Sziasztok! Szombat=új rész. Remélem tetszeni fog nektek és megajándékoztok a kommentjeitekkel. <3
SAVANNAH SORIN SZEMSZÖGE
Itt álltunk az ajtó előtt, mikor hátulról megölelt. El sem hiszem, hogy megtörtént. Nem tudom elhinni. Mindez pár órája történt. Csak úgy adtam egy puszit az arcára, ő pedig fél perc múlva elrohant. Mivel zavarhattam el? Megint én tehettem valamit tönkre. A kedvencem az, hogy azt hiszem, talán ebben a pillanatban megváltozik valami köztünk, és ő is belém szeret, de nem ez történt. Miért nem fogom fel, hogy semmi értelme egy olyan fiú után futni, aki talán észre sem vesz engem? Illetve észre vesz, de semmi jelet nem mutat arra, hogy több lennék, mint egy barát.
Miután eltűnt, én még ott álltam az ajtóban több percig és bámultam utána. Talán majd a következő másodpercben visszajön. De nem, vártam negyed órát és nem jelent meg. Megint én értettem félre a dolgokat, én képzeltem bele olyat, ami nincs. Mikor erre rájöttem, beszaladtam a lakásomba és az ágyamra borulva zokogtam majdnem egy órán keresztül. Sok idő volt, mire sikerült felfognom, hogy semmi értelme, annak, amit csinálok. Több millióan szerelmesek Zayn-be, nem csak én. És persze én előnyben vagyok, mert engem ismer is, de ez még mindig nem azt jelenti, hogy van is esélyem nála. Sajnos...
Sietve zártam vissza magam mögött a lakásom ajtaján. A gurulós bőröndöm csattogott az üres folyosón, és szinte éreztem, ahogy a szomszédok a pokolba kívánnak miatta. Nagy zajt csaptam magam után, de végre sikerült leérnek a földszintre.
Talán nem kellett volna elmennem a táborba. Egy teljes hónapot vesztek így az életemből, amit akár munkával is tölthettem volna, mivel hogy nem vagyok milliomos. Ott a lakbér, a kaja, ja és az egyetem, amit szeptemberben kezdek? Kiszámoltam, és csak három félévre van pénzem, azt is csak az örökségemből tudom majd kifizetni...
A földszinten a bejáratnál gyorsan a fejemre húztam az esőkabátom kapucniját, majd kiléptem a szakadó esőre. Igazából én imádom a záport, a havat, mindent, egyedül a viharokat nem bírom elviselni. A papám mindig nevetett rajtam, hogy egy londoni lakos hogy félhet a vihartól, mikor körülbelül mindennap van. Azon csodálkozok, hogy a táborban eddig megúsztuk a nagyobb viharokat...
Dideregve húztam magamon össze az esőkabátot, ami valahogyan átázott, így éreztem, ahogy a pulcsim egyre vizesebb lesz. A bőröndöm alig bírtam magam után rángatni, mert szinte teljesen elsüllyedt a pocsolyában. Az első dolgom lesz, ha visszaérek a farmra, hogy kimosom őket, mert most minden csupa sár lett.
Szitkozódva futottam a szürke utcákon keresztül, mire végre elértem a megállóban. A busz, amivel mennem kellett volna, éppen akkor csukta be az ajtaját. Próbáltam rohanni felé, de annyi ember vett körül, hogy ez szinte lehetetlen volt. Lihegve torpantam meg a busz ajtajánál, a sofőr pedig észrevett és sietve kinyitotta azokat.
- Köszönöm. - pislogtam hálásan a férfira, és ledobtam magam az első ülésre, amit megláttam. Szó szerint reszkettem. A ruháimból több liter vizet lehetne kicsavarni, a hajam nedvesen tapadt az arcomhoz és érzem, hogy legalább megfáztam. Gyorsan felálltam az ülésről és idegesen fogtam meg az egyik kapaszkodórudat. Néhány ember érdeklődve rám emelte a tekintetét, amitől kissé zavarba jöttem. Oké, tény, hogy úgy nézek ki, mintha valami árvíztúlélő lennék, de azért nem kellene ennyire megbámulniuk, végülis nem én tehetek róla, hogy átázott az esőkabátom, a cipőm, meg úgy mindenem.
Majd' fél óra telt el, mire végre leszállhattam. Majdhogynem sírva rohantam a farm felé vezető homokúthoz, annyira fáztam. És egyszerűen bármit megtettem volna, hogy megszáradjak. Az eső ugyanúgy ömlött, de már kisütött a nap is legalább.
