4. rész - Ooohhh...

 Sziasztok! Új rész. :) Most pedig beszéd következik: köszönöm a kommenteket (2). Imádom ezt a történetet írni és imádom az olvasóit is. ♥

2. nap
Másnap reggel már ötkor felöltöztem. A folyosó végén álló közös fürdőszoba teljesen üres volt. Mondjuk minden folyosón csak 4 szoba volt, vagyis igazándiból sosem kell majd sorban állni, vagy ilyenek. A tükör előtt gyorsan befontam a hajam és ahogy magamnak megígértem a piros kockás ingemet vettem fel lovaglónadrággal és lovaglócipővel. Eszméletlenül jól éreztem magam ebben a szerelésben, olyan kényelmes és még szép is! A tegnapi boldogságom ma is tart még, hiszen a tükörben egy vidám lány nézett rám vissza. Mondjuk a zöld szemeim alatt megjelent pár fekete halvány csík, ami amiatt van, hogy nem aludtam olyan sokat. Talán el kellene mennem orvoshoz, nem normális, hogy tizenkilenc évesen képtelen vagyok normálisan aludni.

Fél kézzel kinyitottam a fürdőszoba ajtót, míg a másik kezemben a cuccaimat tartottam. Léptem egyet hátra, hogy be tudjam magam mögött csukni az ajtót, de ezt nem kellett volna, mert így megbotlottam valamiben. 

- A francba! - hallottam egy fiú hangot pont, mikor a földre huppantam.

- Bocsánat. - nyögtem mikor észrevettem, hogy sikerült Zayn-re esnem. Amúgy hogy került ide? - Nem tudtam, hogy van itt valaki, véletlen volt. - gyorsan felálltunk a földről és egymásra néztünk.

- Tudom. Amúgy sejthetted volna, ugyanis a szobaszomszédod vagyok és nekem is le kell mennem kaját csinálni. - közölte cseppet sem kedvesen és az órájára pillantott.

- Honnan tudhattam volna? - néztem rá értetlenül. - Tényleg bocsánat, de én már csak ilyen vagyok. Nem tudom mióta lettem közveszélyes, de tegnap is kétszer elestem, egyszer majdnem kilapítottam Ray-t és... - folytattam volna, de nem hagyta.

- Kár, hogy csak majdnem. - röhögött fel ironikusan Zayn.

- Most miért vagy ilyen ellenséges?! 

Kezd elegem lenni. Oké, tényleg egy idióta vagyok, a saját lábamban képes vagyok elesni, tudom! De ettől függetlenül lehetne kicsit rendesebb is, mert ez már kezd sok lenni.

- Nem vagyok ellenséges. Szimplán nem jön be a pasid stílusa. - vonta meg a vállát.

- Nincs pasim. Most kiről van szó? Ray-ről? Na, ne nevettess. 

- Most tagadod? Egy hülye is látja, hogy milyen édes kis pár vagytok!

- És ez téged miért zavar? - döbbentem meg. - Vagyis miért zavarna? Ugyanis nem vagyunk egy pár, sőt, mégcsak nem is tetszik. Ennyi erővel te a telefonodba vagy szerelmes, mert tegnap egész végig vele voltál.

- Tehát... ti ketten nem is jártok? - pislogott meglepődve Zayn.

- Persze, hogy nem. - ráztam meg a fejem. - És nem is tervezem. Azon kívül, hogy tegnap jól elvoltunk négyen, az nem azt jelenti, hogy már rögtön járunk is. Egyáltalán hogy jutott ez eszedbe? 

- Mindegy... Mindegy, semmi... Inkább menjünk le az ebédlőbe.

- Oké, várj meg.

Bevittem a holmijaimat a szobámba, gyorsan betettem a polcra, aztán mentem is. Zayn ott állt, ahol az előbb, de így távolabbról figyeltem csak meg, hogy is néz ki. Azonnal megtorpantam és szó szerint bámultam: lovaglófelszerelésben még helyesebb volt, mint eddig. Látszott, mennyire izmos, hogy mennyire...

- Most meg miért bámulsz? - mosolyodott el Zayn.

- Lovaglócucc van rajtad!

- Nem mondod? - nevetett, mintha kicserélték volna. Így egészen aranyos volt, már megértem miért van belé zúgva a fél világ. - Amúgy nem szoktam annyit telefonozni. De ez most fontos volt. Meg kellett beszélnem pár dolgot a srácokkal és olvastam a híreket.

- Ó, értem. - bólogattam.

- Máris elkezdtek pletykálni. - úgy összeszorította az öklét, hogy kidagadtak rajta az erek. - "Zayn Malik kivált a bandából", "a One Direction többé már nem öttagú", "a tagok annyira összevesztek, hogy Zayn Malik nem bírta tovább" - sorolta.

- Tehát senki nem tudja, hogy itt vagy? - lepődtem meg, majd elindultam lefele a lépcsőn.

- Hát persze, hogy nem. Még csak az kellene... Igazából örülök neki, mert így végre pihenhetek. Eddig egy napom sem telt el úgy, hogy ne futottam volna a rajongók elől meg ilyenek. Itt legalább végre békén hagynak.

- De szereted a rajongóidat, nem? - fordultam be a nappaliba.
- Hogyne szeretném őket. A koncertek, az a sok-sok lány, fantasztikus. De néha már túlzásba esnek... 

