2013. október 13., vasárnap

14. rész - 2. hét

Sziasztok! Tegnapra volt ütemezve a rész, de valamit elírtam, így a blogspot nem tette ki :( Szóval itt van, remélem nem baj, hogy csúszott egy napot a rész :) És köszönök minden követést és kommentet <3

Őrült egy hét volt. A második héten is túl vagyunk, mivel már megint szombat van. Ülök az ebédlő asztalánál, egyedül, és próbálom összefoglalni, összegezni ezt a hetet, de nem könnyű. Először is, a hanyagságom és lustaságom miatt kevertem bajba Zayn-t. Ez még hétfőn volt, és sok eseményt indított el. 
Vasárnap megtudtam, hogy Mike-kal legjobb barátok voltunk, és ez a meglepetés annyira lefoglalta az agyamat, hogy minden más kiment a fejemből. Például az is, hogy ki kellene takarítanom a nyugati szárnyban lévő összes szobát. 
Hétfő reggel, a gyerekek megérkezése előtt tíz perccel Emma dühösen jött le az emeletről, és azonnal felém vette az irányt. Rosszat sejtve összehúztam magam, de nem tudtam elbújni előle. 
- Savannah, nem tudom mi történt veled az utóbbi időben, de hihetetlenül ellazultál! - kezdte, nekem pedig fogalmam sem volt, miről beszél. Segélykérően pillantottam Zayn-re, aki nem vett észre, Mike pedig kérdően megvonta a vállát.
- Mit csináltam? 
- Inkább mit nem csináltál... - fújta ki a levegőt, nekem pedig azonnal leesett, mire gondol.
Szólásra nyitottam a számat, védekezni akartam, hogy kiment a fejemből, de nem tudtam, mert Zayn hamarabb reagált nálam.
- A nyugati szárny az én feladatom volt... - suttogta szemlesütve. - Azt hittem sikerül ma reggel megcsinálnom, de elfelejtettem.
- Mi? - pislogtam értetlenül, mire ő hátulról megbökött, hogy maradjak csöndben.
- Zayn Malik. Büntetőmunka! Az elkövetkezendő két napban csak te mosogatsz! - osztotta ki Emma Zayn-t, majd újra rám nézett. - Örülök, Savannah, hogy nem a te hibád volt. Már kezdtem aggódni, hogy mi van veled. Az utóbbi hétben egy kicsit megváltoztál...
- Öhm... - motyogtam, mert nem tudtam hogy reagáljak, hogy mint egyetlen ötlet, Zayn-t bökdöstem, hogy vallja be az igazat. De ő csak bűntudatosan ácsorgott mellettem és meg sem szólalt.
Emma kiment a házból, hogy ellenőrizze Adrienne és Ray munkáját, én pedig azonnal Zayn felé fordultam.
- Megőrültél? 
- Nagyon szívesen. - mosolygott.
- Ugye tudod, hogy Emma nem viccel? Ha nem csinálod, amit kell, kihajít. És akkor oda a közmunkádnak... És így stúdiózni sem mehetsz el, mert nem fog elengedni.
- Uh, tényleg... - túrt a hajába. - Nem gáz, megoldom. 
Megforgattam a szemem, de közben igenis boldog voltam. Kihúzott a pácból! 
- Köszönöm. - suttogtam alig hallhatóan. Sokkal jobb lett volna, ha én kapom a büntetést. Igazságtalan...
Zayn és én hétfő este tehát mosogattunk. Nekem nem kell volna, de biztos nem hagyom egyedül. Tehát, így körülbelül egész nap együtt voltunk, amúgy örültem, hogy este együtt mosogatunk, mert amúgy is el akartam neki magyarázni ezt az egész Mike és én dolgot, mert látom rajta, hogy zavarja, hogy nem tudja, most mi van.