Abban a pillanatban, hogy húsz perc "séta" után beléptem a házba, elállt az eső. Gúnyosan vigyorogtam egyet, majd felvonszoltam magam az emeletre. Kicsit fura volt, hogy senkivel nem találkoztam eddig, de nem is volt kedvem ilyen állapotban belebotlani másokba. A szobámba érve azonnal átöltöztem, bár a nadrágot lerángatni magamról külön művészet volt, mert a víztől rátapadt a lábamra. Valahogy aztán mégis megoldottam, pár perc múlva már a fürdőszobában szárítottam a hajam. Néha-néha kipillantottam az ablakon, és megállapítottam, hogy odakint gyönyörűen süt a nap.
Este hatig tanultam az udvaron az egyik padon ülve, aztán mikor az agyam már csakis különbözőbbnél különbözőbb német szavakkal volt tele, felálltam, és bementem a házba. Az ebédlőbe érve meglepetten tapasztaltam, hogy éppen testvérvitába keveredtem. Emma és Phil a terem két végében álltak és egymással kiabáltak. Próbáltam észrevétlenül elsurranni mellettük, de nem sikerült.
- Savannah! - szólt rám hangosan Emma.
- I-igen? - álltam meg kelletlenül.
- Ugye, hogy nem kell lecserélni az ételbeszállítóinkat?
- Hát.. Szerintem nem... - ejtettem ki minden betűt nagyon lassan.
- Hihetetlen! - csapott az asztalra Phil. - A gyerekek egészségtelen ételeket esznek!
- Nem hinném. Nem, minden finom, friss és szerintem nem egészségtelen. Felmehetek? - pislogtam könyörgően Emmára, a németkönyvemet pedig pajzsként tartottam magam előtt.
- Persze. - bólintott idegesen.
Amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam. Még a szobámban is hallatszott, ahogy vitatkoznak. Phil minek szól bele a tábor ügyeibe? Hiszen minden tökéletes így, ahogy van. Én nem akarom, hogy bármin is változtassanak, de ebbe nekem nincs sok beleszólásom. Viszont Ray és Adrienne tuti kiakadnak, ha Emma tesója szervezkedni kezd. Amúgy ők hol vannak? És Katie és Mike? És... Zayn? Még nem ért vissza, gondolom...
Tizenegy órakor, pont mikor már majdnem elaludtam kitört a vihar. Nagyot sóhajtva nyomtam a fejem a párnámhoz, hátha úgy nem hallom, de ez nem jött be, mert az összes villámlást tökéletesen érzékeltem.
A koromsötét miatt csak akkor láttam, ha a villámlott, mert az egy pillanatig bevilágította az egész szobát. A kezemmel folyamatosan próbáltam kitapogatni a telefonomat, de nem sikerült megtalálnom. Az ablakom hirtelen megnyikordult, én pedig ijedtemben majd' leestem az ágyról. Sikerült megtalálnom a telefonomat, amin pillanatok alatt feloldottam a billentyűzetet és bekapcsoltam rajta a zseblámpát. Lassan kibújtam a takaró alól, és mintha horrorfilmbe lennék lábujjhegyen közelítettem meg az ablakot. Karnyújtásnyira voltam tőle, mikor egyszercsak kicsapódott, ezzel egy időben óriásit sikítottam, a hideg levegő azonnal beáramlott a szobámba, én pedig hátratántorodtam és elestem tőle. A telefonom nekivágódott a falnak, és kialudt a fénye. Odakúsztam hozzá, megnyomtam a középső gombot és... Huh, felvillant a kezdőképernyő. Szerencsére nem lett semmi baja. Odadobtam az ágyamra, aztán felpattantam és próbáltam becsukni az ablakot, de a szél annyira fújta kívülről, hogy attól féltem kiveri az üveget. Elhúztam a függönyt, amivel azt értem el, hogy azt is elkezdte fújni, így a függöny másfél méteres magasságban lobogott, mint egy zászló. Oké, én ezt nem bírom tovább. Előszedtem a tabletem a szekrényemből és kiszaladtam a folyosóra. Magam mögött alig bírtam visszacsukni az ajtót, végül valahogy belerúgtam amitől becsapódott.
