Sziasztok! Köszönöm, hogy van két olvasóm <3 Ezentúl minden szombaton új rész lesz, ezt megígérem ;)
5. nap
ZAYN MALIK SZEMSZÖGE
Savannah pár perce viharzott be a szobámba, és jelentette ki, hogy megtaláltak a rajongók. De mégis hogyan? Ha Paul megtudja, ki fog nyírni... Márpedig most fel kell őt hívnom, mert ezt csak ő tudja megoldani.
- Hitesd el a rajongókkal, hogy máshol vagy. - gondolkozott hangosan Savannah, gyorsabban szedve a levegőt a kelleténél. - Vagy... vagy egyszerűen menj ki... Öhm, tényleg, miért kell titokba tartani, hogy itt vagy?
- Több ok miatt. Egy: mert ez büntetés, a közmunka helyett, és én elméletileg egy példakép vagyok, legalábbis Paul, a menedzserünk állandóan ezt hajtogatja. Kettő: A rajongóknak megígértem, hogy leszokok a cigiről és hár...
- Dehát nem is cigizel! - szólt közbe.
- Ja, körülbelül egy hete nem. Vagyis pontosabban azóta nem, mióta itt vagyok. - fejeztem be a mondatot ügyelve arra, hogy a nem járjon el a szám a részletekről. - Oké, felhívom Paul-t. - gondoltam egyet és lassan felálltam. - Tudnál nekem segíteni?
- Aha. - csillant fel Savannah szeme. - Miben?
- Az éjjeli szekrényem legfelső fiókjában van a tabletem. Csak kapcsold be és válaszolgass néhány tweet-re vagy kövess vissza valakit. És alul a válasznál állítsd át a tartózkodási helyet máshova, oké?
- Oké... De... Mi van ha valamit elrontok? Mert az én tabletemen még soha nem rontottam el semmit, de ez mégiscsak a tiéd, és te világsztár vagy, tehát ha valamit félrenyomok, vagy rosszul válasz..
- Ugyan már. - fojtottam belé a szót, mire ő végre megértette, hogy megbízok benne és az sem különösebben érdekelne, ha valamit elszúrna. - Szóval most megyek telefonálgatni, meg szólnom kellene Emmának is... - soroltam, majd hangosan kifújtam a levegőt, próbáltam elrejteni, hogy nagyon magam alatt vagyok, de szerintem Savannah-nak így is sikerült észrevennie.
Kiléptem a folyosóra és becsuktam magam mögött az ajtót. Pár másodpercig elgondolkoztam azon, hogy így nem tűnik-e olyannak, mintha Savannah-t bezártam volna a szobámba, végül arra jutottam, hogyha akar, nyilván ki tud jönni a szobámból és...
- Hiányoztál Zayn. - nyitotta ki résnyire az ajtaját Katie és kikukkantott rajta. - Kimész a rajongóidhoz?
- Nem... - legyintettem és előkaptam a zsebemből a telefont. - Amúgy te voltál?! Te szóltál valakinek, hogy itt vagyok?! - akadtam ki.
Katie kitárta az ajtaját és odatopogott mellém. A rózsaszín magassarkújában majdnem magasabb volt, mint én.
Kiléptem a folyosóra és becsuktam magam mögött az ajtót. Pár másodpercig elgondolkoztam azon, hogy így nem tűnik-e olyannak, mintha Savannah-t bezártam volna a szobámba, végül arra jutottam, hogyha akar, nyilván ki tud jönni a szobámból és...
- Hiányoztál Zayn. - nyitotta ki résnyire az ajtaját Katie és kikukkantott rajta. - Kimész a rajongóidhoz?
- Nem... - legyintettem és előkaptam a zsebemből a telefont. - Amúgy te voltál?! Te szóltál valakinek, hogy itt vagyok?! - akadtam ki.
Katie kitárta az ajtaját és odatopogott mellém. A rózsaszín magassarkújában majdnem magasabb volt, mint én.
- Hogy érted ezt? Miért lettem volna én? - kérdezte és az arca annyira ártatlan volt, hogy nem lehetett nem hinni neki. - De sajnos nem mondhatom el mi történt, mert megígértem neki... - húzta el a száját szomorúan.
- Kinek? - hajoltam közelebb, mert alig hallottam, amit mond.