- Oké, már csak egymillió tányér van hátra... - mérgelődött, és a habos vízbe nyúlt, hogy kivegyen még egyet.
- Bocsánat. - konyult le a szám. - Az én hibám. - emlékeztettem miközben szárazra töröltem a tányérokat.
- Elfelejtetted. Megesik az ilyen. - vonta meg a vállát, én pedig csillogó szemekkel néztem fel rá. - Szólnál Harry-nek, hogy kések a klipforgatásról? - váltott témát hirtelen.
- Mi?! - döbbentem meg. - Ma is mész forgatni? És hogy szóljak Harry-nek?
- Vizes a kezem, úgyhogy nem hívhatom fel. Itt az asztalon a telefonom, amúgy. - mutatott az iPhone-jára, és közben véletlenül lecsapott vízzel.
- Grr. - morogtam rá, amiért tiszta víz lett a pólóm. 
Megfogtam Zayn telefonját és kérdőn pislogtam rá, de ő csak dudorászva súrolta a tányérokat, úgyhogy feltaláltam magam és feloldottam a billentyűzetet. A háttérképe... egy lány volt. Perrie Edwards. A Little Mix-es csaj. Akivel jártak, de szakítottak. Óriási hír volt fél éve. És neki ő a háttérképe. Összeszorult szívvel bámultam a kijelzőt, ami Zayn-nek is feltűnt, úgyhogy gyorsan a segítségemre sietett, és megmutatta, hogy lépjek be a névjegyzékbe. Úgy tettem, mintha az zavart volna össze, hogy nem tudom a telefont kezelni, pedig azzal nem lett volna bajom. Tárcsáztam Harry Styles-t. Jesszus. Hány millió lány lenne a helyemben?
- Hali Zaaaayn. - szólt bele Harry, de a háttérzajtól gyakorlatilag nem lehetett hallani mit mond.
- Szia. Savannah vagyok és Zayn megkért, hogy hívjalak fel és mondjam el, hogy késik a forgatásról...
- És meg kell szöknöm a táborból. - tátogta Zayn.
- ...És meg kell ehhez szöknie a táborból. - tettem hozzá grimaszolva.
- Oh. - hümmögött Harry. - Érte menjünk?
- Érted jöjjenek? - tolmácsoltam.
- Nem kell. Taxival megyek. - rázta meg a fejét Zayn.
- Nem kell. Taxival megy. - adtam tovább Harrynek.
- Oké.
Elgondolkodva raktam vissza a helyére a telefont, és próbáltam nem mutatni azt, hogy mindjárt eltörök pár tányért mérgemben. Miért Perrie a háttérképe? FÉL ÉVE szakítottak! Hat hónap alatt nem cserélte le? 
- Most mi van? - fordult felém Zayn.
- Hogyhogy mi van? - adtam az ártatlant.
- Két perce meg sem mozdulsz.
- Nincs semmi. 
- Higgyem is el?
Figyelmen kívül hagytam a kérdését. Összeszorított fogakkal folytattam a törölgetést és ahogy végeztünk rohantam fel a szobámba. Ez van. Féltékeny vagyok és megsértődtem.
Szerdáig nem beszéltünk. Nagyon-nagyon hiányzott már az, hogy együtt nevessünk, mert az ő közelében mindig jó kedvem van, biztonságban érzem magam és... Lerövidítve: az ő közelében úgy érzem magam, mint ahogy egy lány szokta magát érezni, hogy az a fiú áll mellette, akibe szerelmes. 
Katie-nek is feltűnt, hogy milyen elveszetten érzem magam Zayn nélkül ezért gyorsan belém is kötött, mikor szerda délután a gyerekekkel kilovagoltunk a dombhoz.