A folyosón kellemesen meleg volt, a szobák védték a vihartól, így le tudtam nyugodni. Bekapcsoltam a tablet-em, amihez körülbelül két hónapja hozzá sem nyúltam. Legnagyobb meglepetésemre ugyanolyan gyorsan bekapcsolódott. Elgondolkodva nyomogattam rajta dolgokat, beállítottam a fényerőt, kapcsolódtam a wifihez (segítőként tudom a kódot), majd online filmeket kerestem. Olyan film kell, ami teljesen eltereli a gondolataimat... Elsőre hirtelen a Titanic ugrott be, ezért rákerestem arra, és az elsőt, amit találtam, elindítottam.
Körülbelül a huszadik percnél tarthattam, mikor akkorát villámlott, hogy majdnem szívrohamot kaptam. Kapkodtam a levegőt és a folyosó egyetlen ablakához rohantam. Semmit sem láttam, csak a sötétséget. Visszalépkedtem az ajtóm mellé, és visszaültem a földre. Ekkor jöttem rá, hogy fázok, mert csak a hálóingem volt rajtam, és hogy mennyire álmos vagyok. Elindítottam a filmet, de alig bírtam odafigyelni. Vajon belecsapott valamibe a villám? A lovak nem félnek? Tényleg, bezártam a lakásom ajtaját? Nem emlékszem rá...
- Savannah, mit csinálsz itt? - guggolt le mellém Zayn. Jesszus, hogy és mikor került ide?!
- A szívbajt hozod rám. - forgattam meg a szemem. - Filmet nézek. - fordítottam felé a Titanicot.
Zayn az arcomat fürkészte, én pedig továbbra is a képernyőre szegeztem a tekintetem.
- Ilyenkor? És itt? - faggatott tovább.
- Igen, mert vihar van, és félek a szobámban. - válaszoltam az igazságot.
- Jól van, állj fel. - nyújtotta felém a jobb kezét. Pár pillanat gondolkodás után elfogadtam, és engedtem, hogy felhúzzon.
- Úristen, mióta vagy itt?! - akadt ki. - Jéghideg a kezed!
- Öhm. Igen, mert fázom...
- És akkor miért nem öltözöl fel?
- Mert én tuti, hogy nem megyek vissza a szobámba. Kicsapta a vihar az ablakomat, és nem merek visszazárni. És hideg van bent. Ja, és ígyis-úgyis fel fogok fázni, mert szakadó esőben jöttem vissza. - soroltam fel.
- Ahh, S. Becsukjam az ablakodat?
- S?
- Igen, mi van vele?
- Így becézel? - pirultam el.
- Nem tudom, csak kicsúszott a számon.
- Oké. - mosolyodtam el örömömben.
- Most mi van? - kérdezte, és közben a vigyorgásomat figyelte.
- Semmi. - húztam még szélesebbre a mosolyomat. - Amúgy meg ne, ne csukd be az ablakom, mert félek, hogy kiveri az üvegét a szél... - vontam meg a vállam. - Most értél csak vissza? - váltottam témát.
- Igen... Rendesen le lettem szidva így is. - suttogta lesütött szemekkel.
- Miért? - érdeklődtem szomorúan.
- Minden miatt. Hosszú. A lényeg, hogy ezentúl állandóan stúdiózni kell járnom, figyelnem kell, mikor, mit írok ki twitter-re, néha csak úgy ok nélkül sétálgatnom kell Londonban meg ilyenek. Kezdek beleőrülni. - túrt bele a hajába.
- Nem lehetne valahogy megoldani? Vagy szabadságot kivenni?
- Szabadságot? Ez aranyos volt. - nevetett fel halkan. - És a rajongóknak hogy mondanád meg, hogy most éppen szabadságon vagyok?
- Jól van na, nem gondoltam bele... - suttogtam kedvtelenül és magamhoz szorítottam a tabletemet.
Zayn elindult a szobája felé és kinyitotta az ajtaját.
- Gyere.
- Miért?
- Mert nem lehetsz egész éjszaka a folyosón.
- Nem fogok nálad aludni. - döbbentem meg.
- Nem tudom mire gondolsz, de nincsenek hátsószándékaim. - nevetett fel Zayn.
- Még jó. - kértem ki magamnak.
- Gyere már.
- Nem.
- Mindig ilyen makacs vagy?
- Aha. - bólogattam.
- Utolsó lehetőség, hogy a saját lábadon gyere... - közölte fenyegető hangon.
- Hogy értve? - lepődtem meg.