- Savannah. Savannah-nak... De ennél többet tényleg nem mondhatok, mert barátnők vagyunk, és a barátnők nem mondják el egymás titkait.
- Mi?! Mi van? - nevettem fel gúnyosan.
- Miután Savannah észrevette, hogy mi van köztünk...
- Semmi nincs köztünk. - szóltam közbe egyre inkább vörösödő fejjel.
- ...bemérgesedett és felhívott pár embert... Ő hívta ide őket. Most hol van? Pont őt kerestem, hogy megmondjam neki, hogy nem volt jó ötlet... - rázta meg a fejét Katie bánatosan.
- Ez nem igaz. - suttogtam magam elé meredve.
Katie nagy levegőt vett és rám pislogott. Hazudik. Egyszerűen nem lehet igaza. Nem veszem be azt, amit mond, mert hülyeség. Az agyam szélsebesen járt és egyre csak azon gondolkozott, hogy miért nem hihetek neki. Mióta itt vagyok folyamatosan össze vagyok zavarodva, annyira, mint talán még soha. Valaki mond valamit, én pedig beveszem, aztán persze kiderül az igazság...
- Zayn, hát nem veszed észre, hogy Savannah utál téged? - kontrázott Katie és ennél a pontnál végképp elszállt az agyam. Mégis hogy mondhat ilyeneket? Vagy egyáltalán hogy találhatja ki ezeket?
- Erre nincs időm. - szóltam vissza halkan és a lehető leggyorsabban távoztam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb leérjek az ebédlőbe. Hallottam, ahogy Katie magassarkúja folyamatosan koppan a lépcsőn, ezért bepánikoltam. Semmi kedvem még egyszer találkozni vele, ezért kinyitottam az első ajtót, amit találtam. Az pedig az első-segély szoba volt. Emlékszem arra, mikor először itt voltam... Második napja volt, hogy itt vagyok, és Savannah karjára tettem kötést. Tehát erről a helyről ő jut eszembe. Nem mintha a többi helyről nem ő jutna eszembe. Igazából bárhol, bárkivel vagyok mindig rá gondolok. Fogalmam sincs mi ütött belém.
Katie léptei egyre közeledtek, ezért még kisebbre húztam össze magam. Átölelt térdekkel bámultam a telefonom kijelzőjét, és ijedten ugrottam egyet, mikor hirtelen megszólalt a csengőhangom.
- Igen? - vettem fel egy pillanattal később.
- Mégis hogyan találtak rád? - kezdett bele a mondanivalójába azonnal.
- Fogalmam sincs. A táborból bárki lehetett. - vontam meg a vállam. - De most mit csináljak? - akadtam ki.
- Semmit. Ha csörög a telefonod, azonnal vedd fel. Intézek neked egy telefonos interjút.
- És az nekem miért is lesz jó? - vontam fel idegesen a szemöldököm, de erre a kérdésre már nem kaptam választ. Paul letette a telefont, én pedig mérgesen fújtam ki a levegőt.
Vártam pár pillanatot, majd bepötyögtem Harry számát és tárcsáztam. Amíg nem vette fel, Katie szavain gondolkoztam. Vajon igazat mond? Nem, nem hinném, mármint... Neeem, tuti, hogy hazudik.
- Zayn, itt vagy? - zökkentett ki a gondolatmenetemből Harry hangja.
- Ja.
- Oké... Ideges vagy?
- Ja.
- Miért? Várj, Paul hív. Mindjárt visszahívlak.
Dühösen tettem zsebre a telefonom és szinte kirúgtam az ajtót, amikor kimentem rajta. Annyira elegem van már mindenből. Csak egyetlen hónap, amíg nem tudok dolgozni. Így is szinte mindennap megkapom Paul-tól, hogy miattam nem tudjuk befejezni az új albumot. És igen, ez végülis igaz, hiszen megint én kaptam büntetést, csak ezúttal ez nem csak egy egyszerű fenyegetés volt, hanem közmunka, amit megérdemeltem... és aminek örülök. Huh, gondoltam volna valaha, hogy egyszer ezt fogom mondani? Hát nem... Pontosan két hete tudtam meg, hogy ide kell jönnöm, és majdhogynem őrjöngtem. Nyakunkon volt egy tonna interjú, fellépés, koncert, amit mind le kellett mondanunk - miattam. Persze ezt senki sem tudja. A hír bombaként robbant, hogy lemondtunk mindent, pihenésre hivatkozva. Ezt követően napokig tele voltak az újságok olyan hírekkel, hogy egyikünk halálos beteg, míg a másikunk ki akar válni a csoportból. Twitteren napokon keresztül trend volt a #OneDirectionÖrökkönÖrökké, mert a rajongók azt hitték feloszlunk. És itt tartunk most. A directionerek ki vannak akadva, mert azt hiszik vége a bandának. Pedig nem, csak éppen húzom az időt a táborral. Paul ezért akarta annyira, hogy időben felvegyük az új dalokat, mert ha kiadunk egy klipet akkor mindenki megtudja, hogy minden rendben, és nem fogunk feloszlani.