Leszálltam a lóról, úgy, ahogy a többiek is. Megérkeztünk a dombhoz. Amúgy már nincs egyes és kettes csoport, már az egész tábor együtt van mindig. Így sokkal jobb. Vagyis sokkal nehezebb. Állandóan látom Zayn-t. Direkt mindig mellettem megy el. Állandóan Katie-vel van. Én meg visszavágásként Mike-kal töltöm a napjaim. Szegény Mike, tisztára kihasználom.
- Mindenki kösse ki a lovát egy tetszőleges fához! Ellenőrizni fogom a csomókat! - kiabálta Ray, hogy mindenki hallja. 
- Mit fogunk csinálni? - lepődtem meg. Ha ki kell kötni a lovakat, akkor hosszabb távra maradunk.
- Papírrókákat keresnek majd az erdőben. - nevetgélt Mike.
- Oh...  Honnan vannak papírrókáink? 
- Katie és Zayn egész délelőtt azokat csinálták. - válaszolta.
- Ja, értem...
- Mitől vagy mostanában rosszkedvű? - kérdezte és most figyeltem meg először, hogy napsütésben még feketébb a haja. 
- Nem vagyok rosszkedvű. - hazudtam és azonnal el is fordultam, így majdnem beleütköztem Katie-be, akibe szokásához hívem Zayn-en lógott.
- Nem tudsz odafigyelni? - nézett rám lesajnálóan.
- Hagyj békén. - szóltam halkan, de magabiztosan. Sosem hagytam, hogy piszkáljanak, ha bárki belém kötött, elővettem azt a hangsúlyomat, amitől hirtelen mindig komolyan vettek.
- Hah. - szisszent fel Katie, gondolom meglepődött, hogy nem hagyom, hogy állandóan megalázzon. - A kis Savannah Sorin úgy látszik a sarkára áll.
Fagyos pillantást vetettem rá és vártam, hogy történjen valami. Én tuti nem fogok visszaszólni neki, mert abból őrült nagy vita lenne. Igazából már nem is számítottam Zayn támogatására, úgy állt ott Katie mellett, mint a kiskutyája, a kék zsebes pulcsijának a madzagját vizsgálgatta, látszólag annyira elfoglalta ez, hogy azt sem vette észre, hogy már megint veszekedünk Katie-vel. Csalódott pillantást vetettem rá, és ott hagytam őket.
Amíg a gyerekek papírókákat kerestek az erdőben a segítők meg Katie és Phil szétszóródva dumáltak valahol. Unatkoztam, ezért felhívtam a főbérlőt, hogy esküszöm, kifizetem a lakbért, és tényleg-tényleg viszem szombatra a pénzt, csak nem tudok innen elszabadulni. El is terveztem magamban, hogy ezt hogy fogom neki előadni -nem valami megértő személy- és tárcsáztam...
Komolyan, remegett a kezem, mert féltem, hogy azt mondja, hónap végéig húzzak el a lakásomból.
 - Hallo. - szóltam bele halkan.
- Savannah?
- Igen... Csak szeretnék szólni, hogy... - vettem nagy levegőt. - Szombaton jó, ha befizetem a lakbért? Esküszöm, nem kések többet...
- Nem késtél. Már befizetted. - a telefonon keresztül is hallani lehetett a meglepetést a hangjában.
- Nem, én nem. - döbbentem meg én is. Úgy látszik, nagyon nem értjük egymást.
- Hát nem pont te. Helyetted kifizette a srác, akivel múltkor voltál.
- Zayn?!
- Aha. Az X-faktoros srác.
- Úristen... - oké, egyszerűen nem találok szavakat. Most erre mit mondjak? Halk sípolás jelezte, hogy Peter letette a telefont. Én pedig körülbelül sokkos állapotban tettem zsebre. Oké... Oké... Tehát Zayn kifizette a lakbérem, átvállalta a felelősséget a hanyagságom miatt és én mégsem szólok hozzá napok óta. Egy szemét vagyok. Dehát egyszerűen nem tudom őt megérteni... 