- Haha. Hát persze, a hírnévvel együtt sok lány jár. - nevettem el magam.
- Te is tudod, hogy nem azért csinálom.
- Persze, hogy tudom. Vagyis reméltem. - kinyitottam a konyhaajtót és beléptem. - Tehát a lényeg: ne foglalkozz az ilyen pletykákkal. Most persze pár napig ezzel lesz tele minden újság, de ez kit érdekel? Ti tudjátok, hogy nem váltál ki a bandából, a sajtó meg mit számít? Ne hagyd, hogy ez rontsa el a kedved. Csinálok limonádét. - jelentettem ki hirtelen.
- Te aztán tudsz témát váltani. - vigyorgott Zayn. - Amúgy igazad van. Csak ketten leszünk?
- Öööö... - néztem körbe, mintha magamtól nem tudnám, hogy csak ketten vagyunk a konyhában. Igazából egy kicsit megijedtem, mivel Zayn-t nem is ismerem, a hangulatingadozásai pedig kiszámíthatatlanok. - Nem tudom...
- Nyugi, nem foglak megenni vagy ilyenek.
- Pfuj, most elképzeltem ahogy megeszel. - szörnyedtem el, mire Zayn röhögni kezdett.
Megfogtam pár citromot és elkezdtem őket kifacsarni.
- És én mit csináljak? - kérdezte Zayn.
- Csinálj szendvicseket. Ott vannak a paradicsomok, paprikák, a hűtőben vaj, főtt tojás, sajt, saláta meg minden. Ja, és arra figyelj, ho...
- Megjöttem, srácok! - jelent meg az ajtóban Adrienne.
- Szia! - köszöntünk rá.
- Hali. Na, mi a dolgom? - kérdezte meg ő is.
- Szerintem csinálj szendvicseket Zayn-nel. - mutattam az asztalra.
- Na, és hogy érzed magad? - csacsogott Adrienne és azonnal lehuppant a srác mellett lévő székre.
- Jól, köszi. Jó ez a tábor, százszor rosszabbra számítottam.
- Ennek örülök. Nem akarsz átjönni a nyugati szárnyba? Sokkal jobbak a szobák ott, költözz már át.
- Nem, nem, nekem tetszik a mostani szobám és tök jól berendeztem. - hárított Zayn. Én miért örülök ennek ennyire?
- Legalább nézd meg. - folytatta Adrienne. - Tágasabb, világosabb szobák, jobb társaság. Már bocsánat, Savannah, de tőlük zeng az egész folyosó, nagyon jó ott a hangulat.
- Oké, majd talán ellátogatok hozzátok. - jelentette ki Zayn, mire én lecsaptam a citromot az asztalra. Remélem senki sem vette észre.
A legrosszabb az egészben, hogy elöntött valami furcsa érzés. Féltékeny vagyok? De miért? Érzek valamit Zayn iránt? Nem, nem hinném... De akkor meg mégis miért akarom most azonnal leütni Adrienne-t? Semmi rosszat nem csinált, csak dumál, mégis mérges vagyok rá. Ha Zayn az ő folyosójukban lakna, akkor talán én is áthívnám, hogy költözzön mellém... Nem, nem, ilyet tuti nem tennék... Hirtelen azt vettem észre, hogy több perce mozdulatlanul állok és hallgatom a beszélgetésüket. A kezemen teljesen végigfolyt a citromlé, amitől most ragadnak az ujjaim.
- Amúgy igazak a pletykák? Már nem vagy a One Direction tagja? - kérdezgette Adrienne Zayn-t, mire én még jobban fülelni kezdtem.
- Ezt meg honnan veszed? Nem olvastam mostanában a híreket, nem érdekelnek a pletykák. - jelentette ki Zayn.
Megpördültem a tengelyem körül és kérdőn a szemébe néztem. Ezt meg miért mondta? Mindegy, már beletörődtem, hogy őt nehéz kiismerni. Zayn válaszként halványan rám mosolygott. Már éppen vissza akartam fordulni, mikor megakadt a szemem az elkészített szendvicseken. Megkapaszkodtam a pultban, hogy ne ájuljak el azonnal.
- Ennyit sikerült elkészíteni? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel és rámutattam arra az egy szendvicsre, ami a tálcán volt.
- Bocs, Savannah, eldumáltuk az időt. - nézett rám ártatlanul Adrienne.
- Ne tőlem kérj bocsánatot. Na jó, cseréljünk. Csinálj limonádét, én pedig készítem a kaját. - naná, hogy Adrienne-t küldtem el.
- Ne máár. - nyavalygott Zayn hülye hangon, mint egy óvodás. - Én Adrienne-el szeretnék dolgozni. - folytatta és közben kihívóan vigyorgott rám.
Nagyot sóhajtottam, majd megmostam a kezem. Időközben Adrienne kacagva nekiállt limonádét csinálni. Egészen sokáig ültünk ott, csendben. Nekem éppen olyan "soha nem fogok megszólalni" kedvem volt, a többiek pedig egyszerűen csak csendben voltak. Így hétre mindennel végeztünk, már csak teríteni kell az ebédlőben, aztán lesz egy szabad félóránk. Utána reggeli.
Gyorsan kipakoltam a tányérokat, majd felmentem a szobámba. Most mit csináljak? Van szabad fél órám. A gyerekeket nekünk kell felébreszteni? Nem emlékszem már rá, de a biztonság kedvéért bekopogtam a folyosón lévő összes szobába, hogy ha valaki még nem kelt volna fel, az most felébredjen. Még mindig van 29 percem - állapítottam meg az órára nézve. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a lovakhoz. Pár óra és végre lovagolhatok! Ugye nem felejtettem el? Egy éve nem ültem lovon, de ettől függetlenül nem hinném, hogy elfelejtettem.
Hamarosan már az istállóban álltam, Vortex mellett. Imádom azt az értelmes tekintetét, a csillogó szemeit, azt a gyönyörű színét... Megsimítottam az orrát és hozzábújtam. Annyi dolog történt velem az elmúlt másfél napban, hogy már egyre optimistább lettem. A gondolataim már nem a szüleimen járnak, hanem... másokon. Megpusziltam Vortex orrát, majd kiléptem a bokszából és visszacsuktam magam mögött az ajtót. Elhatároztam, hogy este kiviszem a legelőre.
- Meghalok! - hallottam meg Ray hangját a távolból. - Reggel fél hattól a lovakat etettem, takarítottam Mike-kal. Tudod mennyi ideig tart lecsutakolni több, mint harminc lovat, haver?!
- Fogalmam sincs. Még az életemben nem mosogattam lovat. - válaszolta Zayn. Lovat mosogatni?! Öhm... Amúgy pedig mióta van jóban Zayn-nel? Reggel még nagyon nem úgy tűnt, hogy "haver"-ok. Most vagy én hülyültem meg, vagy valamit nagyon félreértettem.
Ray felnevetett, aztán folytatta:
- És gyakorlatilag még el sem kezdődött a tábor.... De legalább nincs 50 fok. Tavaly majdnem leájultam a lóról, olyan hőség volt. Amúgy ma estére esőt mondanak. Mondjuk, mikor nem? Gondolkoztál azon amit mondtam? - váltott hirtelen témát Ray.
- Nem nagyon kellett rajta gondolkoznom. De az a kérdés annyira negatív... Muszáj válaszolni? - vonakodott Zayn.
- Aha. Bár asszem sejtem a válaszod.
- Jól van. Oké, akkor a válaszom: egyértelműen Adrienne.
- Tudtam. Akkor oké, mert nekem pedig egyértelműen Savannah. Örülök, hogy ebből nincs gáz. - éreztem, ahogy szinte lefagyok. Ray azt kérdezte Zayn-től, hogy ki tetszik neki kettőnt közül, Zayn Adrienne-t választotta egyértelműen, Ray pedig engem. Ez... Egyáltalán miért érdekli őket hogy kinek ki tetszik? A mosolyom lehervadt, már.már a sírás szélén álltam. Annyira, de annyira gyűlölöm, ha tévedek. Valamiért azt hittem, hogy Zayn-nek tetszem... Na, persze... Tehát ezért volt ma velem ilyen Zayn. Ezért dumált annyit Adrienne-el. Ezért... Istenem, annyira szánalmas vagyok...