-Megcsináltam. - szólalt meg mellettem Savannah, mire nekem végre feltűnt, hogy már rég felértem a szobámba, csak éppen nem vettem észre. Igazából arra sem emlékszem, hogy elindultam, túlságosan elvoltam a gondolataimmal. Ijesztő.
- Mit?
- Hát... - nyújtotta felém az iPad-em. - Válaszolgattam. - felelte lassan.
- Ja, oké. - bólintottam homlokráncolva. Egyfolytában azon járt az agyam, hogy mikor hív Paul vagy Harry. - Köszi.
- Minden oké? Amúgy miért nem mondtad, hogy tízmillió követőd van twitteren? - kérdezte Savannah, és majdnem elállt a lélegzete. Halvány mosollyal az arcomon leültem mellé a szőnyegre.
- Mert nem tartottam fontosnak. - vontam meg a vállam.
- Nem fontos?! Ahogy kiírtam valamit, több ezren válaszoltak rá, még abban a pillanatban. És remélem nem rontottam el semmit. Nem nézed meg?
- Nem.
- De nézd meg. Légyszí. Mert ha elrontottam valamit, akkor utána én leszek a hibás. - hajolt közel hozzám, hogy kiskutya szemekkel nézzen rám.
- Oké. - vigyorodtam el és feloldottam a billentyűzárat. Pár másodperc múlva már a twitter-fiókomat nézegettem. Igen, csak nézegettem. Egyik válaszba sem olvastam bele, mert annyira nem volt kedvem... Egy valamin viszont megakadt a szemem. - Mindegyik végére tettél x-et?
- Aham. Mert te is úgy szoktad. - pirult el tök aranyosan.
- Hihetetlen vagy. - jegyeztem meg, mire ő csillogó szemekkel nézett rám.
6. nap
Tegnap egészen hamar rendeződött minden. Viszont egy valami kiderült. Jövőhét péntekig maradhatok itt és nem hagyhatom el a farm területét, sőt, lehetőleg a házból se menjek ki. Akkor ennyi erővel miért nem mehetek haza? Az X-Factor óta nem volt ilyen stresszes napom. Állandóan hívtak, hogy ezt, meg ezt csináljam, én pedig már kezdek végképp megőrülni. Délelőtt tíz van és még ki sem mozdultam a szobámból. Ráadásul ma szombat van, és ezen a nap akárki akármit csinálhat, tehát nekem le kell lépnem stúdiózni. És mivel Paul fél attól, hogy bárki meglát, ezért szinte meg kell szöknöm innen. Pontosan egy óra múlva kell az ebédlőben lennem, tehát fogtam magam és lebotorkáltam a lépcsőn. Kábé annyi kedvem volt hozzá, mint minden máshoz, magyarul semmi. Kihúztam az egyik széket és lehuppantam rá.
Fél órán keresztül ültem ott magányosan, közben zenét hallgattam, de oda sem figyeltem rá. Egyszer csak nyílt az ajtó, én pedig unottan kaptam oda a fejemet. Adrienne, Ray és leghátul Savannah lépett be rajta, mindhármukon látszott, hogy nagyon vidámak.
- Adrienne, ezt meg mégis honnan szeded? - kérdezte Savannah.
- Nem tudom. Kérdezd meg Ray-t is. - válaszolta nevetve Adrienne. - Hello Zayn. - vett végre észre.
- Szia Zayn. - köszönt egyszerre Savannah és Ray.
- Mi megyünk. Amúgy hol hagytuk Mike-ot? - nézett körbe Adrienne, majd megfogta Ray kezét és felsétáltak az emeletre. Közben úgy néztek egymásra, mintha most azonnal elolvadnának a szerelemtől. Amúgy én is így nézhetek Savannah-ra? Nem, én biztos nem... ugye?
