kalapban. Gyorsan kiemeltem egyet és szétnyitottam. Zayn. Ó, nem, nem. Én nem játszom ezt vele, az tuti.
- Húzok újat. - jelentettem ki egyszerűen.
- Savannah. - nézett rám Emma. - Egyre több veled a baj. Ne makacskodj, hanem menj a párodhoz.
- Igen, de pont Zayn-t húztam, az pedig olyan igazságtalan lenne, mert végülis mindketten segítők vagyunk és...
- Savannah!
- Ajj, rendben. - adtam meg magam és a lehető leglassabban közeledtem Zayn felé, aki pont másfelé figyelt.
- Tehát a feladat az, hogy van egy papírlap, amire rá kell állnotok. Aztán összehajtjátok és megint rá kell állnotok és így tovább. Akiki a legkisebb lapon elférnek, azok nyernek, és természetesen nem érhet le a sarkatok. Ray kedvéért pedig elmondom, hogy nem lehet felemelni a partnered.
Adrienne azonnal röhögni kezdett, ahogy ez elhangzott. Gondolom ő ott volt, mikor Ray felemelt valakit.
- Téged húztalak. - mutattam meg Zayn-nek savanyú képpel a lapot, mikor odaértem hozzá.
- Haha. - nevetett ki és láthatóan nagyon élvezte.
- Még kitalálom mit kapnak a nyertesek. - szólt közbe Emma, majd intett Adrienne-nek, hogy ossza ki a lapokat.
Pár perc múlva már csak öt csapat volt játékban, mert egy csomóan elestek vagy éppen nem akartak a párjukkal egy lapra állni. Leguggoltam és még egyet hajtottam a papíron, így már körülbelül A4-es nagyságú lett. De ez még könnyű lesz.
Lábujjhegyen álltunk a lapon, így simán tovább tudtunk menni a következő körbe. Megint félbehajtottam a lapot, de már nagyon-nagyon pici volt. Felálltam majd pislogva bámultam rá.
- Szerintem adjuk fel. Utálok veszteni, de adjuk fel. - ismételgettem.
- Dehogyis, simán megcsináljuk. - legyintett Zayn, én pedig bedühödtem.
- Nem, adjuk fel. - könyörögtem.
- A-a.
- Légy szíves, Zayn. - néztem a szemébe kétségbeesetten.
- Nem.
Mérgesen kifújtam a levegőt és ráléptem a papírra, majd Zayn is. Körülbelül fél centire álltunk egymástól és éreztem, hogy mindjárt elveszítem az egyensúlyomat. Mikor ezt Zayn észrevette egyszerűen magához ölelt, hogy ne tudjak lelépni a lapról. Meg akartam csípni a karját, de olyan szorosan ölelt, hogy meg sem tudtam mozdulni.
- Zayn! - suttogtam mérgesen. Hallottam ahogy halkan nevet rajtam. - Ha ezen túl vagyunk én... Én...
- Savannah és Zayn nyertek! - hallottam Ray hangját. Megtapsoltak minket én pedig szinte azonnal leugrottam a lapról. - Grat!
- Tulajdonképpen miért vagy rám mérges? - kérdezte tőlem angyali hangon és ártatlanul mosolyogva Zayn.
- Nem tudom. - feleltem durcásan. Amúgy az igazat mondtam. Tényleg fogalmam sincs, hogy miért vagyok dühös rá, amiért ő lett a párom, ami ráadásul miattam van, hiszen én húztam ki az ő nevét.
Körülbelül fél óráig játszottunk még mindenféléket, aztán szabad időt kaptunk, amikor azt csinálunk amit akarunk. Adrienne és én úgy döntöttünk, hogy kimegyünk az udvarra és szétnézünk a lovaknál, hogy minden rendben van-e.
- Cukik voltatok Zayn-nel. - bökött oldalba a lány.
- Hurrá. - mondtam "nagyon lelkesen". - Amúgy ki ez a Katie, hogy mindenki így imádja?
- Katie Scott ugye Emma tesójának a lánya. És egy hisztigép. De majd meglátod. Azt hiszem mostanában lett tizennyolc éves. Amúgy Phil sem teljesen komplett. Mindketten nagyon beképzeltek, mert már több éve Amerikában élnek.... De mindent csak akkor értesz meg, ha megismered őket.
- Szóval Katie nem egy harminc éves boszorkány? - lepődtem meg.
- Nem... Nem. Ezt ki mondta?
- Senki. Én találtam ki. - csaptam a homlokomra nevetve.
Kocsiajtócsapódás hallatszott, majd beszélgetés. Nem értettem miről van szó, csak azt hallottam, hogy valakik folyamatosan, elég hangosan vitatkoznak.
- Ők azok? - néztem ki az ablakon.
- Ezer százalék. - szipogta Adrienne, majd ő is kilesett az ablakon. - Te is látod, amit én?
Hogyne láttam volna? Emma rokonai az ebédlő felé közeledtek. Katie cicanadrágban és magassarkúban tipegett hátul, de nem ez volt a legmegdöbbentőbb. Hanem az, hogy a pólóján egy óriási 1D felirat díszelgett...