3. rész - Nagy család

Sziasztok! Hoztam a harmadik részt. Köszönöm az előző részhez érkezett (2) hozzászólást! <3 Olvassátok és kommenteljetek :)

1. nap
Visszasiettem a farm elé, körülbelül 10 méterre voltam a kaputól, mikor hangokat hallottam meg. Kíváncsian felgyorsítottam a lépteimet, de mire visszaértem Zayn-hez, már nem volt ott senki.
- Kivel beszéltél? - érdeklődtem.

- Senkivel. - válaszolta flegmán és fejeket vágott, majd elindult befelé a bőröndjeivel. Most meg mi van vele?!

- Oké. - vontam meg a vállam és otthagytam. Otthagytam minden cuccával együtt. Talán szemét vagyok, de én mindig próbálok a lehető legkedvesebb lenni az emberekkel, de általában csak a bunkózást kapom vissza. Most ugyan miért sértődött meg?!

Gondolkozva visszaballagtam az udvarra, ahol a gyerekek törökülésben ülve várták, hogy megkezdődjön a tábor. Igazából nem nagy esemény a táborkezdés. Emma elmondja a segítők nevét, a szabályokat és jó szórakozást kíván. Leültem én is a fűbe és amíg Emma nem jött, én a körmeimet nézegettem.

- Készen álltok, srácok? - kérdezte egyszercsak Emma nevetve. Most simán letagadhatná a korát: lovaglófelszerelésben volt, amitől nagyon fiatalosan nézett ki, mosolya, szeme csillogása pedig csak erősítette az emberekben azt, hogy ő egyáltalán nem öreg.

A gyerekek mosolyogva bólogattak és súgdoloztak.

- Nem hallom! - kiáltotta Emma, mire mindenki hangosan éljenezni kezdett. Ebben a pillanatban elfelejtettem minden gondomat. Úristen, itt vagyok a táborban! 

- Így már jobb. - folytatta. - Üdvözlök mindenkit a táborban! Remélem tudjátok, hogy felejthetetlen élményben lesz részetek. Ez a nap leginkább a csoportokba osztásokról fog szólni, de holnaptól elkezdődik az igazi tábor! Nézzük, kik fognak a segítségetekre lenni egész idő alatt: Ray Law, Adrienne Black, Mike Hanks, Savannah Sorin, Zayn Malik és én végi...

- Micsoda?

- Hallottad?

- Az a Zayn Malik?

- De hol van?

- Szerintem félremondta...

- Azta, nézzétek ott ül!

- Hol?

- GYEREKEK! Csendet! Igen, Zayn Malik is egy segítő, de ha nem csendesedtek el, akkor nem ti választhatjátok meg a szobatársaitokat! - hirtelen mindenki elnémult. - Így már jobb, köszönöm. Tehát ők és én végig a ti segítségetekre leszünk. Hoztam egy kis dobozt, ebben lóneveket találtok. Mindenki húz egy nevet. Gyertek, húzzatok.

Hirtelen mindenki megrohamozta Emmát. Én türelmesen beálltam a sor végére. Nekem teljesen mindegy, melyik lovat húzom, mindegyiket imádom. Több perc is eltelt, mire a dobozhoz jutottam, főleg amiatt, mert az összes lány próbált a lehető legközelebb állni Zayn-hez. Végre én is sorra kerültem, belenyúltam és.... Vortex! Nem lesz könnyű dolgom, Vortex nem egy könnyű eset. 