- Hol voltatok? - fordultam felé.
- Kilovagoltunk a dombhoz. Aztán vissza. - ült le közben mellém.
- És csak nekem nem szóltatok?
- De szóltunk volna. Csak még aludtál. - mosolygott.
- Miért, mikor indultatok? Hat óta fent vagyok. Sőt, tulajdonképpen nem is aludtam... - gondolkoztam el.
- Asszem ötkor. De most mennem kell. Hazamegyek, mert hoznom kell pár új cuccot.
- Hol laksz?
- Londonban. Busszal odaérek 20 perc alatt. Tehát szerintem egykor már visszaérek. - számolgatott az ujjain.
- Gyere velem. - csillant fel a szemem. - Fél óra múlva mennem kell stúdiózni. És akkor nem kell a buszra várnod.
- Hű, köszönöm. De nem lesz ebből baj?
Megforgattam a szemem. Miért lett jobb kedvem hirtelen? Megőrülök Savannah-tól, esküszöm, megőrülök.
- Amúgy nem utálsz, ugye?
- Hmm? - motyogta, majd sötétbarna szemeivel furcsállóan nézett rám.
- Nem utálsz, ugye? - ismételtem meg.
- Mi? Dehogyis... Én szeretlek. - rázta meg a fejét, majd hirtelen elpirult. - Mármint, mint egy barátot.
- Ja, gondoltam.
Huszonöt perc telhetett el addig, amíg a taxit vártuk. Kapucniban kellett megtennem azt az egy méteres utat, ami az autóig vezetett, ami nem volt olyan vészes, mert amúgy is szakadt az eső. Teljesen besötétedett, és a távolban már villámlott is.
- Huh, de hideg van. - jegyezte meg Savannah, miközben elhagytuk a farmot.
- Nem fogsz megfázni?
- Túlélem... - vonta meg a vállát.
Kedvesen megkértem a sofőrt, hogy tegyen ki minket közvetlenül Savannah háza előtt, így nem kellett sokat sétálni az esőben.
- Biztos, hogy elkísérsz? Nem kellene inkább a studióba menned? - kérdezte a kelleténél hangosabban miután kiszálltunk, ugyanis a kocsik zajától alig lehetett hallani valamit.
- Majd elkezdik nélkülem.
- De miattam fogsz elkésni. - fürkészte a szemeim, majd kinyitotta az emeletes ház ajtaját. - Vedd fel a kapucnid, egy csomó lány lakik itt.
- Oké. - húztam a fejemre.
A harmadik emeleten járhattunk, mikor valaki hátulról ránk ordított.
- Sorin!
- Igen? - pördült meg a tengelye körül Savannah.
- Hol a lakbér? - kérdezte cseppet sem kedvesen.
- Öhm... Tudom, hogy elfelejtettem befizetni... - motyogta halkan. - De holnap visszajövök és elhozom a pénzt.
- Én is így gondoltam. - bólintott elégedetten a főbérlő. Savannah lesütött szemekkel ment tovább a negyedik emeletre.
- Mennyi pénz kellene? - hadartam el gyorsan a kérdésemet. Nem akartam, hogy Savannah meghallja.
- Sok.
- Oké, tessék. - nyomtam a kezébe egy köteggel. - De ezek után hagyja békén, megértette?
A kopasz pasi ledöbbenten számolgatta az ujjai közt szorongatott kisebb vagyont, majd furcsán nézett fel rám, és azt hiszem megismert. Mire bármit szólhatott volna, már eltűntem.
- Hol voltál? - nézett rám szórakozottan a lány.
- Sehol. Csak lemaradtam. Itt laksz? - tereltem a témát, és az egyik ajtóra mutattam.
- Aha. De előre szólok, hogy egy hete nem voltam itthon, tehát tuti rendetlenség van.
- Túlélem. - vontam meg én is vállam, pont úgy, ahogy ő a kocsiban.
Aztán... Nem tudom. Elfeledkeztem magamról és hátulról átöleltem a vállát. Éreztem, ahogy lefagy a teste, aztán pár pillanat múlva egy puszit nyomott az arcomra.
- Kinek? - hajoltam közelebb, mert alig hallottam, amit mond.