- Így... - kezdte és felém rohant. Egyszerűen felkapott és bevitt a szobájába.
- Tegyél leeee! - visítottam.
- Oké. - kuncogott és letett az ágyára.
- Úgy bánsz velem, mint egy ötévessel. - motyogtam dühösen.
- Mert körülbelül olyan makacs vagy, mint egy ötéves. - jelentette ki pofátlanul aranyos vigyorgással.
- Tehát ezentúl ha nem tetszik valami, megfogsz és arrébb teszel?
- Ja.
Kiborít ez a srác! De... mindent összevetve lehet, hogy pont emiatt szeretem ennyire. Annyira, hogy akármit megteszek érte, és ha sosem leszünk egy pár, én akkor is odaleszek érte. És tudom, hogy a tábor végeztével soha nem látjuk többet egymást, de én akkor is várni fogok arra, hogy talán egyszer összefutok vele. Ő hozta vissza az életembe a napsütést, kevesebb, mint egy hét alatt és ezét örökké hálás leszek neki.
A földszinten a bejáratnál gyorsan a fejemre húztam az esőkabátom kapucniját, majd kiléptem a szakadó esőre. Igazából én imádom a záport, a havat, mindent, egyedül a viharokat nem bírom elviselni. A papám mindig nevetett rajtam, hogy egy londoni lakos hogy félhet a vihartól, mikor körülbelül mindennap van. Azon csodálkozok, hogy a táborban eddig megúsztuk a nagyobb viharokat...
Dideregve húztam magamon össze az esőkabátot, ami valahogyan átázott, így éreztem, ahogy a pulcsim egyre vizesebb lesz. A bőröndöm alig bírtam magam után rángatni, mert szinte teljesen elsüllyedt a pocsolyában. Az első dolgom lesz, ha visszaérek a farmra, hogy kimosom őket, mert most minden csupa sár lett.
Szitkozódva futottam a szürke utcákon keresztül, mire végre elértem a megállóban. A busz, amivel mennem kellett volna, éppen akkor csukta be az ajtaját. Próbáltam rohanni felé, de annyi ember vett körül, hogy ez szinte lehetetlen volt. Lihegve torpantam meg a busz ajtajánál, a sofőr pedig észrevett és sietve kinyitotta azokat.
- Köszönöm. - pislogtam hálásan a férfira, és ledobtam magam az első ülésre, amit megláttam. Szó szerint reszkettem. A ruháimból több liter vizet lehetne kicsavarni, a hajam nedvesen tapadt az arcomhoz és érzem, hogy legalább megfáztam. Gyorsan felálltam az ülésről és idegesen fogtam meg az egyik kapaszkodórudat. Néhány ember érdeklődve rám emelte a tekintetét, amitől kissé zavarba jöttem. Oké, tény, hogy úgy nézek ki, mintha valami árvíztúlélő lennék, de azért nem kellene ennyire megbámulniuk, végülis nem én tehetek róla, hogy átázott az esőkabátom, a cipőm, meg úgy mindenem.
Majd' fél óra telt el, mire végre leszállhattam. Majdhogynem sírva rohantam a farm felé vezető homokúthoz, annyira fáztam. És egyszerűen bármit megtettem volna, hogy megszáradjak. Az eső ugyanúgy ömlött, de már kisütött a nap is legalább.
Abban a pillanatban, hogy húsz perc "séta" után beléptem a házba, elállt az eső. Gúnyosan vigyorogtam egyet, majd felvonszoltam magam az emeletre. Kicsit fura volt, hogy senkivel nem találkoztam eddig, de nem is volt kedvem ilyen állapotban belebotlani másokba. A szobámba érve azonnal átöltöztem, bár a nadrágot lerángatni magamról külön művészet volt, mert a víztől rátapadt a lábamra. Valahogy aztán mégis megoldottam, pár perc múlva már a fürdőszobában szárítottam a hajam. Néha-néha kipillantottam az ablakon, és megállapítottam, hogy odakint gyönyörűen süt a nap.
Este hatig tanultam az udvaron az egyik padon ülve, aztán mikor az agyam már csakis különbözőbbnél különbözőbb német szavakkal volt tele, felálltam, és bementem a házba. Az ebédlőbe érve meglepetten tapasztaltam, hogy éppen testvérvitába keveredtem. Emma és Phil a terem két végében álltak és egymással kiabáltak. Próbáltam észrevétlenül elsurranni mellettük, de nem sikerült.