Visszaültem a helyemre és dobogó szívvel azon álmodoztam, hogy hogyan fogom majd Vortex-szel átszelni a legelőket, patakokat és mezőket. Holnap egészen biztosan a piros kockás ingem veszem fel, a hosszú barna hajamat pedig be fogom fonni.
- Rendben, most, hogy van már lovatok, választhattok szobát is. De előtte pár fontos mondanivalóm van: nyolckor takarodó van, a fiúk nem mehetnek át a lányok szobájába és ez persze fordítva is igaz. Este hét után a lovakat már nem lehet látogatni. Aki nem végzi el rendesen a feladatait (takarítás, terítés stb.) az büntetésben részesül. A farm területét elhagyni szigorúan tilos! Természetesen ez nem vonatkozik arra, hogyhogy kilovagoltok. Reggeli nyolc órakor, ebéd 1 órakor, vacsora pedig 6 órakor van. Mindenkinek mindegyik étkezésen kötelező megjelenni. Tízórai és uzsonna is van természetesen, de ezek nem feltétlenül az ebédlőben lesznek. Nos, kezdetnek ennyi, mindenki foglalja el a szobáját, pakoljon ki, egy óra múlva találkozunk az ebédlőben!

Lelkesen felpattantam a fűből és majdnem sikerült elesnem. Elmosolyodtam a saját bénaságomon, aztán elindultam az ebédlőbe, ahol a bőröndjeimet hagytam, közben azon gondolkoztam, hogy melyik szobára csapjak le. Csak egy dolgot akartam: hogy az ablak a lovakra nézzen.
Miután végre én is befértem az ebédlőbe megfogtam a cuccaimat és elindultam felfelé a lépcsőn. Most gondolkoztam el igazán azon, milyen hatalmas ez a ház. Harminckét gyereknek és hat segítőnek volt legalább 40 szoba. De persze ennyi szoba közül max. a felében laknak, hiszen minden szoba három vagy négy férőhelyes.
*
Ez a nap hamar eltelt. Most este tíz van, éppen az ágyamon fekszem és naplót írok. Véletlenül hoztam magammal a naplóm, gondolom összefogtam valami más könyvvel. De örülök neki, hogy itt van, sőt, szerintem írok is bele. A régi bejegyzéseket pedig azonnal ki kell tépnem... Megfogtam a naplóm és gyorsan kiszedtem belőle azokat a lapokat, amiket régen teleírtam. Visszadobtam őket a táskámba és felálltam. Kinéztem az ablakon. A legtökéletesebb szobát választottam. A legelő az ablakom alatt terült el, egy óriási japán cseresznye fa pedig majdhogynem belóg a szobámba olyan magas, pedig a második emeleten vagyok. Amúgy a fal halványsárga színű, barna szekrényekkel és kék szőnyeggel. Tényleg nagyon tetszik.
Visszabújtam az ágyamba és a megcsonkított naplóm nézegettem. Előkaptam egy kék tollat és gyorsan írni kezdtem bele:
"2014. július 1. - Ma kezdődött a tábor. Hátsószándékokkal jöttem ide, azt reméltem, hogy itt majd visszatérnek azok az emlékek, amit apáról és anyáról őrzök. De nem, ennél sokkal jobb dolog történt: elkezdtem felejteni. Nagyszerű érzés úgy sétálni, hogy nem nyomaszt az, ami fél évvel ezelőtt történt. 19 éves vagyok, rengeteg szabadidővel, miért kellene a múltan rágódnom? Már nem tehetek semmit. Azt tervezem a tábor után felkeresem a megmaradt rokonaimat, aztán elmegyek dolgozni. Hirtelen jókedvem lett. El sem hiszem. Ez a mai nap fantasztikus volt. Kivéve persze néhány dolgot... Reggel ideérkeztem, aztán segítettem Emmának mindenféle kaját csinálni, amit aztán a gyerekek tízórainak ettek meg. Utána elmentem megvárni Zayn-t, de olyan sokat késett, hogy időközben elaludtam, ami szerintem nagyon gáz volt, de mindegy. Aztán visszasétáltunk a farmra, elmentem egy percre és mire visszaértem Zayn ellenséges lett. (?) Nem értem miért... Az "tábornyitó" után elfoglaltuk a szobáinkat. Nekem jutott a legeslegjobb szoba! Imádom! Egyelőre nincs szobatársam, de lehetséges, hogy Adrienne ideköltözik. A szobafoglalás után megnéztük csoportosan a lovakat. Vortex zseniális, holnap már rá is ülhetek. Aztán a gyerekek bújócskáztak (egy menet fél órás volt, mert harmincketten vannak.) Addig mi figyeltük őket a segítőkkel és ültünk a legelő kerítésén. Mellettem Ray és Adrienne ült, nagyon jól elvoltunk. Mike elég szótlan, sajnos, pedig normálisnak látszik. Ah, annyit nevettünk! Nagyon jófejek. Bár... Zayn végig tőlünk tíz méterre ült, ránk sem nézett, csak a telefonját nyomkodta. Először oda akartam hozzá menni, bocsánatot kérni, amiért talán ellenséges voltam vele, akkor, mikor hoztuk a cuccait, de annyira elvolt magában, hogy inkább nem akartam zavarni. Délután háromig ültünk ott a kerítésen, alig bírtam róla lemászni, szóval mikor leugrottam a kerítésről, Ray nyakába estem. Kábé két métert gurultunk a fűben, nem győztem utána bocsánatot kérni. Aztán mindenféle ügyességi játékok voltak, utána szobaellenőrzés, közös étkezések, fürdés és alvás. A gyerekek elméletileg két és fél órája alszanak. Mindjárt végigsétálok a folyosón, hogy ellenőrizzem őket.
Összegezve: szerintem érződik az írásomból, hogy mennyire boldog vagyok. Szuper érzés, százszor jobb, mint depisnek lenni. Nem akarom elengedni ezt az érzést. Annyira jó tudni, hogy Ray és Adrienne ilyen jó fejek és szerintem hamarosan Mike is felenged és akkor nagyon jó kis társaság leszünk. (Pláne, hogyha nekem sikerült feloldódni, akkor Mike-nak is sikerülnie kell.) Na, elég a naplóírásból, mindjárt leszakad a kezem, annyit írtam egyszerre. Ja, és zárómondatnak: úgy érzem, mintha egy hatalmas család tagja lennék. Egy nap után... Akkor mi lesz később? :)"
Összecsuktam a kis könyvecskét és felálltam. Pizsamában úgy néztem ki, mint egy zombi, aki aludni készül, mert ez a mai nap totál lefárasztott. De egyszerűen nem tudok aludni. Érzem, ha most leteszem a párnára a fejem, valószínűleg órákig forgolódnék álmatlanul. Pedig ki kellene magam aludni, hiszen holnap több órát fogok lovagolni, énekelni, játszani a gyerekekkel, sőt, hatkor kell kelnem, mert reggelikészítőnek vagyok holnapra beosztva. AHhhHH!
Kinyitottam az ajtóm, ami szerencsére nem nyikorgott, tehát senki nem ébredhet fel az én mászkálásomra. A kék pelyhes papucsom nem csapott zajt a parkettán, így könnyedén oda tudtam menni a mellettem lévő szobához. Az ajtóra tettem a fülem és hallgatóztam. Semmi. Az ajtó melletti táblán az állt, hogy ebben a szobában Lily, Violet, Macy és Santana laknak. Hát persze, tőlük nem is vártam alvás helyetti rosszalkodást. A mellettük lévő szobáról viszont ezt már nem tudnám elmondani. Sam, Kevin és Luke - a szoba lakói egészen hangosan nevetgéltek és dumáltak. Bekopogtam hozzájuk.
- Sziasztok fiúk! - nyitottam be. - Miért nem alszotok? - néztem rájuk szigorúan.
- Na és te miért nem? - vágott vissza a tejfölszőke Sam.
- Mert én 19 éves vagyok és segítő, szóval én megtehetem. És mivel az a dolgom, hogy rendet teremtsek ezen a folyosón, így megtehetem akár azt is, hogy valamelyikőtöket átviszem egy másik szobába. Tíz óra van, fiúk, aludjatok. - próbáltam nem parancsolóan, hanem kedvesen mondani.
- Talán kinevettek, de nekem anya 11 éve minden este mesél valamit. Néha mesét, néha csak azt, hogy mi történt vele aznap. Ez megnyugtat és könnyebben elalszom. - merengett Luke és átölelte a felhúzott térdeit.
- Hát jó, legyen... Hmm... Oké, megvan! Egyszer volt, hol nem volt... - kezdtem és közben boldogan vigyorogtam.
**
Egy fantasztikus napon vagyok túl. Talán életem legjobb napja volt. Gondolhattam volna, hogy ez nem megy sokáig. De ekkor még nem tudhattam, hogy mi vár rám később, hogy hamarosan miket élek majd át.