- Savannah. Savannah-nak... De ennél többet tényleg nem mondhatok, mert barátnők vagyunk, és a barátnők nem mondják el egymás titkait.
- Mi?! Mi van? - nevettem fel gúnyosan.
- Miután Savannah észrevette, hogy mi van köztünk...
- Semmi nincs köztünk. - szóltam közbe egyre inkább vörösödő fejjel.
- ...bemérgesedett és felhívott pár embert... Ő hívta ide őket. Most hol van? Pont őt kerestem, hogy megmondjam neki, hogy nem volt jó ötlet... - rázta meg a fejét Katie bánatosan.
- Ez nem igaz. - suttogtam magam elé meredve.
Katie nagy levegőt vett és rám pislogott. Hazudik. Egyszerűen nem lehet igaza. Nem veszem be azt, amit mond, mert hülyeség. Az agyam szélsebesen járt és egyre csak azon gondolkozott, hogy miért nem hihetek neki. Mióta itt vagyok folyamatosan össze vagyok zavarodva, annyira, mint talán még soha. Valaki mond valamit, én pedig beveszem, aztán persze kiderül az igazság...
- Zayn, hát nem veszed észre, hogy Savannah utál téged? - kontrázott Katie és ennél a pontnál végképp elszállt az agyam. Mégis hogy mondhat ilyeneket? Vagy egyáltalán hogy találhatja ki ezeket?
- Erre nincs időm. - szóltam vissza halkan és a lehető leggyorsabban távoztam. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb leérjek az ebédlőbe. Hallottam, ahogy Katie magassarkúja folyamatosan koppan a lépcsőn, ezért bepánikoltam. Semmi kedvem még egyszer találkozni vele, ezért kinyitottam az első ajtót, amit találtam. Az pedig az első-segély szoba volt. Emlékszem arra, mikor először itt voltam... Második napja volt, hogy itt vagyok, és Savannah karjára tettem kötést. Tehát erről a helyről ő jut eszembe. Nem mintha a többi helyről nem ő jutna eszembe. Igazából bárhol, bárkivel vagyok mindig rá gondolok. Fogalmam sincs mi ütött belém.
Katie léptei egyre közeledtek, ezért még kisebbre húztam össze magam. Átölelt térdekkel bámultam a telefonom kijelzőjét, és ijedten ugrottam egyet, mikor hirtelen megszólalt a csengőhangom.
- Igen? - vettem fel egy pillanattal később.
- Mégis hogyan találtak rád? - kezdett bele a mondanivalójába azonnal.
- Fogalmam sincs. A táborból bárki lehetett. - vontam meg a vállam. - De most mit csináljak? - akadtam ki.
- Semmit. Ha csörög a telefonod, azonnal vedd fel. Intézek neked egy telefonos interjút.
- És az nekem miért is lesz jó? - vontam fel idegesen a szemöldököm, de erre a kérdésre már nem kaptam választ. Paul letette a telefont, én pedig mérgesen fújtam ki a levegőt.
Vártam pár pillanatot, majd bepötyögtem Harry számát és tárcsáztam. Amíg nem vette fel, Katie szavain gondolkoztam. Vajon igazat mond? Nem, nem hinném, mármint... Neeem, tuti, hogy hazudik.
- Zayn, itt vagy? - zökkentett ki a gondolatmenetemből Harry hangja.
- Ja.
- Oké... Ideges vagy?
- Ja.
- Miért? Várj, Paul hív. Mindjárt visszahívlak.
Dühösen tettem zsebre a telefonom és szinte kirúgtam az ajtót, amikor kimentem rajta. Annyira elegem van már mindenből. Csak egyetlen hónap, amíg nem tudok dolgozni. Így is szinte mindennap megkapom Paul-tól, hogy miattam nem tudjuk befejezni az új albumot. És igen, ez végülis igaz, hiszen megint én kaptam büntetést, csak ezúttal ez nem csak egy egyszerű fenyegetés volt, hanem közmunka, amit megérdemeltem... és aminek örülök. Huh, gondoltam volna valaha, hogy egyszer ezt fogom mondani? Hát nem... Pontosan két hete tudtam meg, hogy ide kell jönnöm, és majdhogynem őrjöngtem. Nyakunkon volt egy tonna interjú, fellépés, koncert, amit mind le kellett mondanunk - miattam. Persze ezt senki sem tudja. A hír bombaként robbant, hogy lemondtunk mindent, pihenésre hivatkozva. Ezt követően napokig tele voltak az újságok olyan hírekkel, hogy egyikünk halálos beteg, míg a másikunk ki akar válni a csoportból. Twitteren napokon keresztül trend volt a #OneDirectionÖrökkönÖrökké, mert a rajongók azt hitték feloszlunk. És itt tartunk most. A directionerek ki vannak akadva, mert azt hiszik vége a bandának. Pedig nem, csak éppen húzom az időt a táborral. Paul ezért akarta annyira, hogy időben felvegyük az új dalokat, mert ha kiadunk egy klipet akkor mindenki megtudja, hogy minden rendben, és nem fogunk feloszlani.