- Savannah! - szólt rám hangosan Emma.
- I-igen? - álltam meg kelletlenül.
- Ugye, hogy nem kell lecserélni az ételbeszállítóinkat?
- Hát.. Szerintem nem... - ejtettem ki minden betűt nagyon lassan.
- Hihetetlen! - csapott az asztalra Phil. - A gyerekek egészségtelen ételeket esznek!
- Nem hinném. Nem, minden finom, friss és szerintem nem egészségtelen. Felmehetek? - pislogtam könyörgően Emmára, a németkönyvemet pedig pajzsként tartottam magam előtt.
- Persze. - bólintott idegesen.
Amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam. Még a szobámban is hallatszott, ahogy vitatkoznak. Phil minek szól bele a tábor ügyeibe? Hiszen minden tökéletes így, ahogy van. Én nem akarom, hogy bármin is változtassanak, de ebbe nekem nincs sok beleszólásom. Viszont Ray és Adrienne tuti kiakadnak, ha Emma tesója szervezkedni kezd. Amúgy ők hol vannak? És Katie és Mike? És... Zayn? Még nem ért vissza, gondolom...
Tizenegy órakor, pont mikor már majdnem elaludtam kitört a vihar. Nagyot sóhajtva nyomtam a fejem a párnámhoz, hátha úgy nem hallom, de ez nem jött be, mert az összes villámlást tökéletesen érzékeltem.
A koromsötét miatt csak akkor láttam, ha a villámlott, mert az egy pillanatig bevilágította az egész szobát. A kezemmel folyamatosan próbáltam kitapogatni a telefonomat, de nem sikerült megtalálnom. Az ablakom hirtelen megnyikordult, én pedig ijedtemben majd' leestem az ágyról. Sikerült megtalálnom a telefonomat, amin pillanatok alatt feloldottam a billentyűzetet és bekapcsoltam rajta a zseblámpát. Lassan kibújtam a takaró alól, és mintha horrorfilmbe lennék lábujjhegyen közelítettem meg az ablakot. Karnyújtásnyira voltam tőle, mikor egyszercsak kicsapódott, ezzel egy időben óriásit sikítottam, a hideg levegő azonnal beáramlott a szobámba, én pedig hátratántorodtam és elestem tőle. A telefonom nekivágódott a falnak, és kialudt a fénye. Odakúsztam hozzá, megnyomtam a középső gombot és... Huh, felvillant a kezdőképernyő. Szerencsére nem lett semmi baja. Odadobtam az ágyamra, aztán felpattantam és próbáltam becsukni az ablakot, de a szél annyira fújta kívülről, hogy attól féltem kiveri az üveget. Elhúztam a függönyt, amivel azt értem el, hogy azt is elkezdte fújni, így a függöny másfél méteres magasságban lobogott, mint egy zászló. Oké, én ezt nem bírom tovább. Előszedtem a tabletem a szekrényemből és kiszaladtam a folyosóra. Magam mögött alig bírtam visszacsukni az ajtót, végül valahogy belerúgtam amitől becsapódott.
A folyosón kellemesen meleg volt, a szobák védték a vihartól, így le tudtam nyugodni. Bekapcsoltam a tablet-em, amihez körülbelül két hónapja hozzá sem nyúltam. Legnagyobb meglepetésemre ugyanolyan gyorsan bekapcsolódott. Elgondolkodva nyomogattam rajta dolgokat, beállítottam a fényerőt, kapcsolódtam a wifihez (segítőként tudom a kódot), majd online filmeket kerestem. Olyan film kell, ami teljesen eltereli a gondolataimat... Elsőre hirtelen a Titanic ugrott be, ezért rákerestem arra, és az elsőt, amit találtam, elindítottam.
Körülbelül a huszadik percnél tarthattam, mikor akkorát villámlott, hogy majdnem szívrohamot kaptam. Kapkodtam a levegőt és a folyosó egyetlen ablakához rohantam. Semmit sem láttam, csak a sötétséget. Visszalépkedtem az ajtóm mellé, és visszaültem a földre. Ekkor jöttem rá, hogy fázok, mert csak a hálóingem volt rajtam, és hogy mennyire álmos vagyok. Elindítottam a filmet, de alig bírtam odafigyelni. Vajon belecsapott valamibe a villám? A lovak nem félnek? Tényleg, bezártam a lakásom ajtaját? Nem emlékszem rá...