2. rész - Bizonytalanság

 Sziasztok! Itt a második rész. Sok idő eltelt az első rész óta... Mert kevés kommentet kaptam:( De azt a kettő hozzászólást nagyon szépen köszönöm <3 Nem is hinnétek, milyen sokat jelentenek. Ez a rész rövid lett és még mindig inkább csak bevezetőrész. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Ha sok hozzászólást kapok, akár naponta is hozhatok részeket. :)

1. nap
A limuzin elhajtott, mi meg ott álltunk egy csomó cuccal.

- Most ezt hogy vigyük el? - fordultam a fiúhoz tanácstalanul, mikor elakadt a lélegzetem. - Te jó ég... Zayn Malik? - pislogtam.

- Aha. - vonta meg a vállát és a földet kezdte el bámulni, hogy ne lássam az arcát.

- Tudom mi a baj. De nyugi, bennem megbízhatsz, nem fogom világgá kürtölni, hogy Zayn Malik a One Direction-ből itt tartózkodik. - néztem rá egyszerűen. Eszembe sem jutna ilyen...

- Sokan mondták már ezt. És amúgy is, elég megalázó, hogy büntetésből kell dolgoznom. - suttogta.

- Ez nem büntetés. A büntetés a börtön, ez nem. - jelentettem ki, majd megfogtam az egyik gurulós bőröndöt és megpróbáltam magam után vonszolni.

Elindultunk a homokúton és egy szót sem szóltunk egymáshoz. Zayn nekem valahogy... nem szimpatikus. El van szállva magától, azt hiszi bármit megtehet, mert híres. De ez nem igaz. Nem ismerem őt, de rengeteget hallottam már róla. Anglia pár éve csak róluk szól, sőt, az egész világ csak róluk szól. A műsort, amiben feltűntek én is néztem annak idején, de már akkor sem voltam tőlük elragadtatva. De ki tudja? Nem ítélem meg elsőre. Talán rendes srác.

- Khmm.. - köhhintett Zayn körülbelül ötszáz méter séta után.

Kérdőn felé pillantottam.
- Mondani szeretnék valamit.
- Oké, mondd.