-Megcsináltam. - szólalt meg mellettem Savannah, mire nekem végre feltűnt, hogy már rég felértem a szobámba, csak éppen nem vettem észre. Igazából arra sem emlékszem, hogy elindultam, túlságosan elvoltam a gondolataimmal. Ijesztő.
- Mit?
- Hát... - nyújtotta felém az iPad-em. - Válaszolgattam. - felelte lassan.
- Ja, oké. - bólintottam homlokráncolva. Egyfolytában azon járt az agyam, hogy mikor hív Paul vagy Harry. - Köszi.
- Minden oké? Amúgy miért nem mondtad, hogy tízmillió követőd van twitteren? - kérdezte Savannah, és majdnem elállt a lélegzete. Halvány mosollyal az arcomon leültem mellé a szőnyegre.
- Mert nem tartottam fontosnak. - vontam meg a vállam.
- Nem fontos?! Ahogy kiírtam valamit, több ezren válaszoltak rá, még abban a pillanatban. És remélem nem rontottam el semmit. Nem nézed meg?
- Nem.
- De nézd meg. Légyszí. Mert ha elrontottam valamit, akkor utána én leszek a hibás. - hajolt közel hozzám, hogy kiskutya szemekkel nézzen rám.
- Oké. - vigyorodtam el és feloldottam a billentyűzárat. Pár másodperc múlva már a twitter-fiókomat nézegettem. Igen, csak nézegettem. Egyik válaszba sem olvastam bele, mert annyira nem volt kedvem... Egy valamin viszont megakadt a szemem. - Mindegyik végére tettél x-et?
- Aham. Mert te is úgy szoktad. - pirult el tök aranyosan.
- Hihetetlen vagy. - jegyeztem meg, mire ő csillogó szemekkel nézett rám.
6. nap
Tegnap egészen hamar rendeződött minden. Viszont egy valami kiderült. Jövőhét péntekig maradhatok itt és nem hagyhatom el a farm területét, sőt, lehetőleg a házból se menjek ki. Akkor ennyi erővel miért nem mehetek haza? Az X-Factor óta nem volt ilyen stresszes napom. Állandóan hívtak, hogy ezt, meg ezt csináljam, én pedig már kezdek végképp megőrülni. Délelőtt tíz van és még ki sem mozdultam a szobámból. Ráadásul ma szombat van, és ezen a nap akárki akármit csinálhat, tehát nekem le kell lépnem stúdiózni. És mivel Paul fél attól, hogy bárki meglát, ezért szinte meg kell szöknöm innen. Pontosan egy óra múlva kell az ebédlőben lennem, tehát fogtam magam és lebotorkáltam a lépcsőn. Kábé annyi kedvem volt hozzá, mint minden máshoz, magyarul semmi. Kihúztam az egyik széket és lehuppantam rá.
Fél órán keresztül ültem ott magányosan, közben zenét hallgattam, de oda sem figyeltem rá. Egyszer csak nyílt az ajtó, én pedig unottan kaptam oda a fejemet. Adrienne, Ray és leghátul Savannah lépett be rajta, mindhármukon látszott, hogy nagyon vidámak.
- Adrienne, ezt meg mégis honnan szeded? - kérdezte Savannah.
- Nem tudom. Kérdezd meg Ray-t is. - válaszolta nevetve Adrienne. - Hello Zayn. - vett végre észre.
- Szia Zayn. - köszönt egyszerre Savannah és Ray.
- Mi megyünk. Amúgy hol hagytuk Mike-ot? - nézett körbe Adrienne, majd megfogta Ray kezét és felsétáltak az emeletre. Közben úgy néztek egymásra, mintha most azonnal elolvadnának a szerelemtől. Amúgy én is így nézhetek Savannah-ra? Nem, én biztos nem... ugye?