- Savannah, mit csinálsz itt? - guggolt le mellém Zayn. Jesszus, hogy és mikor került ide?!
- A szívbajt hozod rám. - forgattam meg a szemem. - Filmet nézek. - fordítottam felé a Titanicot.
Zayn az arcomat fürkészte, én pedig továbbra is a képernyőre szegeztem a tekintetem.
- Ilyenkor? És itt? - faggatott tovább.
- Igen, mert vihar van, és félek a szobámban. - válaszoltam az igazságot.
- Jól van, állj fel. - nyújtotta felém a jobb kezét. Pár pillanat gondolkodás után elfogadtam, és engedtem, hogy felhúzzon.
- Úristen, mióta vagy itt?! - akadt ki. - Jéghideg a kezed!
- Öhm. Igen, mert fázom...
- És akkor miért nem öltözöl fel?
- Mert én tuti, hogy nem megyek vissza a szobámba. Kicsapta a vihar az ablakomat, és nem merek visszazárni. És hideg van bent. Ja, és ígyis-úgyis fel fogok fázni, mert szakadó esőben jöttem vissza. - soroltam fel.
- Ahh, S. Becsukjam az ablakodat?
- S?
- Igen, mi van vele?
- Így becézel? - pirultam el.
- Nem tudom, csak kicsúszott a számon.
- Oké. - mosolyodtam el örömömben.
- Most mi van? - kérdezte, és közben a vigyorgásomat figyelte.
- Semmi. - húztam még szélesebbre a mosolyomat. - Amúgy meg ne, ne csukd be az ablakom, mert félek, hogy kiveri az üvegét a szél... - vontam meg a vállam. - Most értél csak vissza? - váltottam témát.
- Igen... Rendesen le lettem szidva így is. - suttogta lesütött szemekkel.
- Miért? - érdeklődtem szomorúan.
- Minden miatt. Hosszú. A lényeg, hogy ezentúl állandóan stúdiózni kell járnom, figyelnem kell, mikor, mit írok ki twitter-re, néha csak úgy ok nélkül sétálgatnom kell Londonban meg ilyenek. Kezdek beleőrülni. - túrt bele a hajába.
- Nem lehetne valahogy megoldani? Vagy szabadságot kivenni?
- Szabadságot? Ez aranyos volt. - nevetett fel halkan. - És a rajongóknak hogy mondanád meg, hogy most éppen szabadságon vagyok?
- Jól van na, nem gondoltam bele... - suttogtam kedvtelenül és magamhoz szorítottam a tabletemet.
Zayn elindult a szobája felé és kinyitotta az ajtaját.
- Gyere.
- Miért?
- Mert nem lehetsz egész éjszaka a folyosón.
- Nem fogok nálad aludni. - döbbentem meg.
- Nem tudom mire gondolsz, de nincsenek hátsószándékaim. - nevetett fel Zayn.
- Még jó. - kértem ki magamnak.
- Gyere már.
- Nem.
- Mindig ilyen makacs vagy?
- Aha. - bólogattam.
- Utolsó lehetőség, hogy a saját lábadon gyere... - közölte fenyegető hangon.
- Hogy értve? - lepődtem meg.
- Így... - kezdte és felém rohant. Egyszerűen felkapott és bevitt a szobájába.
- Tegyél leeee! - visítottam.
- Oké. - kuncogott és letett az ágyára.
- Úgy bánsz velem, mint egy ötévessel. - motyogtam dühösen.
- Mert körülbelül olyan makacs vagy, mint egy ötéves. - jelentette ki pofátlanul aranyos vigyorgással.
- Tehát ezentúl ha nem tetszik valami, megfogsz és arrébb teszel?
- Ja.
Kiborít ez a srác! De... mindent összevetve lehet, hogy pont emiatt szeretem ennyire. Annyira, hogy akármit megteszek érte, és ha sosem leszünk egy pár, én akkor is odaleszek érte. És tudom, hogy a tábor végeztével soha nem látjuk többet egymást, de én akkor is várni fogok arra, hogy talán egyszer összefutok vele. Ő hozta vissza az életembe a napsütést, kevesebb, mint egy hét alatt és ezét örökké hálás leszek neki.
Anyás *-* Imádom ♥ -tudom hogy és -selnem kezdünk mondatot,de azért-ÉS annyira ,de annyira cukik *-*
VálaszTörlésNagyon jó. Annyira jól írsz. :)
VálaszTörlésKomolyan nem bírok várni szombatig... :O :D
K