- De... Nem tudom hogy reagálnál rá. A legtöbb lány sikítozna vagy össze-vissza ugrálna, ha ilyet mondanék neki. - magyarázta és közben nagyon gondolkozott hogyan fejezze ki magát.

Hirtelen nagyon kíváncsi lettem és megálltam. Persze, hülyén hangzik, de azt hiszem szerelmet fog vallani. Legalább is ez a bevezetés... Meg ahogy zavarban van. Meg minden.

- Nem hinném, hogy én sikítoznék vagy ugrálnék.

- Oké... Szóval... - nagy levegőt vett. - Egy óriási bogár van a hajadban. - pislogott és közben várta a reakciómat.

Tíz másodperc szótlanul... Húsz másodperc szótlanul...

- Most ez komoly? - nevettem el magam.

- Aha... Miért, mire számítottál? - röhögött már Zayn is.

- Én komolyan arra számítottam, hogy szerelmet vallasz nekem. - vigyorogtam és elpirultam. Amúgy én sem értem, hogyan hihettem ezt.

- Na, neee. Még fél órája sem ismerjük egymást. A nevedet sem tudom. - mosolygott rám, mint egy hülye kislányra.

- Hát, nem is fogod megtudni. - indultam el újra, jó gyorsan, hogy Zayn-nek nehéz legyen utolérnie.
- Megtudhatod miért nem? - loholt utánam.
- Mert kinevettél.
- Mert lehetetlen dolgot képzeltél be magadnak. - suttogta selymes hangon. - Soha nem fogok neked szerelmet vallani, nem is ismerlek.
Oh, ez kedves volt... Mármint tény, hogy én sem vallanék neki soha életemben szerelmet, de akkoris, ilyet kijelenteni durva dolog.
- Hidd el, én se. - vágtam vissza gorombán és még gyorsabban sétáltam a homokúton.
- Tehát kiszedhetem a bogarat a hajadból? - tért vissza az eredeti témára, de a hangja már távolabbról hallatszott, valószínűleg lemaradt, de nem néztem hátra.
- Nem, majd kiszedem magamnak. - mondtam és addig tapogattam a hajam, amíg sikerült megfognom azt a bogarat. Gyorsan elhajítottam, hogy ne lássam. Bár nem félek a bogaraktól, lehet hogy frászt kapnék, ha meglátnám, hogy mi is volt a hajamban. Magam sem értettem, mitől lettem hirtelen ilyen ideges, egyszerűen csak felbosszantott Zayn. Nem tudom megmondani mivel, de annyira... Ajj, nem tudom megfogalmazni.
- Megvársz? - szólt utánam.
Lassítottam, de nem álltam meg. A kezem lassan le fog szakadni, de büszkeségből sosem kérném meg, hogy segítsen, főleg, hogy szerintem én erősebb vagyok nála, rossz nézni, ahogy a többi bőrönddel szenved.
- Köszönöm. - biccentett mikor végre mellém ért.
Szótlanul mentem tovább. Ez egészen így ment még 20 percig, mikor végre megláttam a farm házait, a lovakat és a hatalmas füves területet. Végre!
- Hűűű. - motyogta Zayn halkan. - Szóval te itt laksz?
- Dehogyis. Ezt honnan veszed? - néztem rá meghökkenve.
- Hát te nem Emma Scott lánya vagy?
- Nem. Azt sem tudtam, hogy van lánya. De nem, én Savannah Sorin vagyok és nem lakom itt. - magyaráztam meglepődve.
- HAHA! Tudtam, hogy beveszed! - röhögött fel Zayn, mire én végképp összezavarodtam.
- Mit?
- Azt mondtad nem fogod elmondani a nevedet. Gondoltam, egy próbát megér, hátha így elmondod ki is vagy te. És bevetted! Elmondtad! - magyarázta csillogó szemekkel.
Aranyos, hogy ennek ennyire örül. Mikor ott álltunk a csomagokkal az út végén, biztos voltam benne, hogy bunkó, beképzelt és hogy mi ketten egy szót sem fogunk egymással beszélni. De akármennyire is fáj bevallani, már nem tartom elkényeztetett sztárocskának, hanem egy normális srácnak, vagyis az első megérzésem nem jött be. Bámultam még pár másodpercig azt a barna szempárt, aztán halványan elmosolyodtam.
- Oké... Akkor vigyük be a csomagokat. Várj itt! Megkérek valakit, hogy segítsen becipelni ezeket... - motyogtam.
Berohantam az udvarra, ami tele volt gyerekekkel, de persze egy segítőt sem láttam.
- Szia Savannah! - köszöntek rám hátulról. Megfordultam és elmosolyodtam.
- Szia Violet! Nem láttál errefelé segítőket? - kérdeztem a kislánytól.
- Ööööö... Nem. Vagyis Emma néni itt volt körülbelül 5 perce, azt mondta, hogy hamarosan hivatalosan is elkezdődik a tábor, de még van valami elintéznivalója.
- Hátul, a lovaknál sincs senki?
Violet megrázta a fejét.
- De kár. Mindegy, köszönöm, hogy segítettél.
Visszasiettem a farm elé, körülbelül 10 méterre voltam a kaputól, mikor hangokat hallottam meg. Kíváncsian felgyorsítottam a lépteimet, de mire visszaértem Zayn-hez, már nem volt ott senki.
- Kivel beszéltél? - érdeklődtem.
- Senkivel. - válaszolta flegmán és elindult befelé a bőröndjeivel. Most meg mi van vele?!