Még aznap bocsánatot kértem tőle, amiért meg voltam sértődve. Viszont az okot továbbra sem mondtam el neki, és nem is fogom soha. Legyen az én titkom. Na igen, ezt elmondtam neki is...
- Sajnálom Zayn, amiért napokig hozzád sem szóltam. - halványan elmosolyogtam és a barna szemeibe néztem, amiket alig láttam, mert elvakított a nap. Hallottam, hogy a gyerekek már jönnek vissza az erdőből, ezért gyorsan el kellett mondanom. - Szóval bocsánat. - vontam meg a vállam.
Zayn leült egészen szorosan mellém a fűbe, így végre nem kellett felnéznem rá. A nap sugarai lágyan melegítették az arcomat, miközben a levegőben már érezni lehetett a közelgő eső illatát. Imádom ezt az időjárást.
- És amúgy miért is volt ez az egész?
- Maradhatna az én titkom? - húztam össze magam.
- Igen, de csak azért, mert nekem is van egy titkom.
Oh... Ezt kár volt elmondania, akkor legalább nem azon gondolkoztam volna mindig, hogy rejteget valamit...

Péntek este óriási veszekedés volt az ebédlőben. Az egész azzal kezdődött, hogy Macy Katie helyére ült. Katie visított, hogy ő akar Zayn mellett ülni. Zayn erre felment az emeletre, hogy üljön mindenki oda, ahova akar. Katie majdnem megtépte Macy-t, amiért "bekavart és elüldözte" a nagy szerelmét. Emma persze kirohant, hogy megnézze mi történik, és annyit látott, hogy Macy elé tartom a kezem és ordítok, hogy hozzá ne merjen nyúlni. Hm, na, ebből szépen Emma arra jutott, hogy én megtámadtam Katie-t, és a gyerekek akármennyire bizonygatták, hogy ártatlan vagyok, Emma nem hitt nekünk és rendesen leszidott. Azt hiszem kezdi megbánni, hogy felvett ide segítőnek. 
Szombat reggel mindent elmeséltem Zayn-nek, aki megvigasztalt, ráadásul azzal próbált nyugtatni, hogy "holnap kiderül a titka". De ezt nem vidáman mondta... Megijesztett.