- Hol voltatok? - fordultam felé.
- Kilovagoltunk a dombhoz. Aztán vissza. - ült le közben mellém.
- És csak nekem nem szóltatok?
- De szóltunk volna. Csak még aludtál. - mosolygott.
- Miért, mikor indultatok? Hat óta fent vagyok. Sőt, tulajdonképpen nem is aludtam... - gondolkoztam el.
- Asszem ötkor. De most mennem kell. Hazamegyek, mert hoznom kell pár új cuccot.
- Hol laksz?
- Londonban. Busszal odaérek 20 perc alatt. Tehát szerintem egykor már visszaérek. - számolgatott az ujjain.
- Gyere velem. - csillant fel a szemem. - Fél óra múlva mennem kell stúdiózni. És akkor nem kell a buszra várnod.
- Hű, köszönöm. De nem lesz ebből baj?
Megforgattam a szemem. Miért lett jobb kedvem hirtelen? Megőrülök Savannah-tól, esküszöm, megőrülök.
- Amúgy nem utálsz, ugye?
- Hmm? - motyogta, majd sötétbarna szemeivel furcsállóan nézett rám.
- Nem utálsz, ugye? - ismételtem meg.
- Mi? Dehogyis... Én szeretlek. - rázta meg a fejét, majd hirtelen elpirult. - Mármint, mint egy barátot.
- Ja, gondoltam.
Huszonöt perc telhetett el addig, amíg a taxit vártuk. Kapucniban kellett megtennem azt az egy méteres utat, ami az autóig vezetett, ami nem volt olyan vészes, mert amúgy is szakadt az eső. Teljesen besötétedett, és a távolban már villámlott is.
- Huh, de hideg van. - jegyezte meg Savannah, miközben elhagytuk a farmot.
- Nem fogsz megfázni?
- Túlélem... - vonta meg a vállát.
Kedvesen megkértem a sofőrt, hogy tegyen ki minket közvetlenül Savannah háza előtt, így nem kellett sokat sétálni az esőben.
- Biztos, hogy elkísérsz? Nem kellene inkább a studióba menned? - kérdezte a kelleténél hangosabban miután kiszálltunk, ugyanis a kocsik zajától alig lehetett hallani valamit.
- Majd elkezdik nélkülem.
- De miattam fogsz elkésni. - fürkészte a szemeim, majd kinyitotta az emeletes ház ajtaját. - Vedd fel a kapucnid, egy csomó lány lakik itt.
- Oké. - húztam a fejemre.
A harmadik emeleten járhattunk, mikor valaki hátulról ránk ordított.
- Sorin!
- Igen? - pördült meg a tengelye körül Savannah.
- Hol a lakbér? - kérdezte cseppet sem kedvesen.
- Öhm... Tudom, hogy elfelejtettem befizetni... - motyogta halkan. - De holnap visszajövök és elhozom a pénzt.
- Én is így gondoltam. - bólintott elégedetten a főbérlő. Savannah lesütött szemekkel ment tovább a negyedik emeletre.
- Mennyi pénz kellene? - hadartam el gyorsan a kérdésemet. Nem akartam, hogy Savannah meghallja.
- Sok.
- Oké, tessék. - nyomtam a kezébe egy köteggel. - De ezek után hagyja békén, megértette?
A kopasz pasi ledöbbenten számolgatta az ujjai közt szorongatott kisebb vagyont, majd furcsán nézett fel rám, és azt hiszem megismert. Mire bármit szólhatott volna, már eltűntem.
- Hol voltál? - nézett rám szórakozottan a lány.
- Sehol. Csak lemaradtam. Itt laksz? - tereltem a témát, és az egyik ajtóra mutattam.
- Aha. De előre szólok, hogy egy hete nem voltam itthon, tehát tuti rendetlenség van.
- Túlélem. - vontam meg én is vállam, pont úgy, ahogy ő a kocsiban.
Aztán... Nem tudom. Elfeledkeztem magamról és hátulról átöleltem a vállát. Éreztem, ahogy lefagy a teste, aztán pár pillanat múlva egy puszit nyomott az arcomra.
huh... ez a rész kifejezetten tetszett. Jó ez a Zayn szemszög ;)
VálaszTörlésK