1. rész - Kezdet

Sziasztok! Íme a legelső rész, amiben még nem igazán történnek az események, csupán felületesen bemutat néhány szereplőt és a tábort. De ne aggódj, hamarosan kezdődik az izgalom, ígérem nem fogsz unatkozni! :)
Ui.: A részek előre meg vannak írva (azért mert egyszerűen imádom írni), tehát csak rajtatok áll, mikor hozzak új részt. Pár komment és felteszem. :)

1. nap
- Olyan izgatott vagyok! - mondtam Emmának, miközben szendvicseket készítettünk. Emma Scott egy körülbelül hatvan éves nő (sosem kérdeztem tőle a korát, elég udvariatlan lenne), aki egy sport-művészeti tábor vezetője. Én pedig a segítője vagyok. Annyira vártam már, hogy itt lehessek, ebben a táborban, aminek a legfőbb célja, hogy megszerettessük a gyerekekkel a lovaglást és az éneklést. Utoljára 9 éve voltam itt, 10 évesen, itt tanultam meg lovagolni, ami azóta is a kedvenc sportom.

- Kedves tőled Savannah, hogy eljöttél ide segíteni, sajnos elég kevés oktatónk van most. Lehet egy kérdésem? Hogyhogy eljöttél? Hogy jutott eszedbe? Olyan régen nem láttuk már egymást... - sóhajtott, majd kedvesen rám mosolygott. Barátságos, öreg arcán összefutottak a nevetőráncok.
A kérdés teljesen lesokkolt. Mit válaszoljak? Az igazat? Az igazság az, hogy anya mindigis imádta az ilyen táborokat. Ő és apa írattak be ide annak idején. De ők... már több hónapja... meghaltak. De én egyszerűen nem tudom őket elengedni és soha nem is fogom tudni, ezért mindent - ami csak egy picit is rájuk emlékeztet - fel akarok idézni. Igen. Ezért vagyok most itt.

- Hm.. Nem tudom. Hiányzott ez az egész. 10 évesen én is itt táboroztam, az az egy hónap volt a legjobb része az életemnek. Tényleg, még most is egy hónapos a tábor? - tereltem a témát dobogó szívvel. Remélem nem tűnik fel neki semmi.

- Igen. De mint régen, a gyerekek minden hétvégén otthon vannak, aztán jönnek vissza. - válaszolta Emma, aztán reszelt sajtot szórt az egyik sonkás szendvicsre. - Azt hiszem már jönnek is az első táborozók. - nevetett fel, mikor gyerekhangokat hallott kintről. A szemeiből tisztán látszott, hogy ő a nyarakért él. Neki a mindent jelenti az, hogy a hatalmas farmja megtelik jókedvű fiúkkal és lányokkal.

- Hányan leszünk? - érdeklődtem egy sajtos szendvics elkészítése közben.

- Harmincketten. - megmosta a kezét, aztán kinézett az ablakon. Mellé léptem és én is kilestem. Öt 10 éves fiú focizott az udvaron, és 2 lány ült az árnyékban egy virág szirmait tépkedve.

- Akkor gyerekekben nem lesz hiány. - nevettem fel. - De elég segítő van? Én szívesen oktatok lovaglást, éneket, bármit.

- Öt segítő van. Te, Ray, Mike, Adrienne és valami új fiú, Zayn a neve. - számolgatta a neveket az ujjain.

- Értem. Hogyhogy nem tetszik ismerni a Zayn nevű segítőt? - lepődtem meg. Emma csak olyanokban bízik meg, akiket ismer, újakat nem vesz fel.

- Nem rajongtam az ötletért, de a fiúnak közmunkáznia kell, mert többször is tiltott helyen dohányzott. Egyszer csak beállított ide néhány rendőr, hogy itt fogja letölteni a büntetését, mert "eldugott és kevésbé ismert" helyen kell dolgoznia. Kedvesek, nem? Ez a hely egyáltalán nem eldugott és rengetegen ismerik. - húzta össze Emma a szemöldökét és a kelleténél erősebben markolta meg a paradicsomot.

- Ne tessék magára venni. Amúgy ki ő, hogy választhat, hol tölti le a büntetését?- hökkentem meg.

- Valami amerikai banda énekese vagy gitárosa... Elfelejtettem. Mindenesetre engem nem zavar, jól jön még egy segítő, de kedvesebben is megmondhatták volna, hogy itt fog dolgozni. Ráadásul az a hangnem... Meg se kérdezték, hogy én szeretném-e, hogy nálam lakjon egy hónapig.

- Ó, tehát híres ember? Amerikai banda, Zayn... Ha amerikai, miért Angliában dolgozik? És miért nem fizeti ki a büntetést, miért dolgozza le? - gondolkoztam hangosan. - Ó! Nem Zayn Malik? Nem, az nem lehet, a One Direction egy brit banda...

- Savannah. Én is ugyanannyit tudok, mint te, fogalmam sincs, miért ide jön, semmi részletet nem tudok, sajnálom. - ült le fáradtan egy székre és bámult ki az ablakon.

Bólintottam, aztán megigazítottam a ruhámat, hogy a gyerekeknek jó legyen rólam az első benyomásuk. Huh, mi lesz, ha utálni fognak és engedetlenek lesznek? Vagy ha nem fognak rendesen enni, hanem kajacsatáznak az étkezőben? Belegondolni is rossz, mennyire szégyellném magam. Ráadásul Emmán kívül senkit sem ismerek itt, és őt sem annyira jól. Félek.

- Öööö... Ugye, nem fognak utálni? - tettem fel a kérdést Emmának.

-  Kik? A gyerekek? - nevetett fel. - Ugyan már!