Tehát itt tartunk. Szombat van, egyedül ülök a szobámban és gondolkozok. Lassan felálltam a szőnyegről, kimentem a szobámból és lesétáltam a lépcsőn. Olyan furán éreztem magam. Eltelt a második hét is, mégsem érzek semmit ezzel kapcsolatban. Mindennél jobban nyomaszt ez az egész szerelem-ügy, amibe belekevertem magam. Szerencsétlen vagyok, mert minden napomat Zayn-nel töltöm, mégsem bírok annyit kinyögni, hogy "hé, tetszel nekem, sőt...". És tudod miért nem? Mert félek, hogy akkor oda a barátságunknak. Zayn kedves, ezért nem nevetne ki, de elmondaná, hogy semmi esélyem. Viszont onnantól kényelmetlen lenne, ha beszélgetnénk, ezért inkább kerülnénk egymást, és ez az, amit nem akarok.
Odakint egészen hideg volt, érezni lehetett a közelgő vihart. A nap éppen most megy le, az egész ég halványsárga és rózsaszín. Gyönyörű. Elbűvölten ültem le a vizes fűbe, nem különösebben érdekelt, hogy megfázhatok. Ha a múltkori esőzést túléltem, akkor mindent túl tudok.
- Nem fázol? - összerezzent Zayn hirtelen megszólalásától. Esküszöm, fogalmam sincs mikor jött ide, mert nem hallottam és végig a földet néztem. Most is csak a fűcsomókat tépkedem. 
- Nem. - motyogtam, továbbra is a fűszálakon tartva a tekintetem.
Távolról nevetés ütötte meg a fülem, amire felkaptam a fejem. Ray és Adrienne kézen fogva futottak keresztül az udvaron, majd megálltak az istálló falánál, ahol szenvedélyesen csókolózni kezdtek.
- Oké, csak én nem vagyok az a naplementében rohangáló, majd csókolózó típus? - kérdeztem pesszimistán.
- Pedig a lányok általában azok. - nevette el magát halkan Zayn.
- Neked nincs olyan furcsa érzésed? Valami megváltozott... - tereltem a témát és próbáltam magyarázni a kijelentésem, miközben a lemenő napot csodáltam. - Huh, ezt milyen komolyan mondtam. Inkább hagyjuk ezt a témát. - vontam gyorsan vissza.
- Nem, ne hagyjuk. Igazad van. Megváltozott valami és valaminek vége is lesz. - bólogatott.
- Minek lesz vége? - fordultam most először felé.
- Tényleg hagyjuk ezt a témát. - mondta és közben megcsuklott a hangja.
Megvontam a vállam. 
- Ja, amúgy felhívtam a főbérlőmet - kezdtem hadarva. - és megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy miért nem fizettem ki eddig a lakbért. És tudod, mit mondott? Hogy kifizetted helyettem.
- Oh... - túrt Zayn a hajába és csillogó szemmel figyelt engem.
- Szóval: köszönöm. És ahogy tudom, visszafizetem.
- Nem kell.
- De igen. - zártam le a témát. - Hideg van. Szerintem bemegyek.
- Tessék. - vette le magáról a bőrdzsekijét és a vállamra tette. Meghatódva szívtam be azt a tipikus Zayn-illatot a kabátjáról és közben felfelé pislogtam.
Rámosolyogtam és valahogy az "az a perc" volt. Az a pillanat, amikor a fiú lágyan megcsókolja a lányt. Kirázott a hideg ettől az érzéstől, de nem tudtam elfordulni vagy megmozdulni, mert odagyökereztem. Csak néztük egymást... Időközben már besötétedett, de még mindent tisztán lehetett látni.
És nem az történt, amire számítottam. Zayn káromkodva felállt, és szószerint berohant a házba, miközben minden útjába kerülő dologba belerúgott. Megrémülve indultam utána, majdnem elestem valamiben, de nem érdekelt. Szinte feltéptem az ajtót, és az irányt egyenesen Zayn szobája felé vettem. Amit ott láttam, megdöbbentett. Zayn sietve dobálta be a cuccait a bőröndjeibe, és szitkozódva próbálta bezipzározni a feszülő táskákat.
- Mit csinálsz? - visítottam.
Zayn felpillantott rám, aztán folytatta.
- Mit csinálsz? - ismételtem meg még kétségbeesettebb hangon.
- Pakolok. - morogta.
- Miért?
- Mert vége van.
- Minek?
- Mindennek.
- Nem hiszem el! - nyögtem.
- Mondj egy jó indokot, és esküszöm maradok.
- Öhm. A törvény. - mondtam gondolkozás nélkül. - Muszáj maradnod, mert itt kell dolgoznod.
Zayn keservesen elröhögte magát. Nagyot nyeltem és figyeltem, ahogy maga után húzza a bőröndjeit. Ennyit nem tudott egy perc alatt bepakolni. Ő már előre megcsinálta...
Egészen a farm kapujáig rohantam utána, ahol aztán megállt és folyamatosan az óráját nézve várt valamire. Gondolom a taxira. Halálsápadtan és összetörve sétáltam mellé.
- Ezt itt hagytad. - adtam vissza a kabátját és gyors léptekkel visszamentem a szobámba. A kezemmel takartam az arcomat. Soha, de soha nem éreztem ekkora fájdalmat, pedig nem kevés rossz történt már velem. Mindenkit elveszítek. Te jó ég, szinte érzem ahogy szétszakadok. Kapkodtam a levegőt és felbotorkáltam az emeletre. Úristen... Zayn elment.

2 megjegyzés:

  1. Neeneneneneneeee ne mennyen el :/ amugy jo resz lett.:) mikkorra varhato a kovi??:))))

    VálaszTörlés
  2. szívszorító, hogy Zayn elment... :/

    K

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy leírod a véleményed a részről.