Egy kicsit megnyugodtam, majd nagy levegőt vettem, és átvágtam a különböző helységeken, hogy ki tudjak menni a szabadba. Körbenéztem: a hatalmas udvar, a zöld fű, a távolban legelésző lovak, óriási fák, minden. Minden ugyanúgy volt, mint tíz éve... A szívemet teljesen átjárta az az izgalom, mint ami akkor volt. A nyári tábor végén pedig apa és anya jönnek értem. Ugye...? Szívesen gondolkoztam volna még egy darabig itt állva, de nem tudtam, mert megzavartak.

- Hali! Te vagy Savannah Sorin? - lépett mellém egy szőkés hajú srác és gyönyörűen rám mosolygott.

- Aha... Te pedig...? - néztem rá tanácstalanul, mert fogalmam sem volt, kivel beszélgetek éppen.

-  Ray vagyok. Ray Law. Miért vágsz ilyen szomorú fejet? - fürkészett a kék szemeivel.
- Csak elgondolkodtam. De nem vagyok szomorú. - mosolyogtam rá, hogy biztosan elhiggye.
- Így már jobb. Sokkal jobban áll neked a mosoly, szebbé tesz. - udvarolt.
- Oh, köszönöm. - mondtam és őszintén elmosolyodtam. Egyetlen vágyam, hogy szeressenek. És Ray olyan kedves velem.

- Most még szebb vagy. - nevetett fel és ő is neki dőlt a diófának.
- El fogok pirulni. - gyorsan elfordultam. - Bocsánat, de mennem kell. - a fejemmel a két lány felé böktem. - Megnézem mi van velük. - Ray bólintott.
Elfordultam a sráctól és a két kislány felé vettem az irányt. Még mindig a szirmokat tépkedték, de egyre indulatosabban és a barna fonott hajú lány mintha sírt is volna.

- Hé, sziasztok! - köszöntem oda és leültem melléjük törökülésben. - Mi a baj? - fordultam azonnal a síró lány felé.

A mellette ülő barátnője az állával az egyik focizó fiú felé bökött.

- Ő az oka mindennek. Lily miatta sír. Az a gyerek egy...

- Oké, oké, ne is folytasd. Mi történt? Bántotta Lily-t?

- Nem, csak igazságtalan volt. Lily odament hozzá, ő meg olyan gonosz volt vele. - magyarázta.

- Hagyd, Violet, nem érdekes. Engem már rég nem érdekel. - szólalt meg szipogva Lily.

- Violet, Lily: ne foglalkozzatok vele, főleg ne ilyen idősen. Tényleg, hány évesek vagytok?

- Tíz.

- Rendben, akkor még bőven ráértek. Itt vagytok egy hónapig, ugye nem akarjátok, hogy azért ne érezzétek jól magatokat, mert egy fiú gonosz volt?

Megrázták a fejüket.

- Helyes! Gyertek velem, megnézzük a lovakat. 

Sok idő eltelt. Lily-vel és Violet-tel megnéztük a lovakat, nagyon aranyos lányok, az biztos, hogy velük semmi probléma nem lesz a tábor alatt. Na jó, nem kiabálok el előre semmit. Délelőtt 11 órakor Emma szólt, hogy álljak ki a farm előtti útra és várjam meg az új segítőt. Tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy ki is Ő. Amerikai banda... Zayn... Ötletem sincs, ki lehet, de érdekel, hogy miért pont itt kell dolgoznia.

Már dél volt és én még mindig ott álltam. Időközben leültem a fűbe, aztán lefeküdtem a fűbe, aztán megint felültem és végül azt hiszem el is aludtam.

- Nem tudom, Emma Scott azt mondta, itt fog rám várni valaki. - hallottam egy hangot, de egyszerűen nem bírtam kinyitni a szemem, ezért csak füleltem, de közben álmodtam is.

- Nézd, az ott nem egy lány? 

- Hmm? De. De mi történt vele? Várj, odamegyek, megnézem.

Éreztem, ahogy felém lépkednek, ezért ösztönösen elfordultam és aludtam tovább. Egyáltalán mitől vagyok ilyen álmos? Talán azért, mert nagyon-nagyon régóta nem aludtam igazán jól.
- Hé, hé, ébren vagy? - lökdösött meg.

- Aha. 

- Oké, akkor szerintem kelj is fel. Gyere. - nyújtotta a kezét és pedig végre-valahára kinyitottam a szemem. Legszívesebben ott helyben elástam volna magam. Micsoda bemutatkozás! Ahelyett, hogy szépen megvárom, amíg jön, és a füvön alszok egy erdő mellett, mint egy hajléktalan. Nagyszerű...

Megfogtam a kezét és felhúztam magam. Visszasétáltunk a limuzinhoz, amivel Zayn-t hozták. 

- Fogd. - nyomta a kezembe a sofőr az egyik egytonnás bőröndöt és majdnem leszakadt a kezem. 

- Kösz. - morogtam vissza. Lehet, hogy gazdag embert szállít, de akkor is lehetne udvariasabb.

A limuzin elhajtott, mi meg ott álltunk egy csomó cuccal.

- Most ezt hogy vigyük el? - fordultam a fiúhoz tanácstalanul, mikor elakadt a lélegzetem. - Te jó ég... Zayn Malik? - pislogtam és úgy meglepődtem, hogy pár másodpercig minden gondomat elfelejtettem.

The Best Camp

Sziasztok!

Linz vagyok, ennek a blognak az írónője. Sokan ismerhettek már, hiszen rengeteg történetet írtam már, más néven. Most újult erővel visszatértem, végre találtam egy olyan sztorit, amit szívesen meg is írok. A főszereplő Zayn lesz és egy egyszerű 19 éves lány, Savannah Sorin. A részletes történetet elolvashatod alul, remélem megtetszik és rendszeres olvasóvá válsz. Ha nem akarsz lemaradni a részekről, kérlek iratkozz fel a webhelyre oldalt. :)